|
|
|
Jakab
Antal, az erdélyi püspök
|
|
|
Jakab Antal, az erdélyi püspök |
Ha Erdély-Pártium egyházi
embereiről esik szó, általában a politikában is részt vállaló személyek neve
jut eszünkbe. A jó Isten kegyelméből végre megérdemelten kerül a köztudatába
Jakab Antal püspöké is, akinek születésének századik évfordulója egybeesik
a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye alapításának ezeréves fennállásával.

Életútja a gyergyói Kilyénfalváról indult és kezdő papként Ditróban folytatódott. Tehetségét, emberekre gyakorolt közvetlen hatását a román kommunista rendszer korán felismerte, magára nézve veszélyesnek tartotta, ezért 13 évig börtönben tartotta. Még szabadulása után sem tudta elérni barátja, példaképe Márton Áron, hogy Kolozsvárott szenteljék püspökké, így erre Rómában került sor 1972. február 13-án VI. Pál pápa személyes áldásával. Ettől kezdve segéd-, majd megyéspüspökként dolgozott, tanított. Márton Áron utódjaként állandó harcban állt a román vezetéssel, amely az 1980-as években korlátozni akarta a papnak készülő magyar növendékek számát. Nem véletlen, hogy ő volt az egyetlen erdélyi püspök, aki nem küldött üdvözletet Bukarestbe az 1989-es román fordulat nyomán. Szinte megérezte a néhány hónappal későbbi marosvásárhelyi magyarellenes pogromot. 1993 májusában hunyt el, életművének megörökítését nem kevésbé elhivatott személyek vállalták fel.
Vérségi rokona,
Varga Gabriella fiatal újságírónő és Jakab atya tanítványa, dr. Vencser László
a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt vicerektora, a Határtalanul Alapítvány
elnökei, március 12-13-án Kilyénfalván, két napos rendezvénysorozat keretében
jelentették meg a püspök életrajzi kötetét. Szülőfalujában felavatták mellszobrát,
Dóczi András alkotását, a kultúrotthonban jeles egyházi személyiségek részvételével
emléktanácskozást tartottak, majd tiszteletére ugyanott kiállítást nyitottak,
amelyet ezt követően életútja fontosabb állomásainak helyszíneire is elvisznek.
Mindez persze nem valósulhatna meg a helyi közélet tagjainak önzetlen segítsége
nélkül.
Jakab Antal,
akinek nevében ugyanitt már könyvtárat is avattak, Csíksomlyón pedig Tanulmányi
Házat szenteltek fel, március 13-i születésnapján odafönt a Mennyekben érezhette
a hálás utókor iránta érzett jogos tiszteletét.
Szakács Gábor
Arany Tarsoly 2009
április
|
|
|
Jakab
Antal, az erdélyi püspök
|
|
|