Sírás
helyett
|
|
|
Sírás
helyett
|
|
|
Sírás helyett |
Új szemléletre van szükség, amelynek meghatározója a kultúrpolitika - nyilatkozta a Demokratának Egervári Gábor szövegíró, fuvolista, hangmérnök, Winkler Balázs trombitás, billentyűs, zeneszerző és Böszörményi Gergely a Stereo Kft. vezetője, az After Crying (Sírás után) zenekar lemezeinek kiadója.
Milyen elképzelésekkel
kezdtetek zenélni 1986-ban?
E.G.: Vedres Csaba zongorista, Pejtsik Péter csellista és jómagam fuvolistaként
rengeteg zenét, többek között kortárs komolyzenét is hallgattunk. Szerettünk
volna a szó jó értelmében kortárs muzsikát játszani, mivel mind a mai napig
sokunkat bánt, hogy a kortárs szó pejoratív értelmet nyert és nagyjából összekapcsolódott
a hallgathatatlan fogalommal. A kezdeti trió nem csupán zenei közösség volt,
hanem erősen improvizativ, egymásra ható, zenei együttgondolkodásból építkezett.
W. B.: Bár akkor még nem játszottam velük, ugyanezt a szemléletet érzem
jelenleg is. Jóllehet minden tiszteletem a jazz zenészeké, de zenénket például
éppen a zenén kívüli együttgondolkodás igénye különböztet meg tőlük.
Klasszikus zenei képzettséggel
a hátatok mögött miért nem maradtatok saját vonalatokon?
E.G.: Az egész társaságot izgatta, hogy valami újat teremtsünk, hiszen
úszni is többféleképp lehet. A zene akkor lesz szép, ha van dallama, kísérete,
ritmusa és a muzsikus betartja ezek összefüggő törvényrendszerét és ezen belül
éli ki a legmagasabb fokú szabadságát, amit alkotó megélhet. Ennek a munkának
jelenti nagyon fontos részét az európai klasszikus zene hagyományainak, tapasztalatainak,
eredményeinek beemelése, továbbgondolása.
Hogyan látjátok erre
az igényt külföldön?
B. G.: Csak egy példát említenék. New Yorkban történt, a magyar konzulátuson,
ahol megfelelő hangosítás nélkül játszott a zenekar a Chase Manhattan Bank,
az UNESCO, az ENSZ magas rangú képviselői előtt. A konzul előre figyelmeztetett,
hogy ilyen környezetben csak halk tapsra számíthatunk. Ehhez képest a koncert
után irgalmatlanul hangos tetszésnyilvánításban törtek ki a jelenlévők, ezt
követően pedig olyan levelek érkeztek Amerikából, hogy "Nem tudtuk,
hogy az After Crying Bartók Béla zenei szellemiségének a folytatója."
És hogyan jelenik ez
meg Magyarországon?
E.G.: Vékony rétegműfajként, csak ez a réteg szűkebb a magyar promóciós
körülmények között, míg egy amerikai fesztivál költségvetésével akár több ezer
hallgatót is képes vonzani. Akik az After Crying zenéjét kedvelik, azt gondolkodásmódja,
a nagy ívű szerzeményei miatt teszik, és mert CD-i nem tíz, háromperces dalból
állnak, amelyek közül az első a nagy rádiósláger, a végét pedig valami könnyes,
katartikus jelzi.
Ennek a rétegzenének
nincsenek olyan időnkénti fellángolásai, mint pl. a rocknál újabban felkapott
retró esetében?
W.B.: Mindenképp meg kell különböztetni attól, amit a retró és más műfajok
jelentenek, mert azok üzleti vállalkozások. Pontosan lehet tudni, hogy most
a retrónak van divatja és ezen a sínen jól lehet haladni.
E.G.: A retró magába foglalja az iparművészetet, viselkedést, egy teljes
életmódot, tehát korántsem csak a zenéről szól.
Ezzel szemben az After
Crying tevékenysége egyfajta zenei tanítás.
W.B.: Pontosan és egy jó tanár nem válthat állandóan irányt, elképzelhetetlen,
hogy ma ezt, holnap meg a tökéletes ellentété tanítsa! Természetesen neki is
van saját elképzelése a világról és ez változhat is, de nem úgy, hogy minden
nap más irányba cikázik.
E.G.: Az utóbbi időben összemosódott a szórakozás és a kultúra fogalma,
ezért amit mi csinálunk, az nem is kikapcsolódás, hanem bekapcsolódás. Nem az
a célunk, hogy egy könnyű, felejthető estét szerezzünk az embereknek, amikor
végre nem kell foglalkozniuk semmivel, hanem saját utunkat követve olyan kultúrát
szeretnénk átadni nekik, ami gondolkodásra készteti őket.
W.B.: Azt gondoljuk, hogy amikor kiállunk a színpadra és hangosan mondunk
valamit, abban felelősségünk van, mert komolyan vesszük azt, amit csinálunk.
Ezzel szemben azt látjuk, hogy a tömegtájékoztatásban résztvevők nem minden
esetben érzik a
felelősségüket, amikor kimondanak valamit.
A 2004-ben átadott eMeRTon-díj
változtatott-e megítéléseteken? Jobban igénylik-e ezt a műfajt a fesztiválok
vagy inkább csak megtűrik?
E.G.: Eddig igazából semmilyen hatását nem éreztük, miközben Magyarország
lassanként fesztivál nagyhatalommá vált, jóllehet nálunk csak egyféle létezik.
A szervezők azt mondják, hogy nem vagyunk alkalmasak ezekre, mert mondanivalónk
van, miközben ott inkább zúzni kell. Volt olyan fesztivál is, ahol a sátrak
szinte összeértek, így abban a pillanatban, ahogy nálunk mezzoforte alá csökkent
a hangerő, a szomszédosakból áradó dübörgés szinte élvezhetetlenné tette a koncertünket.
Az After Crying tehát
nem fesztiválbarát és nem rádióbarát.
B.G.: A magyarországi fesztiválokon akadtak olyan sátrak, ahol jazzt
lehetet játszani, ott tehát az After Cryingot is meg lehet hallgatni, mert nekünk
megfelelőek a körülmények.
E.G.: Igen, de a fesztiválok, mint adott időszakra szövetkezett termelő
egységek, iparágak maguk is a maximális haszonban érdekeltek. Ezért egy gondjuk
van velünk, hogy mi nem hozunk háromezer embert, ami ugyanannyi korsó sört jelentene
számukra. Márpedig, ha egy sörgyár a fesztivált támogatja, akkor nála erről
szól a történet. Ki beszél itt kultúráról?
W.B.: A kultúra szorgalmazása és jelenléte igen fontos kérdés, hiszen
a fesztiváloknak, művelődési házaknak nem csak kiszolgálóknak kéne lenniük.
Mi a helyzet a művelődési
házakkal és klubokkal?
B.G.: Az egyetemi klubokban ma már jóformán csak diszkó szól, vagy bérbe
adják őket és ha a zenekar nem hoz magával kétezer fős közönséget, akkor az
üzemeltetőnek nem éri meg felkarolni.
E.G.: Ki kell, hogy mutassa egy társadalom, egy nagyobb közösség, hogy
igénye van a minőségre is, hiszen ma egy művelődési intézmény ma már az önkormányzat
által fenntartott költségvetési tényező, aminek üzleti tervét hoznia kell. Mivel
magam is egy ilyenben vagyok népművelő, valójában mindenes, mondtam is társaimnak,
hogy bár hivatalosan kultúrház vagyunk, műsoraink kilencven százaléka testkultúra.
Ebben a Testkultúrházban a szellemi nevelésnek semmi tere nincs, mert nem hoz
pénzt.
Az 1970-es években még
15-16 éves fiatalok is progresszív zenekarokra jártak.
E.G.: E zenei irányzat első nagy virágzása 1973/74-ig tartott. És itt
kell felidéznem Menyhárt Jenő sorait: "Az éneklés évei lassanként elmúlnak,
nagyra nőtt lelkek pincékbe bújnak." Ezt éljük most. Amikor süllyed
a léghajó, az utasok elkezdik kidobálni a homokzsákokat és mint ilyen, a művészet,
a gondolkodás, a kultúra ilyenkor nagyon kéznél van. Úgy gondolják, hogy könnyebb
lesz így emelkedniük, pedig csak beljebb viszi őket a szél az óceán fölé, amibe
előbb-utóbb úgyis belezuhannak.
Mennyire nehéz egy ilyen
műfajú zenekart napjainkban közvetíteni?
B.G.: A klubvezetők például Németországban a legkedvesebben fogadják
a megkeresést, az átküldött koncertajánlónak, DVD-nek, hanganyagnak hisznek
és két napon belül válaszolnak, ha viszont Magyarországon felhívom az önkormányzatokat,
művelődési házakat, nem is mozdulnak rá. Mivel egy klasszikus, illetve kamarazenei
csapatnak nem az a feladata, hogy magát menedzselje, ezért más szemléletre van
szükség, amelynek meghatározója a kultúrpolitika. Erre látok is esélyt az előttünk
álló időszakban, hiszen eléggé "öregek" vagyunk ahhoz, hogy a módozatokról
szólni tudjunk és azt komolyan is vegyék tőlünk! Lehetne ez külföldi mintára
egy fesztiválhétvége sorozat, amelyben a pop és a könnyű szórakozás mellett
a kultúráról is szó eshetne. Meggyőződésem, hogy ez jó lenne az országnak, egyben
a felnövekvő nemzedéknek, amihez tökéletesen felhasználható lenne az After Crying.
Szakács Gábor
"Komolyan gondoljuk, hogy az After Crying a Yes, King Crimson és az ELP mellett a világ legjobb zenekara."
Didier Gonzalez
Highlands Magazin"Ez volt a legjobb koncert, amit a Mahavishnu 1986-os fellépése óta láttam, de ott van a három csúcselőadás között is, amelynek eddigi egész életemben tanúja voltam!"
Dirk Evans
Data Research Associates"Az After Crying nem csak a legtökéletesebb, Kelet Európából érkezett zenekar, hanem egyike azoknak az életrevaló csapatoknak, amelyek a 'szimfóniák' világában földrengésszerű klasszikus lemezeket készítettek a '90-es években."
Greg Northrup
Giant Progweed
Magyar Demokrata 2010/18.
május 7.
 |
|
Sírás
helyett
|
|
|