Rovásírás KITEKINTŐ A szenvedély rabjai

Dr. Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter március 6-án kelt levelében tájékoztatta dr. Buda Béla főigazgatót, hogy az Országos Addiktológiai Intézet május 1-i hatállyal jogutódlással megszűnik. Azóta a miniszter asszony is lapátra került, ám ezzel még nem oldódott meg a szenvedélybetegek jövője.

Ha a szenvedélybeteg szót halljuk, olvassuk, minden bizonnyal az alkoholistákra, kábítószeresekre gondolunk, holott ennél jóval összetettebb dologról van szó. Gyógyítása ugyanis szervesen összefügg a pszichoterápiával és különböző belgyógyászati kezelési módokkal, hiszen az élvezeti szerek mérhetetlen fogyasztása következtében legyengült szervezet könnyen áldozatául esik a kórságoknak. Ennek ismeretében megdöbbentő igazán, hogy az Országos Addiktológiai Intézet (OAI) korábban 20-25, napjainkban 10 munkatársának az országos koordinációban, oktatásban, továbbképzésben, szervezésben játszott szerepét a jövőben 2-3 fő fogja átvenni az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ keretei között. Ez képtelenség, állítják a szakemberek, nem véletlenül kezdeményezett tiltakozó aláírásgyűjtést a Magyar Addiktológiai Társaság és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége vezetősége. Ez azonban már a végjáték, a történet az Országos Pszichiátriai és Neurologiai Intézet (OPNI) bezárásával kezdődött.

- Az OPNI pszichiátriai és addiktológiai betegeket is ellátott, egységes rendszert alkotott. Ha azonban ez az ellátás ellehetetlenül, az egész társadalom össz-pszichéje is sérül. Ez azt jelenti, hogy az ember vagy tartozik családhoz, munkahelyhez, betegellátóhoz, vagy nem, ekkor viszont a hajléktalanok, öngyilkosok számát fogja növelni. Az OPNI-t tehát csak akkor lehetett volna megszüntetni, ha közben a járóbeteg ellátást fejlesztik - világít rá az elkeserítő helyzetre Dr. Sineger Eleonora, az Országos Addiktológiai Intézet volt igazgatója, most tudományos munkatársa.

A leépítés folyamatosan történt. Mint lapunknak elmondta, már tavaly elkezdték a járóbeteg ellátórendszer fix finanszírozásának 50 százalékos elvonását. Ezt még csak csak túl lehetett élni a teljesítmény finanszírozás segítségével, jóllehet az orvosi beavatkozás kódja, a forintszorzó csak akkor biztosította volna a gondozó eltartását, ha egy járóbeteg ellátására harminc másodpercet (!) szántak volna, ám a fix támogatás napjainkra 25 százalékra csökkent és a híresztelések szerint április 1-től még ezt is elveszik. Márpedig ennek a leépítésének igen súlyos következményei lesznek. Az addiktológiai betegség ugyanis összetett, amelyben sok szomatikus, pl. máj-, keringési-, idegrendszeri kórkép van jelen következményesen és nem hiányoznak a pszichiátriai kórképek sem - elsődleges vagy másodlagos betegségként -, tehát a beteg nagyon átfogó és hosszú, legkevesebb egy éves pszichoterápiás gondozást igényel egyénileg, párban, vagy családban. Nem elég két hétig beutalni egy kórházba, mert ha kijön, ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Ezt a hosszadalmas kezelést a járóbeteg ellátás és a gondozóhálózat tudta biztosítani. Eddig.

Mindezek ismeretében döbbenetes igazán, hogy az addiktológiának még a pszichiátriainál is kevesebb a forintszorzója, holott sokkal összetettebb betegséget kezel. Nem véletlen, hogy az addiktológusoknak általában van egy másik, elsősorban pszichoterápiás és/vagy belgyógyászati szakvizsgája is. A rendszer megszüntetését a szaktárca azzal indokolta, hogy nem volt elég hatékony a működése, ez azonban a valóság ismeretében csupán porhintés. Az igazság az, hogy a folyamatos elvonások és a fix finanszírozás fokozatos csökkentése miatt fenyegető csődhelyzet elkerülése végett az orvosoknak olyan diagnózisokat kellett használni, amelyeknek magasabb a forintszorzója. Mivel ezek a szenvedélybetegségek szövődményeire vonatkoztak, a tárca laikus örömmel állapította meg, hogy nincs is annyi addiktológiai beteg, hogy ekkora hálózatot kelljen működtetni. Az Egészségügyi Minisztérium tehát először belekényszerítette a hálózatot egy túlélési virtuális modellbe, majd annak működését valóságnak tekintve tovább szorította a prést.

A helyzet kiábrándító, a korábbi hetvennégy helyett az országban már csak ötven támaszgondozó, míg az OAI részeként, szellemi műhelyként pedig hét helyett jelenleg csupán öt TÁMASZ működik április 31-ig. A Budakeszin lévő intézményben dolgozta ki az imént megszólalt Sineger Eleonora a néhai Levendel László professzorral és munkatársaival a társadalom perifériájára sodródott betegek számára a Budakeszi Modell Rehabilitációs Központot. Ez állt egy fekvőbeteg osztályból, a híres Korányi L Pavilonból, a jelenleg megszüntetés alatt álló TÁMASZ Központi gondozóból, a Védett Szálló rendszerből - amelyben 50-70 ember élhet emberi méltóságban és idővel megtakarított pénzéből új életet kezdhet -, igénybe vehető, szervezett, védett munkalehetőségekből és Otthon Klubból (sport, horgászat, kirándulás, könyvtár, kultúra, stb.).

- Ehhez hasonlót az OPIN-nál is el tudtam volna képzelni. A Budakeszi Modellben rehabilitálódó betegek önfenntartó módon élnek az Egészség Egyesület vezetése mellett. Megvettek néhány romos házat, kitatarozták és folyamatosan karbantartják. Ha egyikük ivás miatt kikerült a rendszerből, Korányi kórház L pavilonja fogadta be. Ez utóbbit azonban 2008. január 1-vel megszüntették - beszél az addiktológiai gyógyítás újabb egészségügyi zsákutcába vezető lépéséről a szakorvosnő.

Sajnos nem kelt különösebb feltűnést az a tevékenysége sem, amelyet a nemzetközi Priamary Health Care of Alcohol Project (=Alkoholbetegek Korai Kezelésbevétele) egyedüli magyar munkatársaként végez. Ezt a kutatást 1994-ben kezdte Budapesten Pap Gábor főorvossal közösen, elsősorban azokkal a betegekkel, akik bejöttek tüdőszűrésre, ma már a körzeti orvosok, nővérek közreműködésével a várótermekben osztogatják az egészségügyi kockázati kérdőíveket. A válaszadás önkéntes, az eredmény alapján felajánlják az egészségtudatos magatartás közös kialakítását az érintetteknek, hogy a későbbiek folyamán kevesebb beteg és több egészséges ember legyen a kistérségben.
Hogy a Védett Szálló rendszer miként működik a gyakorlatban, arról a budakeszi Fő úton lévő részlegben bizonyosodhattunk meg. Rendezett műhely, tiszta udvar, régi, ám felújított, tornácszerű hosszú épület fogad. Fekete Csaba, az Egészség Egyesület nevű közösség elnökhelyettese, egykoron maga is súlyos alkoholista vezet körbe a családias hangulatú, minden szükséges berendezéssel ellátott lakásokban. Olyan környezet, amelyet bármely egészséges ember is készséggel elfogadna. A bentlakók újbóli talpra állásáig azonban hosszú az út, akárcsak Fekete Csaba esetében.

A baj nála is észrevétlenül kezdődött. Már az 1980-as évek végén is jól keresett, a könnyen jött fizetésből munkatársaival rendszeresen járt szórakozni, amiből sohasem hiányzott az alkohol. Családja egy darabig tűrte, majd 1990-ben felesége a gyermekekkel elköltözött a szüleihez. Csaba egyedül maradt, és folytatta az ivást, mert a többi szenvedélybeteghez hasonlóan mindig a környezetét hibáztatta a gondokért. A változást egy tüdőgyulladás hozta meg, a kórházi kivizsgálásakor pedig kiderült, hogy tbc-s. Ez nem ritka a legyengült immunrendszerű alkoholistáknál, hiszen általában ugyanabból a körbeadott üvegből isznak, és sosem tudják, hogy kitől kapták a cseppfertőzéssel terjedő kórt. Ekkor került a Korányiba. Mivel ott sem hagyta abba az ivást, átküldték az azóta megszűnt, a betegek által csak Lordok Házának nevezett L pavilonba, ahol Levendel professzor osztályára került.

- A másnapi kezelés előtt még utoljára be akartam rúgni, ám valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva már meg sem ittam a megrendelt italt. Ettől kezdve nem nyúltam a pohárhoz, de gyógyszert sem szedtem, mert tudtam, hogy ha azzal segítek magamon, továbbra is inni fogok, hiszen a gyógyszer úgyis rendbe hoz. Reggelente tornáztam, hogy felerősödjek, míg egy napon a professzor azzal lepett meg, hogy a segítőjének szeretne fogadni - emlékezik Fekete Csaba.

Ettől kezdve kapott egyre jelentősebb megbízásokat, ám a feladatokat neki kellett kitalálnia, végül kijelölt gondnokként az akkor még Széchényi utcában lévő Védett Szálló vezetését bízták rá, amely később átkerült a budakeszi Fő utcába. Az itt élő szenvedélybetegek visszavezetése a társadalomba egyre sikeresebben működött. A három alapszabály - a testi sértés, lopás, munkamegtagadás - megsértése csak elvétve fordult elő és a közösségből történő azonnali kizárással járt, míg az esetleges visszaesőt gépkocsival a Korányiba vitte.

- Ez a lehetőség szűnt meg idén januárban, amióta a Korányi nem fogad alkoholistákat. Ez komoly érvágás, ahogyan az OAI tervezett megszüntetése is, hiszen a szerepét átvevő pszichiátria közösségi életre alkalmatlan embereket is küld hozzám a gyógyultak helyébe. De legalább ilyen végzetes lehet a szerteágazó végzettségű szakorvosokkal működő budakeszi TÁMASZ Gondozó megszűntetése is. Jelenleg ugyanis ez a gondozó a Védett Szálló lakóinak Lelki Klinikája is, amellett, hogy a szükséges gyógyszerek felírásáról is itt gondoskodnak. Ha ez is megszűnik az egész Kistérségben nem lesz hová küldeni a szenvedélybetegeket - legyint keserűen a vezető.

Az Egészségügyi Minisztérium karcsúsít, miközben az alattomos kór tovább szedi áldozatait, akikkel a megfelelő intézményi kezelés híján előbb-utóbb, mérgező lőrét vedelő hajléktalan emberi roncsokként találkozunk.