Hunok
és magyarok
|
|
|
Hunok
és magyarok
|
|
|
Hunok és magyarok |
Ucsiraltu kijelentette, hogy a mongol és a magyar nyelv őrizte meg talán
legarchaikusabban a hun szavakat, de különösen az utóbbi - nyilatkozta lapunknak
Obrusánszky Borbála történész, mongolista.
Ön fordította mongolról
magyarra a Belső-Mongóliai Tudományegyetem professzorának, Ucsiraltunak néhány
hete megjelent A hun nyelv szavai című könyvét. A Demokrata olvasói ismerik
a szerzőt a 2007-ben vele készített beszélgetésből, de milyen híre van a világ
más részein?
Elsősorban Kínában,
Mongóliában, Japánban tudnak róla, mert ezeken a területeken fordult meg, volt
vendégprofesszor és kutató, de kértek már tőle tanulmányt az Egyesült Államok-beli
Bloomington Indiana Egyeteméről is, ami az orientalisztika egyik központja.
Jómagam 2007-ben mutattam be az általa ismertetett hun pecsétfeliratokat a németországi
Speyer-ben tartott tanácskozáson, ahol igen nagy feltűnést keltett, hogy azok
is hun nyelvűek.
Lehet-e korszakosnak
tekinteni ezt a kiadványt? Volt-e már hozzá hasonló kutató, aki a magyar nyelv
mongollal összefüggésbe hozható rétegét a hun nyelv maradékának vélte?
Ucsiraltu is hivatkozik
Shiratoi japán nyelvészre, jóllehet őt nem tartják komoly kutatónak, mert csak
találomra próbálta rekonstruálni a szavakat és nem hozott konkrét nyelvészeti
példát, mint Ucsiraltu. Csak most indulnak azok a kutatások, amelyek például
a hunok utáni, velük rokon nép, a tagbacs nyelvével foglalkoznak. Róluk a már
elhunyt orientalista, a kínai nyelvet jól ismerő Ligeti Lajos írt tanulmányt
az 1970-s években. Bár ő is megállapította a tagbacs nyelv mongol és török párhuzamait,
összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a professzor most megjelent könyve
egyedülálló jelentőségű.
Az utóbbi években mintha
módosulna az a feltételezés, hogy a hunok nyelve a török volt.
Ez így is van rendjén, hiszen a türkök csak a Kr. utáni VI. században bukkantak
fel, tehát a hunoknál sokkal fiatalabb nép. Ez a ma már elavult felfogás azért
alakult ki, mert az oszmanisztika a törökség földrajzi közelsége miatt komolyabb
szerepet kapott a XIX. században és a kutatók inkább az ő nyelvüket vizsgálták.
Azóta rájöttek, hogy ugyanazok a hun szavak nem csak a törökben, hanem a mongolban
is megvannak.
Ön a kötet fordításakor
észrevette, hogy Ucsiraltu nyelvészeti megoldásai egybevágnak Fogarasi János
és Szentkatolnai Bálint Gábor módszerével. Mi ennek a lényege?
A két jelentős magyar nyelvészhez hasonlóan Ucsiraltu is a gyökök kutatását
tartja alapvetőnek, ezért is vitte magával a Czuczor-Fogarasi szótárat Magyarországról.
Ez persze nem véletlen, hiszen Mongóliában is jelentek meg a régi mongol gyökökkel
foglalkozó szótárak. Ucsiraltu a hasonlóságokat mind a török, mind a mongol
nyelvben a hunokhoz köti, ugyanakkor kijelentette, hogy a mongol és a magyar
nyelv, különösen ez utóbbi, őrizte meg talán legarchaikusabban a hun szavakat.
Milyen nyelvtani felfedezés
hívta fel Ucsiraltu figyelmét a magyarokra?
Már előzetesen is voltak ismeretei, de figyelme végül azért fordult felénk,
mert Kínában közismert tényként kezelik, hogy a magyarok a hunok leszármazottai.
A kínai kutatók már az 1970-es években komolyan elemezték a magyar történeti
krónikákat és ezekből tudták, hogy a magyarság nagyon sok hun elemet megőrzött.
Amikor 2005-ben elkezdtem lefordítani Ucsiraltu tanulmányait, megakadt a szemem
néhány szón, amelyekről megírtam neki, hogy nálunk ezek mit jelentenek. Teljesen
megdöbbent az olyan egyezéseken, mint pl. a hun hitü, amit mi a hit szavunkkal
fejezünk ki és a "Boldogasszony" kultuszt jelentette. Ekkor döntött
a magyarországi kutatás mellett. Mindenképp szeretne visszajönni, mert ahogy
levelében írta "Attila király közvetlen leszármazottaival közelebbről meg
kell ismerkednie."
Itt a magyar krónikákból ismert székelységre célzott.
A hivatalos történetírás
csacskaságnak tekintette a pusztai népek mondáit, nem fogadta el szóbeliség
hagyományát és helyette a mesterséges kialakított nyelvcsalád elméletet erőltette.
Ön ezt zsákutcának tartja, ahogy annak idején Bálint Gábor is.
Az 1850-es évektől erőteljes nyugat-európai támadás indult a Szent Korona tan
ellen, és ugyanez folytatódott a nyelvészet terén is. Ennek keretében nem akarták
elfogadni a keleti eredetű forrásokat, de nem csak a miénket, hanem a kínaiakét
sem. Azóta Nyugaton és világ számos országában már módosították ezt a szemléletet,
Angela Marcantonio nyelvész, a cambridgei egyetem tanára, például a mongol nyelvről
szóló, Angliában nemrég megjelent összefoglaló műre hívta fel a figyelmet. Abban
Schönig leírja a török-mongol nyelvi kapcsolatok fejezeténél, hogy azoknak hun,
vagy hun utódnépek lehettek a közös ősei. Ezzel szemben nálunk a hivatalos történetkutatás
nem hajlandó a nemzetközi tudományos élettel együttműködni. Ennek persze egyik
oka, hogy nincs is olyan nyelvész, aki foglalkozni tudna Ucsiraltu anyagával.
Az Ön által említett,
a magyar krónikákról szóló kínai tanulmányokat fordítja valaki?
A krónikák kérdésével Györffy György óta senki nem foglalkozott. A kínai szakos
hallgatók idegenkednek a pusztai civilizációtól, akiket pedig érdekelne, nem
biztos, hogy a kínaira akarják szánni az idejüket. Csornai Katalin szinte egyedüliként
fordítja a kínai forrásokat, eközben hun szavakat talált bennük, együtt is dolgozott
Ucsiraltuval, amikor a professzor itt járt. Együttműködésük eredményes volt,
hiszen vannak olyan szavak, amelyekkel a professzor azért nem foglalkozott,
mert számára értelmezhetetlenek, esetleg nem találhatók a mongolban vagy az
ótörökben, a magyarban viszont igen.
Mi tanítanak a mongol
és kínai tanszékeken?
Az a legnagyobb baj, hogy a hunokkal és egyáltalán történeti kérdésekkel alig,
inkább vallással, néprajzzal és elsősorban a modern korral foglalkoznak, holott
számunkra az a legkevésbé érdekes. Ez persze hatalmas munkát igényelne, hiszen
Ucsiraltu maga is 15 éve kutatja ezt a szakterületet. Éppen ezért nem kellene
félre söpörni, hiszen komoly kínai történészek munkái állnak mögötte.
Tavaly fogadták őt a
Magyar Tudományos Akadémián. Csupán udvariassági találkozás volt, vagy szakmailag
is történt előrelépés?
A Néprajzi Intézetben volt a találkozás, én tolmácsoltam. Ott Ucsiraltu hitvilágot
érintő cikkeire voltak kíváncsiak. A Nyelvtudományi Intézetben nem fogadták
, csak közölték velem e-mailben, hogy ha előadást tart valahol, oda eljönnek
meghallgatni, de ezt sem tették meg. Kérdezem, hogyan nevezheti magát valaki
kutatónak, ha nem is érdeklődik azon téma iránt, amiért óriási távolságból idejön
egy ilyen jelentős szakember? Nálunk sajnos annyira nyugat központú a tudományos
világ, hogy aki Keletről jön, azt szinte Batu kán leszármazottjának tekintik
és nem veszik komolyan. Ezt személyesen többször tapasztaltam. Viszont, ha egy
keleti professzort meghallgatnak, akkor kiderül, hogy nagyon is tudna segíteni
a magyar kutatóknak, például régészeti leletek beazonosításában, vagy mitológiában,
és persze nyelvészetben is.
Milyen feladatai lennének ezzel kapcsolatban az MTA Intézeteinek?
Elég sok embert kiképeztek már orientalistának, őket kellene ilyen kutatási
feladatokkal megbízni és kifejezetten az ilyen páratlan eredményekre ráállítani
azokat, akik keleti nyelveket is ismernek. Együttműködést kéne kötni az ilyen
szakemberekkel Japántól Ukrajnáig, mert mindenhol rengeteg emlék került elő
a régészeti és filológiai kutatások kapcsán.
A hazai hivatalos hozzáállással
ellentétben volt-e már valamilyen visszhangja ezeknek az eddig csak Kínában
megjelent tanulmányoknak? Felkeltette-e az ottani emberek érdeklődését a tudósokon
kívül?
Mivel Ucsiraltunak elég sok tanítványa van az egyetemen, igyekszik többüket
rávenni, hogy tanuljanak meg magyarul. Az ő nyomdokain, már más kutatók is elkezdtek
foglalkozni a hun nyelvi emlékekkel, de sajnos nem tudjuk, hogy még hány ilyen
'aranybánya' létezik Kínában és Mongóliában, hiszen Ucsiraltu munkájáról én
is csak véletlenül értesültem.
Az ottaniakat nem zavarja,
hogy a Kínában előkerült, 'luani szépségnek " nevezett asszony, vagy a
halála után is majd kétméteres harcos múmiáiról készült fényképek nem kínai
típusú embereket mutatnak, hanem esetleg szkítákat?
A források alapján úgy a mongolok, mint a kínaiak tisztában vannak azzal, hogy
kik éltek ott korábban. Jóllehet északi népeknek, vagy hunoknak nevezik őket,
de a szkítákat is emlegetik a távoli területeken yüecsiként. Boodberg, a híres
sinológus már az 1970-es években kijelentette, hogy ez a megnevezés a szkíta
név eltorzított kínai változata. Ezek a hírek egyébként nemzetközi kiadványokban
is megjelentek, sőt néhány az MTA könyvtárában is megvan, csak tudósaink nem
olvassák ezen műveket.
Szakács Gábor
Fénykép: T. Szántó Gyuri
Magyar Demokrata 2008/24.
 |
|
Hunok
és magyarok
|
|
|