Rovásírás ROVÁSÍRÁS A kiskunhalasi rováspálcák az újabb adatok tükrében

Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

A kiskunhalasi rováspálcák az újabb adatok tükrében

A kiskunhalasi rováspálcák az újabb adatok tükrében

Írta: Friedrich Klára

Kiskunhalasi Rováspálcák sorsa megnyugtatóan rendeződött azzal, hogy a Thorma János Múzeumban kiállításra kerültek. Azonban megválaszolatlan kérdések még maradtak, pl. hogy ki olvasta el először, azaz ki fejtette meg a pálcákat.

Az eddigiek tömör összefoglalása

Németh Gyula: A magyar rovásírás című 1934-ben megjelent füzetéből ismertem meg Madarassy László néprajzkutató nevét, majd a nagy könyvtárakban utána kutatva olvastam tanulmányát: A rovással való fenyegetésnek egy XIX. századi emléke (A kiskunhalasi rovásírásos fapálcák, Budapest, 1928).

A pálcákat szerettem volna megtekinteni, azonban kezdetben sem a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban, sem a Budapesti Néprajzi Múzeumban nem akadtam nyomukra, bár az intézmények munkatársai segítőkészek voltak, de a pálcákat ők sem találták. Egy cikkemre levelet kaptam Soltvadkertről Király Sándor úrtól, aki 1956 és 1960 között látta kiállítva a pálcákat a halasi múzeumban.

A pálcák előkerülésének története részletesen olvasható a Szakács Gáborral közösen írt Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig c. könyvben (2007) és a honlapunkon, valamint összefoglaló jelleggel Szondi Miklós: A halasi rováspálcák c. könyvében (2011).

2006-ban a rendelkezésre álló anyag tanulmányozásának eredményeképpen a következőket állapítottam meg:

1. Madarassy László szorgalmas és pontosságra törekvő néprajzkutató volt, erre utalnak a Budapesti Néprajzi Múzeum törzskönyvei az általa felgyűjtött nagyszámú tárgy adatával, de életművének mindmáig tartó elismerése is.

2. Népünk még a 19. sz. elején is nagy természetességgel használta a rovásírást és a busztrofedon sorvezetést, valamint mélyen hitt a rovásírás bajelhárító erejében, ezért a hatalommal szemben az ősi betűkhöz fordult segítségért.

3. A pálcákon a négyszög K betűt minden hangrendi és sorrendi helyzetben használták. A 38 K betűből csak egy a kapocs K. Hasonló a helyzet a 12. századi botnaptárnál, ott 31 K-ból csak két kapocs K van. Ez ismét alátámasztja azt a feltételezésemet, hogy a két K betű használatának 20. századi szabályai nem a rovásemlékek útmutatása alapján készültek.

4. Legalább ketten rótták a pálcákat, erre a 11. pálca szövegéből következtettem.

5. A Marsigli féle botnaptár után a halasi juhászok rovásos üzenete a legterjedelmesebb rovásemlékünk, mely nem csak neveket, hanem mondatokat is tartalmaz.

6. Nagy jelentőségű, hogy Madarassy hangsúlyozza: a rovásírás az egész Kárpát-medencében használatos volt, nem csak Erdélyben, hanem a Felvidéken és az Alföldön is.

2006 óta a következő szakirodalmi adatokhoz jutottam hozzá:

1. Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (1963)
Sajnálatos módon e nagyszerű magyar ember és nagyszerű régész a halasi pálcákat Sebestyén Gyula betűsora alapján készített hamisítványnak tartotta. Véleménye szerint nem juhász, hanem tanult ember követte el a hamisítást. Úgy gondolja, hogy a busztrofedon ötletét is Sebestyén Gyulának a Marsigli féle botnaptár ökörszántás sorvezetéséről készült rajzáról vette. A rövid íráson látszik, hogy Csallány nem fordított elég időt Madarassy cikkének tanulmányozására.
Viszont Csallány kifogása, hogy azért hibás a botokon az ökörszántás sorvezetés, mert nem írta végig a rovó a pálcákat, ismét alátámasztja azt, hogy többen készítették azokat, hiszen minden gondolatot, érvet külön pálcára róttak.

2. Ferenczi Géza a Székely rovásírásos emlékek című könyvében a "Gyanús, hamis, tévesen székely rovásírásos szövegként számontartott és nem létező emlékek" fejezetbe száműzi pálcáinkat, s mindössze két mondatot szán rájuk. Madarassyra hivatkozva utasítja el valódiságukat, noha Madarassy csupán kételkedett és ezért további vizsgálatokat javasolt.

3. Szondi Miklós tanulmánya 2009-ben jelent meg a Halasi Múzeum nevű kiadvány 3. füzetében, Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka főcímmel. A pálcákat több alkalommal alaposan tanulmányozta a kiskunhalasi múzeumban. A betűalakok, összerovások, hangzóugratások és jellegzetes hibák alapján állapítja meg, hogy a rovásokat 6 különböző juhász készítette s a pálcákat e szerint csoportosította. Nagyon meggyőző a 3-as és 7-es, valamint a 11-es és 12-es pálca párosítása az egymásból következő szöveg alapján.

Megállapításaim 2006 óta:

1. A kiskunhalasi előadáson Szakál Aurél igazgató úr megajándékozott a pálcák leltári adatainak másolatával, mely szerint: A pálcák keményfából készültek és Nagy Szeder István faragta az általa ismert jelekkel az 1900-as évek elején, az 1802. évi rovásos fenyegetés szövege alapján anélkül, hogy az eredetieket látta volna.

Ennek ellent mond Madarassy tanulmánya, amelyből határozottan kiderül, hogy Nagy Szeder látta a pálcákat, hiszen 1923 tavaszán az ő iratrendezése közben kerültek elő. Ezt a leltárt írónak is tudni kellett volna, mert a leltár 1955-ös átírásai nem Tooth jegyzőkönyve, hanem Madarassy alapján készültek.

Faraghatta viszont Nagy Szeder az eredeti pálcákról 1923 után, az előkerülés után. De miért tette volna? Hiszen Madarassy tanulmányából megtudtuk, hogy pálcák jó állapotban voltak. Ráadásul rendkívüli módon kellett volna vigyáznia, hogy a juhászok minden egyéni vonalvezetését pontosan másolja. Az építész-várostörténész Nagy Szedernek, aki még a levéltárat is rendbe szedte, valószínűleg erre nem volt ideje.

2. Madarassytól megtudjuk, hogy 1927-ben Halasra utazott a pálcák ügyében s ott Nagy Szeder István elmondta neki, hogy levéltári kutatásai során 1923-ban a zsúfolt iratállványok és az 1 méter magasságban széthullott iratok mögött találta meg azokat a hozzá beosztott napszámos. Nagy Szeder "lemosatta róluk az évszázados port és pókhálót... Az irattári állványnak azt a részét, amelynek hátsó sarkában a pálcák hevertek a legnagyobb valószínűség szerint 1861-ben véletlenül torlaszolták el... ez a hatalmas irattömeg pedig azóta megbolygatatlanul állt ott."

Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy az eredeti pálcákat találta meg Nagy Szeder az iratrendezéskor.

3. Madarassy mint különösséget említi, hogy gömbölyűek és nem szögletesek a pálcák, valamint a szóelválasztó pontozások nem függőleges, hanem fekvő helyzetben vannak.

Van gömbölyű fára rótt szövegre is példánk. Tar Mihály juhász és földműves csaknem száz évvel később ugyan, 1901-ben, szintén készített gömbölyű rovásokat, Békés megyei juhász felmenők utódaként. (Tar Mihályt is hamisítással vádolták alaptalanul, de ez már egy másik tanácskozás témája lehetne). A juhászok a szavak közé egy pontot tettek, a kettő, három vagy négy pontot ott alkalmazták, ahol rovás megfordul. A kettő, három vagy négy pontot azért helyezték el vízszintesen, mert ezzel nagyobb távolságot képeztek és jobban ki tudták emelni a fordulást, továbbá a gömbölyű rováson függőlegesen nem látszottak volna rendesen.

A 7-es pálca kezdő oldalán nincsenek elválasztó pontok, a 11-es pálcán viszont négy pont van.

4. Különösségként említi Madarassy azt is, hogy 1802-1803-ban sehol nem beszélnek rovásírásról vagy rovásjegyekről, hanem fenyegetőző rovásokról vagy metszett betűkről, rovásforma fácskákról. Jól veszi ezt észre, mert a rovásírás szót kutatásaim szerint csak 1901-ben kezdi használni Tar Mihály és Fadrusz János nagy szobrászunk, majd Sebestyén Gyula Rovás és rovásírás című 1909-ben megjelent műve teszi általánossá. Erről bővebben olvashatnak A rovásírás szó védelmében című írásomban a Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című kötetben.

5. Madarassy alaposságát bizonyítja, hogy észreveszi a Tooth János jegyző által latin betűre átírt szöveg és a pálcákon lévő rovás közötti néhány különbséget.

6. Madarassy nagy és úttörő érdeme annak hangsúlyozása, hogy a rovásírást az egész Kárpát-medencében általánosan használták. Ugyanis addig az volt a felfogás, hogy csak Erdélyben volt használatos, emiatt nevezték a Felvidéken előkerült Túróci Fakönyvet is hamisítványnak. Madarassy tanulmánya hívta fel a figyelmemet a felvidéki Ernyei József munkásságára, aki számos rovásírással kapcsolatos adatot gyűjtött hazánknak ezen a területén is.

A pálcák néhány betűjéről és szaváról

A 2-es pálca vitatott szava az "EVETS". Tooth szerint ÉGETÉS, Madarassy szerint ÉVÉTS, Szondi szerint ÉVEST az értelme.
Ozorán töltött gyermekkori nyaralásaimból emlékszem egy állatbetegségre, amelyet az EVES szóval fejeztek ki. A szó a Czuczor-Fogarasi szótárban is szerepel: "Eves: Eves seb, fekély. Eves kelevény. Evesít: Evessé tesz, okozza, hogy a kóros gyulladásban lévő test evessé legyen." A mondat véleményem szerint így hangzik: "EVETES FÜLIT NE VÁGD...azaz a vágószerszámmal ne fertőzze meg a többi juhot is.

A 2-es pálcán nem mindegyik rovás V szára ferde, a 4. már egyenes.

A 3-as pálcán lévő TY változatot használja Forrai Sándor is kézzel írt betűsorában. (A magyar rovásírás elsajátítása, 1996)

A 6-os pálca 4. szava szerintem nem VERESSZEMŰ, hanem VÉRESSZEMŰ, hasonló értelemben a "véresszájú" kifejezéshez. Az 1-es pálcán ugyanígy kezdődik a VÉRSZOPÓ, magánhangzó kihagyással, csak a V és R mássalhangzókkal. (Hasonló a "vérszemet kap" kifejezés.)

Ez után olvasható a BOLONK szó, amelyet a megfejtők BOLOND-nak határoztak meg. Lehet azonban BOLONDOK is , ebben az esetben értelmet kap a szó végén lévő K, a VÉRESSZEMŰ pedig nem Miskolczira vonatkozik, hanem azokra akik "bevették" őt. Tehát: MIÉRT VETTÉK BE VÉRESSZEMŰ BOLONDOK MISKOCIT.

7-es pálca: A SZEGÉNYEKET RONTOD BÍRÓ MIKOR TE FÜLIT VÁGOD mondatrészlet arra vonatkozhat, hogy a juhokat megfertőzi az eves fekéllyel, amikor a fülüket vágja a fertőzött ollóval. A városi elöljáróság hozzáállása alapján feltételezhető, hogy a fertőzéssel tudatosan akarták lerontani a csak földbérlettel rendelkező juhászok állományát. Vagyis a szegények vagyonkáját (a juhokat) rontja a fertőzéssel.

Érdekes, hogy az összeolvadás hangtani jelensége (amikor két egymás melletti mássalhangzóból egy harmadik keletkezik) nem jelenik meg a TUDJA (5-ös pálca) és a MINDJÁRT szóban (11, 12-es pálca), viszont megjelenik a BÁNTYÁTOK, TARCSANAK, TILTYÁK, BÁNNYÁTOK szóban. (3-as, 9-es, 15-ös, 16-os pálca). Ez is alátámasztja, hogy többen készítették a pálcákat.

Szondi Miklós érvelése meggyőző arról, hogy hatan írták a 16 pálcát. A juhászok ezzel ügyesen azt a látszatot keltették, hogy tizenhatan vannak, így a több ember nagyobb fenyegető erőt jelentett a városi elöljáróság számára.

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Kiskunhalasnak a XIX. század végéről származó számrovás botjai is vannak. Ezekről bővebben Forrai Sándor Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig című könyvének 365. oldalán olvashatunk és fényképeket is láthatunk róluk.

Végül örömünkre szolgálhat, hogy a rovásboton történő elszámolás szokását újra felelevenítették a Hortobágyon. Erről Szakács Gábor írt a Magyar Demokratában (2010/1), de honlapunkon is olvasható. Elérhetőségét lásd a Szakirodalomban.

Összegzés 2010-ben
Számomra az eredetiséget illetően csupán egyetlen dolog kérdéses, hogy puha vagy kemény fából készültek-e a pálcák. Madarassy a gyűjtései alapján nem volt az a városi szobatudós, aki ne tudta volna megkülönböztetni a keményfát a puhafától és szerinte puhafából készültek. Hogy Nagy Czirok László vagy Janó Ákos állapította-e meg, hogy keményfából készültek, mint a leltárban olvasható, ezt nem tudjuk. Szondi Miklós ágfát ír, ami a fényképek alapján is valószínű, de nem tudjuk meg, hogy kemény vagy puhafa. Amennyiben puhafa, akkor nagyban alátámasztaná, hogy az eredeti pálcákkal van dolgunk. Amennyiben keményfa, akkor még mindig feltételezhető, hogy Madarassy tévedett a fa meghatározásában. Ennek eldöntése tehát fontos lenne, bár nem perdöntő.

A szakirodalomban olvasottak és az eddig leírtak alapján véleményem szerint a pálcák eredetiek, 1802-ben készültek. S ha ez így van, akkor hivatalosan is rovásemléknek tekinthetők. Ugyanis Ferenczi Géza (erdélyi muzeológus, régész, a Székelyudvarhelyi Múzeum volt igazgatója, aki édesapjával Ferenczi Sándorral és testvérével Istvánnal együtt számtalan rovásírással foglalkozó tanulmány szerzője, sajnos nemrég elhunyt) azt javasolta, hogy a rovásemlékké nyilvánítást az 1803-as évvel kéne lezárni. Ebbe az időszakba pedig a Kiskunhalasi Rovásírásos Pálcák még éppen beleférnek.

2010 május 27-ére Szondi Miklós szakmai értekezletet szervezett a pálcákról. Az értekezlet a Kiskunhalasi Thorma János Múzeumban zajlott, a múzeum igazgatója, Szakál Aurél is részt vett rajta. A pálcákat alaposan megszemlélhettük. A résztvevők előadásokkal, hozzászólásokkal gazdagították az eddigi ismereteket, ezeket Szondi Miklós könyvben foglalta össze. Ebből emeltem ki néhány lényeges megjegyzést.

Szondi Miklós:
Megállapítja, hogy 16 esetben van különbség a pálcák szövege, valamint a Tooth János féle és a Madarassy féle átírás között. Ez azt erősíti meg, hogy a pálcák eredetiek és nem a jegyzőkönyv másolata alapján készültek. Madarassy 30 juhászt sorol fel név szerint, akik a pálcákat róhatták. Közülük hármat ki is tiltottak a városból (Cziffra Imre, Bor Antal, Bor István). Szondi Miklós ésszerűen első sorban őket említi rovóként, a többieket találomra választotta ki a névsorból. (2009-es tanulmány, 15. oldal).

Deák Dezső:
A pálcákon előforduló V (latin M szerű jel) rovásjeleket elemzi, ezek előfordulását a korai gabonatermelő társadalmak tárgyi emlékein. A jelentését szerinte a környezetében lévő képjelek magyarázzák, a barázdák a felszántott földet, a pöttyök az elvetett magokat jelentik.

Vér Sándor:
A pálcák alapos és 17-szeres nagyításban történt szemrevételezése során kettőn morze jeleket vett észre, melyek személynevek és az 1950 körüli leltározáskor kerülhettek a botokra. Az egyik név Kacziba Imre, a másiknál a keresztnév bizonytalan Hegyi Makra vagy Mára. (Talán Mária? Ennek esetleg utána lehetne nézni a múzeum személyzeti anyagai között.) Néhány pálcán a rovásjeleket grafitceruzával rajzolták elő. Felveti kérdést: lehetett-e 1802-ben egy juhásznak ceruzája és a lehetőséget: a pálcákat kb. száz év múlva, azaz a 20. sz. elején újra faragták.

Mandics György:
Többek között ismerteti az általa kikutatott, 1796-ból származó Kalocsai rendeletet, mely szerint, aki a Scythiai magyar nyelvnek betűit használja, ha nemes: 12 forintot kellett fizetnie, ha köznépből származó:12 botütést kell elszenvednie.

Győri Nagy Sándor nyelvész-tájkutatótól néhány megrendítő sort idézek: "...És hol van a 40.000 kunhalom mára?...Jó, ha maradt belőlük 4.000. Egy részüket a 18. századtól a földnyerő civilizáció folyószabályzó gátjaiba és más feltöltéseibe kubikoltatták a megélhetési bűnözésre kényszerített földtelenekkel. Ez történt a Szeged-Dorozsma közti Öthalom ősi halmaival. Más részüket a szemünk láttára fuvarozzák az ismét elszegényített ország európai autópálya töltéseibe..."

Riesner Ágoston 1943-ban Újvidéken az első elemi osztályban még tanulta osztályfőkétől, dr. Halásznétól a rovásírást.

Király Sándor is részt vett a tanácskozáson Soltvadkertről, ő látta a pálcákat kiállítva, emlékei szerint 1960-ban. Neki a teremőr akkor azt mondta: a pálcák szövegének jegyzőkönyvezése úgy történt, hogy beidézték a pusztáról a pásztorokat a városházára és ők olvasták el.

A halasi pálcák fa fajtájának meghatározását Zsibók András erdőmérnök végezte el. Megállapította, hogy 8 darab pálca nyárfából, 7 darab fűzfából 1 pedig mogyoróvesszőből készült.

Összegezve: A rováspálca értekezleten a következő szakmai közmegegyezés született: A 16 darab kiskunhalasi rováspálca mindegyike hiteles magyar rovásemlék.

Szondi Miklós könyvének megjelenése után kaptam levelet ismét Király Sándortól, melyben mellékeli Dr. Zámbó László állattenyésztési szakértő levelét. Ebből megerősítést kaptam arra a véleményemre, hogy a 2-es pálcán az EVETeES szó olvasható, mely a juhok egyik betegsége. Zámbó László kitűnő elbeszélő is, ezt a levélhez csatolt két megrendítő írása bizonyítja. És azt, hogy Móricz Zsigmond Barbárok-jai sajnos napjainkban is szedik áldozataikat a pásztorok közül.

Mint a bevezetőben írtam, vannak még kérdések a pálcákat illetően. Mivel ez a munkám a Megfejtések könyve címet viseli, fontos kérdés, végül is ki olvasta el, ki fejtette meg először a rováspálcákat. Korábbi véleményem, mely szerint Tooth János aljegyző, most bizonyításra szorul, mivel Király Sándornak azt mondta a teremőr, hogy a beidézett juhászok. Nézzük ehhez az események sorrendjét:

1802 június 13: kihirdetik a kedvezőtlen rendeletet
1802 október 17: ismét kihirdetik
1802 október vége: a pálcákat a Városháza ablakába teszik a juhászok
1803 január 10: Tooth János aljegyző jegyzőkönyvének dátuma a latin betűs átírásokkal
1803 január 22: Jelentés készül a juhászok beidézéséről
1803 március 10: Bizottság vizsgálata Halason
1803 március 28: a Jászkunkerületek gyűlése Jászberényben, a város rendelkezésének jóváhagyása

Lényeges számunkra az 1803 január 22-i jelentés, mely arról szól, hogy: "Mettzett fenyegetődző fákat a Juhászok eleibe terjesztvén, hathatósan megmagyaráztuk, hogy a mint a fel mettzett szavakból látni való, de más hiteles helyről is tudjuk, hogy ez egyedül az ő Munkájok: azért, ha valami égés történik akár bent a városban, akár a pusztákon, ők fognak érte felelni..."

Ez bizonyítja, hogy amikor behívatták a juhászokat, már ismerték a botok fenyegető tartalmát, nem a juhászok olvasták el a Hivatalnak.

Kérdés, hogy Tooth, vagy a "más hiteles hely"-ként említett forrás volt az első.

Véleményem szerint Tooth olvasta el először, majd ellenőriztette és utána került január 10-én a jegyzőkönyvbe. Ez az ellenőriztetés megmagyarázza, hogy miért telt el kb. egy hónap és két hét a jegyzőkönyvbe vétel előtt. Bizonyára a Hivatalok régen sem kapkodták el az ügyeket, az Ünnepek is közbe jöttek, a további két dátum is azt mutatja, hogy bőven betartották a 30 napos ügyintézési időt. Természetesen a teremőr nem ismerhette Madarassy munkáját, így mondhatta azt Király Sándornak, hogy a juhászok olvasták el.

A pálcák 1861-ben hatalmas irattömeg mögé kerültek, de tudjuk, hogy többek között betűzgette, elolvasta őket Nagy Szeder István építész, aki a városi levéltár rendezése közben akadt rájuk 1923-ban és 1927-ben Madarassy László néprajzkutató, a tanulmányíró. Azonban akár Tooth János, akár más olvasta el először, ez nem számított akkoriban különleges teljesítménynek, mert nem említettek nevet. A Kalocsi Rendelet tiltása is azt bizonyítja, hogy a magyar rovásírás mind a nemesek, mind a köznép körében olyan elterjedt volt, hogy rendelelet kellett hozni ellene, mivel a latin betűs írás használatát fenyegette, mely a még a 18. században is tökéletlen volt magyar nyelvünk lejegyzésére.

Itt térek ki Tooth János vicenotárius, azaz aljegyző nevének írására. Ma Tóth -nak írnánk, azonban régen a hosszú magánhangzók hiányát több esetben a rövid magánhangzó megkettőzésével pótolták.

Példa a hasonló használatra: egy 1294-es latin betűs okiratban Lád község neve Laad - ként szerepel. Az 1776-ban kiadott Patakfalvi Biblia rovásírásos soraiban az Á betűt 2 A-val, a Kova Áron könyvében (Somogyi Antal gyűjteménye) az Áron és Kálmán szavakban szintén két A-val írták. (Forrás képekkel: A Patakfalvi Biblia rovásbetűinek párhuzamai, rovasirasforrai.hu, Rovásírás Rovat)

Szakirodalom

A rovás írás él-e a magyar nép között? (M.T.A. 1903)
Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára (1862)
Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (Nyíregyháza, 1963)
Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek (Székelyudvarhely, 1997)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása (1996)
Friedrich Klára: Pótnyomozás a kiskunhalasi rovásírásos pálcák ügyében (Arany Tarsoly, 2006/november)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig (2007, 84. oldal)
Friedrich Klára: A rovásírás szó védelmében - Tar Mihályról (In: Friedrich K.- Szakács G: Tászok-tetőtől a bosnyák Piramisokig, 2007, 91. oldal)
Kormos Krisztián: A kiskunhalasi rováspálcák (In: Friedrich K.- Szakács G: Ősök és írások, 2008, 254. oldal)
Madarassy László: A rovással való fenyegetésnek egy XIX. századi emléke (Kiskunhalasi rovásírásos fapálcák, 1928)
Mandics György: Róvott múltunk I, II, III. (Arad, 2010, 2011 )
Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (1909, Tinta Kiadó, 2002)
Szakács Gábor: A puszta télen (Magyar Demokrata, 2010/1)
Szondi Miklós: Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka, a kiskunhalasi rováspálcák 1802-ből (Halasi Múzeum/3., 2009)
Szondi Miklós: A halasi rováspálcák (Solt, 2011)
www.rovasirasforrai.hu (az Élő rovás rovatban)