|
|
Gyászolunk
|
|
Gyászolunk |
Ártatlanok
elhunyta mindíg megviseli az embert, kivált, ha a magyar néppel barát lengyel
áldozatokról van szó.
Az oroszországi Katynba indult Tu-154-es lengyel elnöki különgép 2010. április
10-én Szmolenszk közelében lezuhant.
A gépen utazó Lech Kaczynski elnök és hitvese, valamint 89 magasrangű politikusból
álló kísérete, aki a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) által 1940 áprilisában
legyilkolt 22 ezer lengyel hadifogoly emlékművénél szerette volna kegyeletét
leróni, nem élte túl a légibalesetet.
A jó Isten adjon nekik és a katyni hősöknek örök nyugodalmat!
Szakács Gábor
A Forrai Sándor Rovásíró Kör az alábbi, 2005-ben megjelent cikkel emlékezik
a katyni hős lengyel tisztekre, a cikk alatt pedig közzétesszük az egyeztetés
nyomán a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége által megküldött elismerést. Az orosz
államelnök, Putyin idén maga is megkoszorúzta a hősök emlékművét.
Oldal tetejére |
Katyn tragédiája
Az orosz ügyészség köztörvényes bűncselekménynek tartja és elévültnek tekinti a katyńi tömegmészárlást.
Segíts magadon, az Isten is megsegít! - tartja a mondás. Ha figyelembe vesszük a világtörténelemben kötött 'örök' barátságok felrúgását, az önerő felmutatása nélkül csupán a másik 'adott szavára', ígéretére hagyatkozásokat, akkor értjük meg igazán a mondat lényegét. Napjainkban, amikor a magyar kormányzat idegenektől várja el honvédelmünket, emlékezzünk a Nyugat csalárdságára, amelynek következtében legalább 22 ezer védtelen lengyelt mészárolhattak le büntetlenül az oroszok 1940 áprilisában.
Katyń - a háborúban meggyilkolt lengyel hősök temetője
Forrás: Wikipedia
A világ most
is szemforgató módon viselkedik. Készül a második világháború befejezésének
60. évfordulójára, a budapesti földalatti szerelvényeken idétlen rajzkiállítás
állatokként ábrázolt emberekkel emlékezik meg az auschwitzi haláltábor felszabadítására.
Mindeközben egy szó nem esik a fentebb említett, éppen 65 évvel ezelőtti borzalmas
eseményről, márpedig ez előre jelezte, hogy mi várható a rákövetkező öt évben.
A közelgő évfordulón majdan diadalmason emlékező győztesek jobban teszik, ha
hangzatos beszédek és a legyőzöttek ócsárlása helyett, inkább maguk is szemlesütve
kérnék az Úr bocsánatát bűneikért.
1939. augusztus 23-án éjjel
a két fenevad - Hitler és Sztálin - nevében Molotov és Ribbentrop Moszkvában
megnemtámadási egyezményt írt alá. Ez akár magánügyük is lehetett volna, csakhogy
itt egy harmadik állam elpusztítására, pontosabban Lengyelország közös akarattal
történő felosztására szövetkeztek. Ennek értelmében szeptember 1-én a német,
17-én a szovjet csapatok lépték át a közrefogott ország határait. A köztudatban
úgy él, hogy a második világháború megindítása az előbbi időponthoz köthető,
holott kirobbantása két fél közös elhatározásán múlott.
Mivel a lengyel kormány
Németországot tekintette elsődleges ellenségének, nem hirdetett hadiállapotot
a Szovjetunióval és ellenállás nélküli megadásra szólította fel saját katonáit,
amelynek következtében rájuk nem voltak érvényesek a hadifoglyokat megillető
jogok. Számukat a szovjet források több mint 250 ezerre tették, közülük tízezernek
volt rendfokozata. A közlegényekkel nem sokat törődtek a fogva tartók, a Belügyi
Népbiztosságot, az NKVD-t a felettesek és az értelmiségiek érdekelték, akiket
három nagy fogolytáborba (Kozelszk, Osztaskov és Sztarobelszk) szállítottak.
A gyanútlan foglyok még
1940 márciusában is abban reménykedtek, hogy átadják őket a szövetséges hatalmaknak,
pedig az NKVD és a Gestapo Krakkóban és Zakopanéban éppen ekkortájt egyeztette
a lengyel ellenállás megtörésére vonatkozó lépéseit - ekkor már javában zajlott
a világháború -, majd röviddel később a három tábor lakóit, köztük a tisztikar
97 százalékát, tarkón lőtték. A mintegy 15 ezer személyből csupán 449 maradt
életben. A történtek évtizedekig tartó elkenését jelzi, hogy két utóbbi tábor
lakóit még 1990-ben is eltűntként tartották nyilván, holott őket is Katynban
lőtték tömegsírba.
A két önkényuralmi rendszer
megnemtámadási szerződését 1941. június 22-én Hitler rúgta fel, mikor megtámadta
addigi szövetségesét, a Szovjetuniót. Fordult a kocka, ekkor a lengyel hadsereg
felállításáról szóló szerződést írták alá Szovjetunióban. Csak ekkor került
szóba a három fogolytáborban volt tisztek sorsa, akikre számítani szerettek
volna az új hatalmasságok. Csakhogy róluk senki nem tudott biztosat, ezért hollétükről
különféle magyarázatok kaptak szárnyra. Egyes vélekedések szerint Észak-Szibériába
kerültek, mások úgy tudták, hogy elsüllyedt több őket szállító hajó, a szovjet
hatóságok pedig határozottan állították, hogy az összes lengyel fogoly kiszabadult.
Sztálin hol azt hazudta, hogy megszöktek, hol azt, hogy a németek kezébe kerültek,
egyetlen dologra azonban nem számított.
Stanislaw Swianiewicz professzornak,
az egyik túlélőnek 1942-ben sikerült nyugatra jutnia, ahol a szemtanú hitelességével
feltárta a történteket. Beszámolóját megerősítették a Katyn körzetét elfoglaló
németek, akik a helybéliek elmondása alapján kiásták egy lengyel egyenruhás
katona maradványait. Ennek nyomán 1943 április első napjaiban megkezdődött a
tömegsírok szakszerű feltárása, az eltemetések időpontjának meghatározását segítette
a föléjük telepített fenyőerdő hároméves kora, valamint a tetemeken legkorábban
három év után jelentkező elváltozások. A németek lengyel közéleti személyiségeket
vittek a helyszínre, akik kétséget kizáróan megállapították, hogy az addig hasztalan
keresett tízezer személyről van szó.
Miközben a berlini rádió
hírei bejárták a világot, Moszkva sem tétlenkedett. Azt állította, hogy a németek
1941-es támadása idején fogságba került lengyelekről van szó. Nem zavarta őket,
hogy ennek tökéletesen ellentmondott a már említett fenyőerdő kora és a boncolási
jegyzőkönyvek megállapítása. Mivel a németek biztosak voltak dolgukban, a Nemzetközi
Vöröskeresztet kérték fel a katyni vérengzés kivizsgálására, csakhogy az a Szovjetunió
tiltakozására való hivatkozással, hogy a lengyelek azonos tartalmú beadványa
együttműködésüket sejtteti a németekkel, elutasította a kérést. Ekkor a Lengyel
Vöröskereszt maga kezdett a feltáráshoz, a németek pedig több országból hívtak
meg törvényszéki orvos szakértőket, köztük Orsós professzort Magyarországról.
A csoport csaknem ezer tetem azonosítását végezte el - ez a szám a későbbiekben
még háromezerrel bővült - és annak ellenére, hogy nem ismerte a 449 életben
maradt személy 1940 áprilisára vonatkozó vallomását, maga is 1940 tavaszára
tette a holttestek elföldelését.
1943 decemberében Katyn-t
ismét elfoglalták a szovjetek és néhány héttel később hírverésük már azt harsogta,
hogy 11 ezer lengyel fogoly kivégzését a német Ahrens főhadnagy parancsnoksága
alatt az 537. sz. egysége hajtotta végre. Az állítás soha, senki által nem látott
tanúkkal igazoltatta a hírt, a Katyn-ba hívott brit és amerikai újságírókat
pedig megvezették. Egyikük, Kathleen Harriman, az amerikai nagykövet lánya,
csak 1952-ben ismerte be, hogy a szovjetek tollba mondott változatát jelentette
meg saját tapasztalataként és neve alatt. Hogy az Egyesült Államok tisztában
volt a valósággal, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szovjetek által a németek
nyakába varrni kívánt katyni mészárlást a nürnbergi ítéletben meg sem említették,
magyarán Németországot felmentették a vád alól. Ennek talán az is oka lehetett,
hogy a tárgyalásra önként jelentkezett német Ahrens bebizonyította, hogy 1941
nyarán nem is volt az elkövetéssel vádolt 537. sz. egység parancsnoka. Ennek
ellenére a katyni temető lengyel és orosz nyelvű sírfelirata még hosszú évtizedekig
a német fasiszták áldozataiként említette az elhunytakat.
Ez az aljasság csak úgy érvényesülhetett, hogy a szovjet és amerikai vezetés
még idejében eldöntötte, titokban tartja a valóságot, azokat a jelentéseket
pedig, amelyek ennek ellenére megírták az igazságot, mint pl. a brit Sir Owen
O'Malley nagykövet, titkosította.
Churchill és Roosevelt alamuszisága az erkölcsi bűnrészesség kérdését is felveti, hiszen kormányaik évekig serénykedtek az igazság eltussolásán. Washingtonban csak 1952. decemberében hoztak döntést a Szovjetunió felelősségéről, amikor felsejlett a javában dúló koreai háborúban fogságba esett amerikai katonák katyni társaikhoz hasonló végzete.
Katyń - a tömegsírok helyét jelző lapok
Forrás: Wikipedia
A szovjet befolyási övezetbe
tartozó Lengyelországban az 1990-ig tartó kommunista időszakban szó nem lehetett
a nagy testvér megbélyegzéséről. Az egyetlen kísérlet 1981. július 31-én Varsó
Pow±zki kerületének temetőjében, történt, ahol gránitkeresztet és két kőoszlopot
emeltek az áldozatok emlékére. Az önkényuralmi szervek azonban nem nézték jó
szemmel a történteket és még aznap éjjel eltávolították az emlékművet. A lengyelek
nemes lelkületére vall, hogy más néppel ellentétben nem követel anyagi kártérítést,
mert - mint mondják - a kiömlött vért pénzzel nem lehet megváltani. Lapunk megkeresésére
a Lengyel Köztársaság Nagykövetségén a következő tájékoztatást kaptuk:
- Sohasem kellett tudatosítani
a lengyel emberekben a valóságot, hiszen a hivatalos tiltás és ellenhíresztelés
ellenére kezdettől fogva tudták és néhányan hangoztatták is. 1990-ben, Mihail
Gorbacsov ismerte el elsőként, hogy a Katyń-i mészárlásért a felelősség a Szovjetuniót
terheli, majd utódja, Borisz Jelcin jelképesen átadta Lech Wałęsa elnöknek az
első ügyiratot. A bűncselekmények megismerése érdekében azóta sem történt előrelépés.
Az orosz ügyészség legutóbb azzal dobta vissza a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete
vizsgálati anyagokra vonatkozó kérelmét, hogy ezek köztörvényes bűncselekmények
voltak, és mint ilyenek, elévültek - írták a Demokratának küldött válaszukban.
A mondvacsinált orosz magyarázat
azért is komolytalan, mert, mint láttuk, az ügyet maguk vitték háborús bűnként
a nürnbergi ítélőszék elé. Ha 1945-ben az volt a véleményük a feltételezett
német gyilkosokról, akkor saját bizonyított gaztettüket is hasonlónak kéne tekinteniük.
Legmagasabb állami szinten
a lengyel parlament egyperces néma felállással emlékezett meg halottairól, ám
a Szejm idén március 22-én elfogadott határozata jelzi, hogy a katyni sírfelirat
évekkel ezelőtt történt kicserélése ellenére maradt még megválaszolatlan kérdés.
A határozat emlékeztet Sztálin
és a legfelsőbb szovjet vezetés által legyilkoltatott lengyel elit 22 ezer tagjára.
Sajnálatát fejezi ki, hogy mindmáig létező politikai törekvés a történtek súlynak
kisebbítése, amely beárnyékolja a Lengyel Köztársaság és az Orosz Föderáció
jószomszédi viszonyát. Elvárja az orosz néptől és az Orosz Föderáció vezetőitől,
hogy "...egyszer s mindenkorra nyilvánítsák népirtásnak a lengyel hadifoglyok
ellen elkövetett gyilkosságokat, abban az értelemben, ahogy a nürnbergi perben
meghatározták...". Elvárja továbbá a bűntény minden körülményének kivizsgálását,
dokumentumainak átadását, összes elkövetőjének nyilvánosságra hozatalát. Sajnálatát
fejezi ki, amiért az Orosz Föderáció ügyészsége megszűntette a nyomozást a katyn-i
bűntény ügyében.
Kijelenti, hogy "...A
nemzetközi közösséghez fordulunk tehát, hogy méltóképp tiszteljék meg Katyn
áldozatainak emlékét. A Katyn-i népirtást nem lehet úgy kezelni, mintha csak
egy volna a számos háborús "tragédia" közül. Egyedülállóságát az igazságosság
és az emberek közti szolidaritás alapvető elveinek nevében ki kell hangsúlyozni
éppen azért, hogy a jövőben senki ne vetemedhessen ilyen gyalázatos és bestiális
bűncselekmény elkövetésére."
Úgy legyen!
Szakács Gábor
Magyar Demokrata 2005. április
28.
(Már egyeztetett cikk)
Oldal tetejére |
----- Original
Message -----
From: Polish Embassy
To: szakacsgabor@axelero.hu
Sent: Thursday, April 07, 2005 12:37 PM
Subject: Re: szakacsgabor
Tisztelt Szakács Gábor Úr!
A Nagykövetség Politikai Osztályával történt egyeztetés után - praktikus okokból - néhány apró változtatást kérnénk a szövegben, ezeket a mellékelt dokumentumban pirossal jeleztem.
Egyúttal engedje meg, hogy megkérjem engedélyét a szövegnek a Nagykövetség honlapján történő felhasználására (természetesen a megjelenés után, a forrás, és a szerző nevének megjelenítésével).
Áldozatos munkáját és szíves engedélyét előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Keresztes Gáspár
Lengyel Köztársaság Nagykövetsége
1068 Budapest
Városligeti fasor 16.
tel: 413-8217
fax: 351-1722
|
|
Gyászolunk
|
|
|