Vagonlakók
|
|
|
Vagonlakók
|
|
|
Vagonlakók |
A II. világháború végén Sztálinnak tulajdonított mondást, mely szerint a magyar kérdés vagonkérdés, már a Trianon után alakult új államok is igyekeztek a mindennapok szintjén megvalósítani. 1920 és1924 között az elcsatolt területekről többszázezer magyar kényszerült szülőföldje elhagyására.
2010 júniusában
meghatározó jelentőségű döntést hozott a magyar országgyűlés. Három szocialista
képviselő kivételével megszavazta és törvénybe iktatta a kettős állampolgárság
intézményét, ezzel ismét magához ölelve a Trianonban országhatáron kívülre kényszerített
nemzettársainkat. Ennek nyomán a hivatali ügyintézés 2011. január 1-vel meg
is kezdődött.
Mindeddig kevesebb szó esett azokról, akik akaratuk ellenére sem maradhattak
az utódállamokban és csupán keserves évek után illeszkedhettek be a megcsonkított
ország vérkeringésébe. Őket hívja a köznyelv vagonlakó-kitelepítetteknek. A
magyar országgyűlés Nagyváradon született angyalföldi képviselője, Spaller Endre
két évvel ezelőtt gondolta át történetüket, hiszen ugyanez saját nagyszüleivel,
dédszüleivel is megtörténhetett volna.
- Egy beszélgetés késztetett arra, hogy korabeli vagon felújításával kegyeleti
emléket állíthatnánk az azóta elhunytaknak és bemutathatnánk az akkori állapotokat.
Azokban az években még általános volt a családokban a négy-öt gyermek, és ha
a nagyszülőkkel is együtt maradtak, nem ritkán hét-nyolc személy élt egy ilyen
vagonban - mondotta el indíttatásait lapunknak a képviselő.
A trianoni utódállamok azonban nem minden esetben alkalmazták a kitelepítés
kényszerét, hanem törvényileg teremtettek olyan feltételeket, amelyeket tízezrek
nem vállalhattak. Elsősorban a hivatalnokokat, tisztviselőket, tanárokat kötelezték,
hogy felesküdjenek az új államokra, akik pedig erre nem voltak hajlandók, családjukkal
együtt el kellett hagyniuk az országot, hiszen az érintettek a családtagok szétszakítását
sem vállalták. Léteztek olyan tisztségek is, pl. településvezetői, katonai,
MÁV alkalmazotti, amelyek esetében szóba sem kerülhetett az eskütétel, csak
a kiutasítás. A kitelepítendőket vonatra pakolták és úgy indították Magyarország
felé, de előfordult, hogy a vasúti kocsit a mozdony éppen csak áttolta a határon
és ott is hagyta.
A történelmi háttérről az események kutatója, Fejes Antal helytörténész nyilatkozta
lapunknak, hogy az első világháborút követő megszállás, majd a békekényszer
egyik következményeként a nyilvántartások szerint mintegy 350 ezer ember hagyta
el lakóhelyét, és települt át a trianoni Magyarország határai közé. Megjegyezte,
hogy egyes kutatók, így Zeidler Miklós történész, ennél is többre, 420 ezer
főre teszi a menekültek összlétszámát, hiszen az adott korszak zavaros körülményei
miatt nem mindenki jelentkezett be. A menekülők áradata már a világháború utolsó
időszakában megindult, túlnyomó többségük azonban 1919-1920 folyamán hagyta
el lakóhelyét, 57 százalékban Romániából, 30 százalékban az újonnan alakult
Csehszlovákiából érkezett. Az ügyeik intézésére létrehozott Országos Menekültügyi
Hivatal (OMH) elnöke - kormányfővé történt kinevezéséig - az erdélyi származású
Bethlen István lett. Az ő feladata volt többek között élelmezésük, közszükségleti
cikkekkel való ellátásuk, lakáshoz, álláshoz juttatásuk, átképzésük, jogvédelmük,
gyógykezeltetésük megszervezése. Mindez nem jelentett megoldást.
- Angyalföld lakossága ebben az időszakban jelentősen megemelkedett, ezért is
kezdeményeztem ott az emlékvagon kiállítását a Vasúttörténeti Parkban. Az angyalföldi
gyárak szívták fel az eredetileg inkább értelmiségi és hivatalnokréteget, hiszen
a menekült tisztviselők nagyobb hányada csak a korábbinál kisebb társadalmi
elismertségű és jövedelmű beosztáshoz jutott - ecseteli a helyzetet Spaller
Endre.
1920 szilvesztere előtt az Operaházban előadást szervezett a József főherceg
és Teleki Pál miniszterelnök fővédnöksége alatt működő Menekülteket Védő Szövetség.
Bemutatták az alkalomra rendelt Bujdosó magyarok című korrajzot, megörökítve
benne a vagonokban sínylődők életét is. Pappváry Elemérné S. Fáy Szeréna személyesen
szavalta el a szövetség pályázatán díjnyertes nemzeti imáját, a Hitvallást,
melynek kezdő sorait, "Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek
egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában", a
vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete értelmében a diákok minden tanítási
nap kezdetén felmondták az iskolákban.
Ennek ellenére a társadalmat sokkal inkább a területvesztés lelki sokkja, a
békeszerződés elleni tiltakozás, a szinte mindenkit érintő megélhetési bizonytalanság
foglalkoztatta, mint a további áldozatot igénylő közösségvállalás. A Salgótarjáni
úti szükségkórházból szükséglakóteleppé alakított Auguszta-telepen, majd a később
épült pestszentlőrinci kényszerlakhelyen kilátástalanul tengődők végsőkig próbára
tették a szintén nélkülöző, nyolcmilliós lakosság tűrőképességét, állítja tanulmányában
Zeidler Miklós.
A főleg Budapesten, de Győrött, Szegeden, Hatvanban, Kaposvárott, Csurgón is
létesült vagonvárosok lakói egyre gyakrabban panaszkodtak az ellenséges megnyilvánulások
miatt. A MÁV állandó kilakoltatási fenyegetettségben tartotta őket, 1920 októberében
pedig már jelzés értéke volt a vagonlakók számára, hogy karhatalmi fegyveresekkel
őriztette a pályaudvarokon található szénraktárakat. Egy évvel később a helyzet
odáig fajult, hogy mulatozó társaságok tettleg bántalmazták a budaújlaki vagonlakókat.
Az ország vezetése a további bevándorlás megszüntetésében látta az egyetlen
kiutat. Először határidőt hosszabbítgató miniszterelnöki rendelet zárta le a
határt a folyamatosan érkező menekültáradat előtt, végül éppen Bethlen szüntette
meg az elcsatolt területekről az anyaországba való áttelepülés lehetőségét.
1924 júliusában még az OMH-t is felszámolták.
Spaller
Endre és David Morgan úr (jobbról)
Spaller Endre
2010. június 4-re, az Összetartozás Napjára szerette volna a vagont előkészíteni,
a tervezett határidő azonban augusztusra csúszott. Szendrey András, a MÁV Nosztalgia
Kft. igazgatója így emlékszik az előzményekre.
- Amikor képviselő úr megkeresett, elemi kötelességünknek tartottuk, hogy bekapcsolódjunk.
Cégünk a magyar vasúttörténelmi járműflotta megőrzésén és lehetőség szerint
minél nagyobb számú felújításán dolgozik. Mivel az un. trianoni kocsi nagyon
fontos szerepet játszott a magyar történelemben, felújítása nem volt kérdéses
- tájékoztatta a Demokratát az igazgató. Azt is elmondta, hogy az 1920-as évek
elején a már forgalomból kivonásra megérett, újbóli nagyjavításra már nem tervezett
kocsikat küldték a hazaköltözendő családokért.
A hirtelen jött feladathoz azonban nem volt anyagi hátterük, ezért a 2010-ben
megrendezett FEDECRAIL Youth Camp (Múzeumi és Turisztikai Vasutak Nemzetközi
Szövetségének Ifjúsági Tábora) svéd, osztrák, német, szerb, ukrán, angol, francia,
román és magyar fiataljai végezték a munkát. A külsőleg újjászületett vagont
a magyar származású, Angliában élő David Morgan úr, a FEDECRAIL elnöke és Spaller
képviselő avatták fel a 2010. augusztus 9-én.
Ezzel azonban még nincs vége a történetnek.
- Belülről
is szeretnénk berendezni a vagont, hogy június 4-én bemutathassuk a korabeli
keserves életet. Gyűjtjük az egykori fényképeket, és kérjük a Demokrata olvasóinak
segítségét, hogy ezeket juttassák el hozzám vagy a Vasúttörténeti Parkhoz! Szeretnénk
egy kis kiadvánnyal megemlékezni erről az időszakról, nyáron pedig a vagont
eltolni más városokba is, hiszen az említett időszak a magyar történelem eléggé
fekete pontja. Örülnék, ha a kezdeményezésemet minél többen megismerhetnénk
- ismerteti terveit Spaller Endre.
A poklok poklát megjárt, erőszakkal kitelepített, illetve nemzeti öntudatuk
miatt az önkéntes távozást vállalt vagonlakók nem érhették meg, hogy az idegen
fennhatóság alatt is megőrizhessék 2010-ben megadott magyar állampolgárságukat.
Azt viszont megérdemlik és joggal el is várhatják, hogy az utókor emlékezzen
évekig tartó szenvedésükre. A Trianonban létrehozott államokkal csak akkor valósulhat
meg a történelmi megbékélés, ha sértő és sértett szembenéz a valósággal. Ahogyan
nemzetiségüktől függetlenül a vagont felújító fiatalok is tették.
Szakács Gábor
Fényképek: Fejes Antal
Magyar Demokrata
2011/3
 |
|
Vagonlakók
|
|
|