Célom, hogy mutassunk egy olyan Atilla-képet, amire büszkék lehetünk, és amiből tanulhatunk. A "tengrikut" tisztséget én császárnak fordítom. Eric Deschodt is így nevezi Atillát, ami a római jog szerint több király feletti uralkodót jelent, márpedig ő több tucat felett is uralkodott - mondta a Demokratának Cey-Bert Róbert Gyula szociológus.

Milyen előzetes tapasztalatokkal írta ezt a kötetet?
Gyermekkorom óta érdekelt a hun, a magyar és az úgynevezett honvisszafoglalók őstörténete. Ez a lelki genetika mindig bennem volt. Amikor ezek közé már az ősvallás és a régi szokások is bekerültek, gyermekkori álmokat szőttem, hogy elmegyek arra a vidékre. A párizsi Sorbonne egyetemen a doktori disszertációmon dolgoztam, amikor a turkológián hallottam egy előadást a kínai krónikák fordításáról. Ott tudtam meg, hogy az első kínaiból megfejtett hun szó az Istent és égboltot is jelentő "tengri" volt. Amikor eljutottam a Távol-Keletre, eleinte gasztronómiával foglalkoztam, a burmai és laoszi őserdőkben viszont olyan népeket ismertem meg, amelyek kétezer éves hagyományokat őriztek. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy náluk egészen mást jelent az igazi istenhit, nincsenek a hét egyetlen napjára előírt istentiszteletek, hanem a hét minden napján és órájában istenhitüknek megfelelően élnek. Éltem buddhista és tibeti kolostorokban, megtanultam meditálni, jártam Ujguriában, Mongóliában, annak Kína által elfoglalt területein, ahol együtt legeltettem a pásztorokkal, vadásztunk a kerecsensólymommal. Csodálatos volt átélni a mindennapokat a lovas-kultúrnéppel ott, ahol valaha a hunok éltek. Ezek a gyermekkorom óta gyűjtött tapasztaltok értek könyvvé.

A történelmi regényekben hol a határ az írói szabadság és a tényszerűség között? Ma úgy tudjuk például, hogy Attila nem Róma előtt találkozott Leo pápával.
Atilla és Leo pápa találkozását a vizigót Jordanes, Ravenna püspöke írta le, akárcsak a hunok itáliai hadjáratát száz évvel az események megtörténte után. Mivel esküdt ellenségük volt, tárgyilagossága eléggé megkérdőjelezhető, hiszen érdekében állt, hogy minél feketébb képet fessen rólunk. Hasonló a helyzet Marcellinus Avianussal, aki életében nem látott hunokat és már akkor meghalt, amikor Atilla csak ötéves volt, mégis mindenki őt idézi. Könyvem valóban regény, ezért elképzelt részletek is belekerültek, de Bárdi László professzor szerint még így is hitelesebb, mint az említett ókori történetírók beszámolói.

Az egyik fejezetben Valentinius római császár adja ki a parancsot: "a hunokat ki kell irtani!" Ez a mondat Gyermek Lajostól ismerős, aki a pozsonyi csata előtt a magyarok kiirtására szólított fel.
Mivel jövőre a pozsonyi csata történetét szeretném megírni, összevetettem a frankok és európai szövetségeseik hozzáállását a magyarokhoz az Atilla korbeli rómaival. Nem találtam különbséget, ráadásul akkor, a 900-as években a magyarokat hunoknak tartották, ezért mindkettővel azonos mértékben riogattak. Leo pápa ugyanúgy keresztes hadjáratot hirdetett a hunok, mint később az európai szövetségesek a magyarok ellen, csak ő a gótokat szólította fel összefogásra Aetius birodalmi hadseregével. Gyermek Lajos kiáltványát azért emeltem át a hunok időszakába, mert mindkét korban ugyanez a nyugat-európai szemlélet érvényesült.

Ami azóta sem változott...
Azt hittük, ha felvesszük a római kereszténységet, Európa mellénk áll, de sem a tatár, sem a török ellen nem kaptunk segítséget, ez utóbbi ráadásul I. Ferenc francia király szövetségében támadott. Igaz, nem a magyarok, hanem a Német-római császárság ellen indult, csakhogy mi az útját álltuk. A trianoni döntés 1920-ban szintén az "ugros eliminandos esse (a magyarokat el kell pusztítani)" szemléletet tükrözte, az Európai Unió pedig még napjainkban is kettős mércét alkalmazva megengedi, hogy a tőlünk elcsatolt országrészben betiltsák a magyar nyelvet, fenntartsák a Benes dekrétumot. Ha nemzeti érdekeinket meg akarjuk védeni, ismét velünk riogatják Európát. Az a magyar ember, aki a hunokig visszamenőleg ismeri őstörténetünket, láthatja, hogy az ősi magyar kultúra lerombolásával járt a nyugati kereszténység felvétele, hiszen az onnan érkezett tudatlan papok mindenre ráfogták, hogy pogány, ami magyar volt.

Nem tart attól, hogy a történelmi keresztény egyház helyteleníti állításait?
Amikor az említett hagyományőrző népekkel Közép-Ázsiában éltem, megpróbáltam megragadni azt az istenhitetet, amit a hunok követtek. Dzsingisz kán főtáltosának, Bekinek van egy hitvitája Rebroek flamand szerzetessel, Lajos francia király követével. Ekkor mondja a szerzetes, hogy "ti, mongolok pogányok vagytok és pokolra juttok, mert csak az kerül az Égbe, aki felveszi a katolikus vallást…" Ezt a dokumentumot használtam fel Atilla és Leo pápa képzelt párbeszédéhez. Atilla azt mondja, mindegy, "milyen vallást követsz, lényeg, hogy a jótettek útján járj!" A magyar ősvalláshoz hasonlóan, katolikus lévén én is ezt a szemléletet és a krisztusi szeretet tanítását követem. Amikor azonban a keresztény egyház ezt a tanítást meghamisítva hódításra használt fel hatalmát, például a keresztes hadjáratok idején, és az európaiak ugyancsak a kereszténység nevében szinte teljesen kiirtották Amerika őslakóit, azt nehéz elfogadni. 896-ban tartották az úgynevezett hullazsinatot, amikor az új pápa kiásatta és felöltöztette tíz hónapja elhunyt elődjét, hogy perbe foghassa, elítéltethesse és lefejeztethesse. Egy halottat! A pozsonyi csata idején III. Sergius (904-911) volt a pápa, utódai egész korszakát 962-ig pornokráciának, azaz a szajhák uralmának, németül Hurren rezsimnek nevezték, mert valójában a pápák szeretői uralkodtak.

Attilát viszont vérszomjas hódítóként emlegetik az ókori források.
A francia kutató, történész, regényíró Eric Deschodt írja Atilláról szóló könyvében, hogy az ókor legnagyobb hadvezére, uralkodója volt. Kiemeli, hogy a hadvezérek, így Nagy Sándor, a városok elfoglalása után elpusztították azok lakosságát, ahogyan a vizigótok is, amikor Rómát többször kifosztották. Atilla ilyet soha nem tett. Ami a rablást illeti, minden háború azzal jár, gondoljunk csak arra, mit tettek az amerikaiak Irakban, Bagdadban, a II. világháború amerikai és szovjet rablásairól nem is beszélve. A fő gond mégis az, hogy a magyar történetírás is rablóhadjáratokról beszél az ezer évvel ezelőtt történtekről. Ha már az amerikaiak, angolok, franciák kezdenek tárgyilagosan írni Atilláról, ideje lenne, hogy mi, magyarok, akik bevallatlanul, de máig őseinknek tekintjük a hunokat, ugyanezt tegyük.

Hogyan?
Célom, hogy mutassunk egy olyan Atilla-képet, amire büszkék lehetünk, és amiből tanulhatunk, hogy miként viselkedik egy uralkodó. Nagyon fontosnak tartom a hun mondák leírását, a jelképrendszer és a kulturális hagyaték megismertetését, amivel a hunok gazdagították az európai civilizációt. Legyen az az öltözködés, mert nem szoknyában és tógában jártak, hanem lovaglónadrágban, és alsóneműt viseltek, gombot varrtak a ruhájukra, avagy a kengyelhasználat, esetleg a fűszerezés. A "tengrikut" tisztséget én császárnak fordítom. Eric Deschodt is így nevezi Atillát, ami a római jog szerint több király feletti uralkodót jelent, márpedig ő több tucat felett is uralkodott.

Könyve olyan egyetemes emberi értékekre hívja fel a figyelmet, mint a növények, állatok, a természet, a család, az ősök szeretete, tisztelete, a tanulás fontossága. Kinek szánta? Felnőttnek, gyereknek?
Elképzeltem, amint tizenéves gyermek olvassa, ugyanakkor azt szerettem volna, hogy egy 70-80 éves felnőtt is találjon benne újdonságokat Atilla személyiségével kapcsolatban. Azonosultam a főszereplővel, aki bizonyára lelki nagyság volt, ezért tisztelték és fogadták el. A pápával való szellemi párbajban is ezért győzedelmeskedett.

Igaz, hogy kegyetlen volt?
Ismét Eric Deschodt-ot idézem, aki erre kérdéssel felel: akkor mit mondjunk a római császárokról? Vagy azokról, akik az augsburgi ütközet után tárgyalásra hívták Bulcsút, elfogták és megölték. Kurszánt béketárgyaláson gyilkolták meg és ugyanezt tették az oroszok, amikor Maléter és társai követként mentek hozzájuk 1956-ban. Eric Deschodt szerint Atilla az V. század és az ókor kivételes egyénisége, uralkodója, aki akár vallásalapító is lehetett volna, hiszen Jézus Krisztus tanításához hasonlóan megbocsátott a legyőzötteknek, akiket az ő helyében más uralkodók kivégeztettek volna. Attila egy helyütt azt mondja, hogy ősei a messze Nyugatról jöttek, ő viszont a Kárpát-hazából Közép-Ázsiába vágyik vissza, mert lelkülete keleti. Magam úgy vélem, hogy Ordosz és a Kárpát-medence között folyamatos volt az átjárás, nem lehet véletlen, hogy a hunok a későbbiekben is csak a Kárpát-medencéig jöttek, a szkíták is itt éltek. Ugyanakkor a Kelet is fontos volt Atilla számára, hiszen történelmileg igazolt, hogy 430 körül ott járt. Találkozhatott Helián Bobo hun királlyal, a későbbi kínai császárral, ellenfeleivel a togbácsokkal, akik viszont a türk birodalmat hozták létre. Említhetjük a fehér hunokat, a heftalitákat is, akik délre vonultak Radzsasztánba. Ezek a meghatározó események Attila idejében történtek, aki uralkodóként a helyszínen akart tájékozódni. És ha már ott volt, miért ne találkozhatott volna a koreaiakkal és japánokkal?

E tényeket vajon miért nem veszi figyelembe a mai történetírás?
A tudomány minden területe úgy fejlődik, hogy felhasználja az új ismereteket. Miért csak a finnugrizmusban nem lehet ezeket alkalmazni? Talán dogma lett? Nem kéne jövevénynek tekintetni saját szavainkat, az "is-ten" szavunkat pedig ismeretlen eredetűnek. Az első leírt hun szó a "tengri", amiből kínaiak eget jelentő "tien" szava született, Koreában ugyanez "ten-gu", Japánban "ten-no" formában ismert. Jung, aki a legnagyobb pszichológus a XX. században, mondta, hogy vigyázzunk a szavakkal, mert a mondák nagyon fontosak egy nép történetében, s a szavak jelképeket őriznek, amelyek összekötnek bennünket a tudatalatti ősképekkel, és azok hatalmas energiájával.

Érdekes összevetés, hogy a Római Birodalom sas jelképével ellentétben a hunoknál a sólyom az isteni madár.
A legtöbb nagy birodalom a sast választotta uralkodói jelképnek a római birodalomtól a németekig. A sólymot csak a hunok. Ezt a madarat meg is találták Ordoszban egy hun aranykorona díszeként, az okát azonban sokáig nem tudtuk, jóllehet a magyar mitológiában is jelentősége van. Miért egy sasnál kisebb madarat választottak? A magyarázatot akkor kaptam meg, amikor elmentem a kazakokkal az Altájba sólyom- és sasvadászatra. Láttam, hogy a sólymot könnyebb betanítani és sokkal gyorsabb is. Mire a sas egyszer megfordul, a sólyom háromszor is lecsap, zsákmányára zuhanva. A solymászatot a lovas kultúrájú népek terjesztették el, mert e madár vadászmódszere az ő gyors támadásaikhoz és gyors visszavonulásaikhoz hasonló.

Ez a harcmodor tette őket legyőzhetetlenné.
Jordanes tévesen kardcsatát képzelt el a catalaunumi síkon, amire egy német hadtörténész még rá is duplázott, miszerint Atilla nagy hibát követett el, amikor belement a közelharcba.

Honnan tudta ezt?
Sehonnan. A hun király ilyen bolondságot nem cselekedett, mert akkor létre sem jön a hun birodalom. Ez is jelzi, hogy komolyan megkérdőjelezhető, amit Jordanes, ez a hadviselésben járatlan, rosszindulatú püspök leírt. Nála sokkal hitelesebb a Tárih-i üngürüsz, amely több oldalon keresztül részletezi Atilla diadalának körülményeit. Történelmi tény, hogy Valentinius császárnak írt levelében egyértelműsítette, nem a Római Birodalmat, hanem Theodorik vizigót királyt akarja megbüntetni. Célját elérte, és mivel a vizigótok hatalmas veszteséget szenvedtek, Theodorikot, a főbűnöst pedig megölték, dolga végeztével elvonult.

A magyar történelemtudat s a krónikák a hunokat az őseinknek tekintette a XVIII. századig.
Hozzájuk számítom Zrínyi Miklós költőt és hadvezért, aki az 1640-es években írta, hogy vitézségüket a magyarok hun őseiktől örökölték. Versében Attilával mondatja: "Én vagyok a magyarok legelső királya/ én az őshazából való kihozója/ én lehetek tehát a magyarok példája/ hogy hírét dicsőségét nyújtsa szablyája". László Gyula kitűnően észrevette, hogy a századelőn azt a kazak, kirgiz, üzbég családot, amelyik csak nyolc-tíz nemzedékig tudtak visszavezetni felmenőit, lenézték. A kazakoknál egyesek Dzsingisz kánig vezették vissza eredetüket, a jurtákban pedig mostanában is annak megfelelően állítják össze az ülésrendet, hogy kinek az őse volt magasabb szinten Dzsingisz kán udvarában. Egy fejedelmi uralkodócsaládnál pedig legalább 25-30 ősre, négy-ötszáz évre visszamenőleg kellett emlékezni. Ezért nem szokatlan, hogy Árpád fejedelem Atilla császár leszármazottjának tartotta magát.

Szakács Gábor

Fénykép: T.Szántó György

Magyar Demokrata 2012/50