Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

Papok és tanítók a rovásírás fennmaradásáért

A magyarok elődeinek írásműveltsége a meghatározhatatlan ősidőkig nyúlik vissza. Dr. Zakar András , Mindszenty bíboros úr titkára írta "Az írás bölcsőjénél" c. művében, hogy "a rovásírás kialakulása évszázezernyi messzeség homályába vész." Amit régészeti adatokkal bizonyítani tudunk, az sem kevés: a bajóti Jankovich barlangban talált botvégen 15-20 ezer éves összevont rovásírás látható.

A "Tatárlaka titka" c. dolgozatomban felsoroltak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a magyarok elődei terjesztették el bolygónkon az "egy hang-egy betű" írást, amely ésszerűségben és használhatóságban messze felülmúlja a fogalom- és szótagírást.

A rovásírás emlékei bizonyítják azt is, hogy a magyarok elődei, a szkíták-hunok -pártusok-avarok között mindenki írástudó volt, a pásztorgyerekektől az uralkodókig. Népünk akkor vált írástudatlanná, amikor a X. században a rovásírást pogánynak minősítették. Tiltották, üldözték, emlékeit pedig azóta is irtják. De a latin betűk megtanulását sem erőltették , hiszen egy írástudatlan nép könnyebben kezelhető. Aki mégis megtanulta, az szép magyar anyanyelvünk lejegyzésére nem tudta használni, mert a latin betűsorban 13 hangunkra nem volt jel. Csak a XIX. századra alakult ki a magyar nyelv lejegyzésére még mindig nem tökéletesen alkalmas latin betűsor, amelybe közben hangtanilag teljesen értelmezhetetlen elemeket csempésztek, lásd: x, y, w, q, dz, dzs, tovább nehezítve a magyar gyermekek helyzetét és tovább távolodva az ésszerű magyar nyelvhasználattól.

A rovásírás üldözésében, emlékeinek megsemmisítésében főként az idegen, német, olasz, cseh térítő papok jártak élen. De szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a X., XI. századtól kezdve a magyar papok közül is sokan hazájuk érdekei helyett a római egyház érdekeit szolgálták. Azonban ennek az írásnak nem célja az igazi keresztény szellemiségnek ellentmondó példák felsorolása, hanem nemzetünkért és régi műveltségünk megőrzéséért tevékenykedő papok és tanítók bemutatása.

Ha időrendben haladunk, akkor sajnos az első egyházi személyiség nevét nem tudjuk. Éppen azét, akinek az Árpád-kori botnaptárt, ezt a mindmáig legterjedelmesebb rovásírásos nyelvemlékünket köszönhetjük. Abból az időből származik, amikor már a római keresztény ünnepeket és szentek névünnepeit kellett megtartanunk. Valószínűleg az első rovásbot naptár a 11.-12. században keletkezett, majd újabbakat róttak a gyorsan szaporodó olasz, német cseh katolikus szentek nevével kibővítve. Utolsó szava az "Áldás" máig őrzi az ősmagyar táltosköszöntést. A botnaptárt Luigi Ferdinando Marsigli olasz hadmérnök, földrajztudós másolta le 1690-ben, feltételezések szerint a gyergyószárhegyi ferences kolostorban, így maradt ránk, "Székelyföld régi scita lakói nyelvének fára faragott gyűjteménye..." címmel. Marsigli a mi II. Rákóczi Ferenc fejedelmünkkel is ismeretségben volt, lehetséges, hogy a fejedelem, aki ismerte a rovásírást, hívta fel a figyelmét ősi írásunkra.

Kézai Simon, Kun László királyunk udvari papja a XIII.században, krónikájának Csabáról és a székelyekről szóló fejezetében említi régi írásunkat: "Unde Blackis conmixti litteris ipsorum uti perhibentur." A fordítások sajnálatos módon többnyire az "ahonnan az oláhokkal összekeveredve, mint mondják, azok betűit használják" szöveget eredményezik, vagy az oláhok szó helyett a "vlachok" jelenik meg. Nem csak a "Blackis", hanem az egész mondat fordítása megkérdőjelezhető.

Benczédi Székely István Udvarhely megyéből származó ferences rendi szerzetes és krónikaíró, az első magyar nyelvű kalendárium kiadója 1559-ben ezt írja Attila hun király fiának, Csabának utódairól: "Hunniabeli módra székely bötűvel élnek mind napiglan"

Oláh Miklós esztergomi érsek, Magyarország prímása s királyi helytartója szintén a XVI. században "Hungária et Atila" c. művében így ad hírt ősi írásunkról: "Lelkök gondolatjának és minden napi akratjoknak kifejezésére, papír és ténta vagy más nyelvek betűjegyeinek használatán kívül, fapálcákra holmi jegyeket rónak,... ...s az így rótt pálczákat barátjaikhoz és szomszédjaikhoz izenet és levél gyanánt használják."

Verancsics Antal esztergomi érsek írja a székelyekről, ugyancsak a XVI. században: "Betűk gyanánt bizonyos jegyeket metszenek koczka alakjára négyszögletűvé faragott botokra, s a sort úgy mint a zsidók, egyiptomiak és törökök jobbról, balra vezetik, egy, legfölebb két ilyen sor, holmi pontok hozzátételével a jegyek számához képest igen sok értelmet ad. Hogy a hunok ezen jegyekkel éltek, a bennszülöttek közönségesen beszélik."

1598-ban, 24 éves korában adja ki Telegdi János "Rudimenta priscae hunnorum..." című 16 oldalas tankönyvét a rovásírás alapfogalmairól, illetve elemi ismereteiről. Ebben két írásmutatványt olvashatunk, a Miatyánkot és a Hiszekegyet. Az imákat a botnaptár "Áldás" szavával ellentétben itt már a héber "Ámen" (Úgy legyen) zárja. Jelenlegi tudásunk szerint ez az első rovásírás tankönyv. Szerzőjéről Jerney János azt írja, hogy Telegdi Miklós pécsi püspök rokona, 1574-ben született. Magas rangú egyházi személyiség vált belőle, esztergomi nagyprépost, később briznai, majd nagyváradi és nyitrai püspök, végül kalocsai érsek. Reméljük őseink írása iránti szeretetét ezen magas hivatalok betöltésekor is megőrizte és tett fennmaradásáért. Sajnos művéből csak hat kéziratos másolat maradt fenn, amelyből kettőt Németországban őriztek meg, Giessenben és Hamburgban. Tudunk még fogarasi, marosvásárhelyi, és két nagyenyedi másolatról. A másolók nem mindegyike tudott magyarul, ez kitűnik kéziratokból.

Telegdi János könyvéhez Baranyai Decsi János, a Marosvásárhelyi Főiskola tudós tanára írt előszót 1598 március ötödikén, amelyben elmondja, hogy ezt a művet azért kívánja kinyomtatni, hogy a világ tanulja meg belőle eredetünk dicső szkíta kapcsolatát, s tanulja meg írásrendszerünket is, melyhez fogható nemzeti tulajdonnal sem a klasszikus népek, sem a klasszikus művelődés mai örökösei nem rendelkeznek. "Ezen betűket nem csak arra tartom érdemesnek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is hogy minden rendű honfitársaink, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egyszóval mindazok, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg..."

Miskolczi Csulyák István, a wittembergi és heidelbergi egyetemen tanult református esperes, Bethlen Gábor fejedelem tábori lelkésze, két rovásírásos betűsort hagyott ránk 1610 tájékáról.

Fia, Miskolczi Csulyák Gáspár 1654- ből származó rovásírásos feljegyzésében először találkozunk az 'É' betűvel, mindeddigi emlékeinkben ugyanazzal a jellel jegyezték le az 'E' és 'É' hangot.

Szenczi Molnár Albert református prédikátor 1605 és 1610 között levelezett Miskolczi Csulyák Istvánnal. "Novae Grammaticae Ungaricae" című munkájában tesz hitet a rovásírás ősisége mellett és felszólítja honfitársait annak gyűjtésére és közzétételére.

Kájoni János (1629-1687) csíksomlyói és gyergyószárhegyi ferences szerzetes, orgonista, orgonaépítő, zeneszerző, nyomdaalapító, tudós három ábécét hagyott ránk. A "hun-magyar alphabetre" vonatkozó jegyzetei, amelyre többen hivatkoznak, eltűntek. Kájoni János tehetségénél csak szerénysége és szorgalma volt nagyobb, igazi keresztényként "az apostoli szentszéktől felajánlott püspökséget, mint az alázatosság igazi szeretője, visszautasította", olvasható szárhegyi kriptájában.

Hogy Kájoni János jegyzetei léteztek, azt Simonchicz Ince kegyesrendi tanártól tudjuk, aki a tatai "gymnasiumban" tartott ismertetőt ezekből, továbbá 1794 -ben megjelent éremtani művében is szót ejt róluk.

Lostainer Lénárdnak, a ferencrendiek történetírójának a csíksomlyói zárda könyvtárában őrzött kéziratában olvasható, hogy Kájoni János a második betűsorát Gyalakutai Lázár Imre írásaiból vette át, aki azt Telegdi "Rudimenta..." c.tankönyvéből másolta. Ez az adat felveti a lehetőségét annak, hogy Csíksomlyón is volt egy másolata, vagy az eredetije Telegdi tankönyvének, továbbá megerősíti azt a régi feltételezésemet, hogy a Rudimenta eredetije szépen formázott betűkkel íródott, csupán a másolók kezén torzultak el az írásjegyek.

Geleji Katona István református püspök 1645- ben adta ki "Magyar Grammatikácskáját" Gyulafehérváron. Ebben írja nyelvünkről: "...őnéki tulajdon saját régi bötüi vagynak, melyeknek sem a Sidó, sem a Görög, sem pedig a Deák betükvel semmi hasonlatosságuk nincsen s mind végzetre ebből, hogy az önnön bötűivel jobbtól, mint egyéb napkeleti nyelvek, balra írattatik."

Komáromi Csipkés György debreceni tanár és református pap 1655- ben Utrechtben megjelent "Hungaria illustrata" c. latin nyelvű magyar nyelvtanában írja, hogy e régi írást, melynek 32 betűje van, a mai napig tudjuk érteni, olvasni, írni, s hozzáteszi, hogy a debreceni könyvtárban van egy ilyen szkíta betűkkel írott könyv.

Legszebb, ma is látható rovásírásos emlékünket az énlakai unitárius templom fakazettás mennyezetére festette Muzsnai György kispap 1668-ban, Árkosi János lelkipásztorsága alatt. Először Orbán Balázs "A Székelyföld leírása" c. művében olvashatunk róla, 1868-ból. Megfejtése: "Egy az Isten, Georgyius Musnai diakon" (diakónus, azaz kispap). A helységet 1332-ben még Jandalakának, majd a későbbiekben Janlakának, Iijenlakának, Jenlakának, 1712-től pedig Enlakának nevezik az okiratok.

Szentiványi Dániel kolozsvári református lelkész, prédikátor és tudós professzor 1679-ben "Antique hunnorum litera", azaz "A hunok régi betűi" címen egy nem ábécé sorrendben írt betűsort mutat be, amelynek valószínüleg egy busztrofedon, azaz ökörszántás sorvezetésű rovásbot volt az eredetije.

Lisznyai Kovács Pál a Debreceni Kollégium földrajz, történelem, teológia tanára, 1692-ben kiadott krónikájában bemutatja a rovásírást, és írja, hogy ismer olyan erdélyi püspököket, pl. Tsulai-t, kik ezen magyar betűkkel egymásnak írnak. Csulai (Tsulai) György 1650-1660-ig volt református püspök Gyulafehérváron.

Lakatos István csíkkozmási katolikus pap 1702-ben értekezik a rovásírásról "Siculia" című történettudományi munkájában, s kilenc székely ábécét mutat be egy táblázatban.

Tsétsi János sárospataki tanár a XVIII. század elején az "Observationes orthographico grammaticae" c. tanulmányában leírja, hogy a szkíta betűk még ismeretesek a székelyeknél, s nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a magyaroknak a latin betűk átvétele előtt saját írásuk volt.

Ugyanebben az időben küldött Kapossy Sámuel, a gyulafehérvári református kollégium tanára Bél Mátyásnak, felvidéki evangélikus lelkésznek, későbbi püspöknek, történet és földrajztudósnak egy rovásírásos ábécét. Ezzel Bél Mátyás érdeklődését annyira felkelti, hogy a rovásírás tanulmányozásába, gyűjtésébe fog. 1718-ban már értekezést jelentet meg régi írásunkról, sajnos ebben a rovásírás eredetét illetően az egyébként hatalmas rendszerező tehetséggel megáldott tudós tévedett. Ezen alapvető tévedését Szabó Károly szavaival ismertetem: "De figyelembe veendő a tudományok, különösen a nyelvészet, valamint a régiségtan akkori fejletlen állása, mely mellett, miután a tudósok minden nyelvek ősanyjának a hébert ismerték, nem csodálhatjuk, ha Bél nyelvünket az orientális, azaz sémi nyelvek közül valónak, s a hun-székely alphabetet a héberből alakultnak vitatta és hírdette." Bél maga is érezhette, hogy munkájának ez egy bizonyítatlan pontja, mert a következő gondolatokkal adja közre: "Én itt nem valami mértani megmutatás világosságával, hanem nyelvészeti sikamlós s legnagyobb részben hozzávetőleges tanulmánnyal foglalkoztam, hol a tévedést nem kell az embernek könnyedén szemére hányni, bár minden esetre ki lehet, s ki kell mutatni. E téren előttem senki nem járt, bocsánatot érdemlek tehát, ha talán tévedtem, annnyival inkább, minél könnyebb kalauz nélkül eltévedni."

Kunits Ferenc kolozsvári jezsuita tanár 1731-ben kiadott "Dacica, Siculia" című művében említést tesz a csíkszentmihályi templom "régi scytha" feliratairól.

Horváth Benedek székely származású, kegyesrendi (piarista) tanár gróf Batthyány Lajos nádor fiát tanította Bécsben szónoklattanra. Írásaiból és rendtársainak elbeszéléséből megtudjuk, hogy a "szkítha", írást nagyatyjától tanulta, és Gyergyóban maga is kutatott rovásemlélek után az 1750-es években. A szárhegyi kolostorban Kájoni János egy kéziratos művéből rovásírásra vonatkozó feljegyzéseket és ábécéket másolt le.

Dezseritzky József Ince nyitrai kegyesrendi szerzetes 1753-ban megjelentetett művében közli Bél Mátyás ábécéjét s egy 1749-es másolatot a csíkszentmiklósi templom feliratáról. Beszámol egy Benedek nevű erdélyi rendtársáról, akit gyermekkorában az iskolamester osztálytársaival együtt a "hun-scytha" betűkre tanított.

Zakariás János, Peruban térítő jezsuita szerzetes rovásírásos betoldásokkal titkosította 1756 április 16-án Bartakovics József tisztelendőnek írt levelét, amelyben a spanyolok indiánokkal szembeni kegyetlenkedéséről számol be. A levél a Magyar Tudományos Akadémia birtokában van. Rendtársa, Fáy Dávid portugál börtönben sínylődött rovásírásos naplója miatt.

Felsőcsernátoni Bod Péter (1712-1769) Bethlen Kata grófnő, írónő udvari papja, később Magyarigen református lelkipásztora volt. Többek között megírta a Magyar Athenas-t, a közel ötszáz magyar író életrajzát tartalmazó gyűjteményt, valamint a "Hungarorum Ecclesiastica" című négy kötetes egyháztörténeti művét. A fogarasi református templomban saját versével emlékezik meg Bethlen Katáról, amelyet rovásfelirattal zár: "Bod Péter készítette Igenben." Alaposan tanulmányozta a rovásírást, s erről külön könyvet tervezett, vagy készített, amely jelenleg nem található.

Németh József címzetes kanonoktól, felcsíki esperestől tudjuk, hogy Csíkszentmihálynak is meg volt a maga rovásfelirata, bár ezt gyakran összemossák a csíkszentmártoni és csíkszentmiklósi felirattal, hogy kisebbítsék azt a kártételt, amelyet a nevezett feliratok elpusztítása jelent. Németh József, aki 1757-ig Csíkszentmihály plébánosa volt, elmondta, hogy a rovásfeliratok a templom kórusának régi deszkáira voltak vésve, majd ezeket tőle Cserei Farkas udvari tanácsos elkérte, Bécsbe vitte, s ott nyomuk veszett.

A rovásírásos emlékeket és régi krónikáinkat gyomlálgató, idegen érdekeket kiszolgáló hatalmasságok nem riadtak vissza attól sem, hogy magyar papokat gyanúsítsanak hamisítással. A fentebb említett Németh Józsefet és Farkas Nepomuk János idős csíksomlyói papot is megvádolták azzal, hogy részt vettek a Csíki Székely Krónika hamisításában. Erre később a Jósa tanító család említésénél visszatérek.

Blahó Vince ferencrendi szerzetes 1780-ban Hájos István Gáspárnak küldött egy rovásírásos betűsort, amelyet az udvarhelyi convent jegyzőkönyvéből másolt.

Hájos István Gáspár kegyesrendi szerzetes "Litterturae Scythico-Magaricae Monumentum" című, 1781-ből származó munkájában adja közre ősi írásunkról folytatott levelezésének eredményeit, amelyben ábécé is található, valamint ismerteti a sajátságos betűkkel írt Gellei imádságos könyvet.

A brassói magyar evangélikus egyház Protocollumába 1785 október 20-án Goedri (Gödri) János az ekklézsia papja "scythiai" betűkkel írt fel egy nevet.

Vallaszky Pál jolsvai evangélikus lelkész 1787-ben, majd 1808-ban újból megjelent, latin nyelven írt magyar irodalomtörténetében a "hun-scytha" írásnak külön fejezetet szentel és ebben közreadja Baranyai Decsi János előszavát, amelyet Telegdi tankönyvéhez írt.

Révai Miklós piarista tanár, a magyar történeti nyelvtudomány megalapítója, Széchenyi Istvánt is tanította rajzolni. Kezdetben tagadta a rovásírás ősiségét, később azonban fő művébe, (Elaboratior Grammatica Hungarica, 1803) több ábécét is közreadott, pl. Kájoni Jánosét.

Horvát István(1774-1846) egyetemi tanár, történész, filológus, előadásaiban és írásaiban nagy hangsúlyt fektet a hunok, székelyek, magyarok ősírására, s bírálja tudóstársát, Schwartner Mártont, mert "Diplomatiká"-jában mellőzte a rovásírás említését.

Kis Bálint református prédikátor, esperes, szentesi táblabíró a "honos magyar"-nak nevezett betűket föníciai, szír, arab, görög zsidó betűk rokonságába sorolja "Magyar régiségek" című, 1839-ben megjelent munkájában, s hogy ezt bizonyítsa "alphabetünket eredeti alakjából annyira kivetkőztette, hogy alig ismerünk rá", írja Fischer Károly Antal.

Kriza János unitárius püspök, (1811-1875) amint tudomást szerzett az Orbán Balázs által felfedezett énlakai feliratról, s arról, hogy Csikban több hasonló feliratot elpusztítottak, rendeletet adott ki, hogy az énlakai felirat sérthetetlensége fölött, mint szent ereklye fölött őrködjenek.

Ipolyi Arnold katolikus püspök (német eredetű családi nevén Stummer Arnold) a mindmáig legjelentősebb, legátfogóbb, legalaposabb mitológiai, néprajzi gyűjtemény létrehozója. Már gyermekkorában erősen vonzódott, érdeklődött a papi pálya, valamint a történelem, földrajz, néprajz, régészet tudománya és a magyar nép ősvallása iránt.1859-ben Törökszentmiklóson plébános, 1863-ban egri kanonok, 1871-ben besztercebányai, 1886-ban nagyváradi püspök lett. Sok utazással járó magas papi hivatalát néprajzi adatok gyűjtésére is használta. Főműve a "Magyar mythológia", amelyben több helyen tárgyalja ősi írásunkat.

Szabó Károly nagykőrösi, majd kolozsvári nagy tudású református tanár, biliográfus, aki Amadé Thierry francia történetíró Attiláról szóló könyvét magyarra fordította 1865-ben. Több értekezést adott közre a "régi hun-székely" írásról. Az énlakai felirat egyik megfejtője.

Vén András tordosi tanító hívta fel Torma Zsófia régésznőnk figyelmét 1875 áprilisában arra, hogy a Maros beomló partfalából edények, írásos cserépdarabok, csontvázak hullanak ki, s ezzel a figyelemfelhívó tettével indította el bolygónk máig legjelentősebb újkőkori régészeti telepének feltárását.

A nagybányai református egyház anyakönyvében ábécé és Miatyánk rovásírással is található. Gergely Károly református lelkész 1895-ben "Az ősmagyar írás emléke Nagybányán" című művében Erdősi Sylvester János XVI. századi nyelvtudósnak tulajdonítja e bejegyzést.

A XIX. században a finnugor elmélet egyre erőszakosabban, magabiztosabban terjeszkedett. A hivatalos álláspont, amelyet Hunfalvy Pál fejtett ki leghatározottabban, az volt, hogy a latin krónikákban olvasható hun-székely kapcsolat csak légből kapott mese. Az 1881-ben megjelent "Die Ungarn oder Magyaren" című munkájában olvasható, hogy a magyaroknak a kereszténységre térítésük előtt saját írásuk nem volt. Ennek nyomán a hivatalos tudomány berkeiben bátorítást kaptak azok a vélemények, hogy a mi betűsorunkat protestáns teológusok hamisították. E "tudósok", a maiakhoz hasonlóan, sem a krónikákat, sem a kétségbevonhatatlan tárgyi, régészeti bizonyítékokat, templomok falán fennmaradt emlékeket nem vették figyelembe. Úgy tűnt, beérett a gyümölcse a rovásemlékek nyolcszáz éven keresztül folytatott pusztításának, a "pogány írás" betiltásának, lehet szüretelni. A gyéren még feltünedező emlékekre azonnal hamisítványt kiáltottak.

Így járt Cherven Tamás besztercebányai kanonok is, aki a Raksányi család levéltárából származó rovásemléket fedezett fel 1839-ben. Ez egy töredezett nyírfakéreg lap volt, amelyet nagy munkával összeragasztott és megfejtett. 127 nevet kapott, ezek részben megegyeztek az 1391-ben kiadott Túróc vármegyei Regestrummal, azaz oklevéljegyzékkel. Nagy "tudományos" vita keletkezett, végül a hamisítványt kiáltók kerekedtek felül.

Király Pál, a Budai Állami Tanítóképző igazgató tanára a rovásemlékek mentője, gyűjtője volt. Az Országos Régészeti és Embertani Társulat 1888 március 27-én tartott ülésén egész gyűjteményét mutatta be a "hun-magyar írásjegyekkel írott, eddig ismeretlen emlékeknek". Ugyanebben az évben tanulmányt jelentetett meg "Hun-székely írás" címmel. A rovásemlékek hitelességének megítélése során szembe került a Magyar Tudományos Akadémiával, sajtótámadások zúdúltak rá, majd váratlanul meghalt. Hagyatékának sorsáról semmit nem tudunk.

Révay Pál sepsiszentgyörgyi református lelkész 1902 november 2-án Fadrusz János szobrászművésznek írt levelében beszámolt arról, hogy nagybaconi Patkós Bokor nevű öreg juhász neki egy botról, amely "tele volt elferdített római számokhoz hasonló rovátkos írással", nem csak szám adatokat, hanem az állatok egészségi állapotára vonatkozó és egyéb megjegyzéseket olvasott fel.

A székelyföldi, Tászok- tetői írásos kövekről szóló ismeretek fennmaradásában nagy szerepe van a ditrói Józsa családnak. Elsőként Józsa Sándor gyergyó-ditrói igazgató tanító vette kezébe a kövek ügyét az 1910-es években. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum régészeit, valamint fiát és vejét, Kemenes Antal csíkszeredai főgimnáziumi tanárt is bevonta a kutatásba. Nem csak a Tászok-tetőn, hanem Ditró más határrészeiben is találtak nagy méretű írott köveket. A kutatásokat a háború és a trianoni gonosz rablóbéke félbeszakította.

1938-ban Józsa Sándor testvére, id. Jósa János (aki némileg eltérően írta a nevét) vetette fel újra a kövek ügyét. Ő volt egyébként az, aki a Csíki Székely Krónikát a hamisítás vádja alól tisztázta, és "megtámadhatatlan kútforrássá emelte". Ifjabb Jósa János, aki Szegeden volt középiskolai tanár, 1944-ben egy közel 90 oldalas munkában foglalta össze a kövek kutatásának főbb eredményeit és közölte saját megállapításait.

1942 augusztus 22-én és 23-án a Csíki Tanítók Kutató Társasága, élén Orbán Árpád tanárral és ügyvezetővel, kirándulást tett a Tászok- tetőre, amelynek során két követ megmentési céllal a gyergyóhodosi iskola udvarára szállítottak. Nem bizonyítható adatok szerint a köveket a románok a gyergyóhodosi állomáson felrobbantották. (A Tászok-tetői kövekről és más Kárpát-medencei megalitokról bővebben olvasható Friedrich-Szakács: "Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig" című könyvében) A sors úgy hozta minden előzetes tervezés nélkül, de bizonyára nem véletlenül, hogy Farkas Aladár borszéki tanárral, helytörténésszel és Szakács Gáborral 65 évvel később, éppen augusztus 23-án kutattunk a kövek maradványai után. Farkas Aladár oktatja is a rovásírást és több szép, hasznos kiadványt készített Borszék történelméről és nevezetességeiről.

Balázs András unitárius esperes 1929- ben fedezte fel a Hargita-megyei, székelyderzsi, XV. században épült erődtemplom gótikus ablaknyílásában lévő rovásfeliratos téglát. A felirat alatt az 1431-es évszám látható.

Lévai Lajos a Székelyudvarhelyi Tanítóképző tanára az 1934-ben kiadott Székelyföldi képek című könyvében valamint az intézet kollégiumának 1929-es évkönyvében rovás ábécét is megjelentetett, 1941-ben pedig közreadja "Hun-székely" rovásírás című munkáját. Forrai Sándor könyvéből tudjuk, hogy Lévai tanítványai rovásírással szerelmes leveleket is írtak egymásnak. Forrai tanár úr egy előadásán találkozott is azzal a hölggyel, aki egyike volt e levelezőknek.

Szintén Lévai Lajos tanítványa volt Szigethy Béla református lelkész, aki az Udvarhely-megyei Bögöz falu templomának rovásfeliratát felfedezte 1930 táján, az 1910-ben rákent vékony vakolatréteg alatt. Sajnos a felirat már alig látható, a helybéli lelkész szerint "a sok tapogatástól". Írásomnak nem feladata minősíteni azt a felelőtlenséget, amely ennek a fontos magyar művelődéstörténeti értéknek a pusztulását eredményezte. Rovásíráskutatók kényelmes karosszékekben többszáz oldalakat írkálva vitatkoztak azon, hogy a feliraton "Atya Isten" vagy "Atyai Están" olvasható, de senkinek nem jutott eszébe, hogy egy üveglappal megvédjék a pusztulástól.

Dédnagyapám, Friedrich Szilveszter és nagyapám, Friedrich Géza (a képen) katolikus kántortanítók voltak a felvidéki Kisfaludon, Bars megyében. Édesapámtól tudom, hogy összevont osztályaikban a rovásábécét megtanították, majd a nagyobb gyerekek készítettek feladatokat a kisebbeknek.

A Tokaj környéki, paladarabra rótt betűket Papp Miklós tanár, múzeumvezető juttatta el Csallány Dezső régésznek.

Ugyancsak Csallány Dezső régésznek küldte meg Gáspár Gyula nyugalmazott gimnáziumi tanár szülőfalujában, az Udvarhely megyében lévő Parajdon előkerült kő 21 rovásjelének rajzát.

A Kis-Küküllő menti Bonyha község temploma egyik falának átépítésekor rovásírás jeleket hordozó követ vett észre Benczédi Albert református lelkész 1965-ben. Úgy építtette be újra, hogy jól látható helyen legyen.

Dr. Zakar András katolikus pap, Mindszenty hercegprímás úr titkára szintén elszenvedte a kommunista börtönök szörnyűségeit. A sumer-magyar rokonsággal kapcsolatos kutatásai jelentősek, műveltségünk alapjai között tartotta számon a rovásírást. Legjelentősebb műve "A sumer hitvilág és a Biblia" 1972-ben jelent meg.

A XVI. századi dálnoki református templom (Kovászna megye) az 1977-es földrengés alkalmával megsérült s a helyreállítást Mike Bálint helybéli református lelkipásztor végezte. Ő fedezte fel a rovásfeliratot és ő kezdte meg kibontását a vakolat alól. Tanulmányt is tett közzé a kolozsvári Korunk c. folyóiratban.

Dr. Fodor Ferenc kéziratában említi Győrbíró István nyugalmazott tanár nevét, aki foglalkozik a rovásírás terjesztésével, emlékek gyűjtésével és megfejtésével, többek között a dálnoki templom feliratát is megfejtette.

Pintér Endre ozorai tanító és néprajzgyűjtő tárgyai között az ozorai várban az 1960-as években láttam egy rovásirásos, lapos nyéllel ellátott fakanalat. Ennek a gyűjteménynek a felújított várban már nem akadtam nyomára.

Forrai Sándor (1913-2007) gyors és gépírás tanár, rovásíráskutató, írástörténész, református presbiter főműve "Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig" című nagy összefoglaló munka. Nem csak elméleti síkon foglalkozott őseink írásával, hanem terjesztette, oktatta is. A terjedés érdekében létrehozta az igen munkaigényes vándorkiállítást, amely 120 nagyméretű képen és táblán mutatta be régi írásműveltségünket. A kiállítás a XIII. kerületi Frangepán utcai református gyülekezeti házból indult, és több vidéki nagyvárosban bemutatásra került. Ennek Hódos László által felújított változatát 2007 szeptemberében láthatják az érdeklődők a Magyarok Házában. Mivel állami kitüntetést soha nem kapott, Szakács Gáborral alapított rovásíró körünk az ő nevét vette fel, hogy ezzel is megakadályozzuk jelentős munkássága feledésbe merülését. Említett könyvében olvashatjuk, hogy birtokában volt egy római katolikus lelkész1953-ból való, rövidítéses rovásírással írt naplója, amelyben a napi eseményeket jegyezte fel.

Bajusz Gyula nyugalmazott budapesti református lelkész a magyar és etruszk rovásírás között állapított meg hasonlóságokat.

1994-ben került elő a rovásvésetes vargyasi keresztelőmedence, amelyet Andorkó Ferenc unitárius lelkész biztonságos helyre, a lelkészlakba szállíttatott. Valószínűleg egy XIII.- XIV. századi templomhoz tartozott.

A Budapest XVI. kerületi, sashalmi és rákosszentmihályi református gyülekezet templomába 1999-ben Pánczél Tivadar lelkészsége idején és az ő támogatásával két gyönyörű, nagyméretű, tűzzománc tábla került, rajtuk a Himnusz és a Szózat rovásírással és latin betűvel.

Fülöp Dénes makfalvi, Maros-megyei tanár hívta fel Ráduly János rovásíráskutató figyelmét 1995-ben a helyi néprajzi múzeumban lévő fakulacsra, amelyen két rovásjel látható.

Stamler Imre, tanár, volt iskolaigazgató Somogyfajsz község erdejében IX.- X. századi vasolvasztókat tárt fel. Ezeknek az ásatásoknak során került elő egy rovásírásos agyag fújtatócső, bizonyítván köznépünk írástudását is.

Fülöp Dezső atya, néhány éve elhunyt katolikus plébános Budapest XVI. kerületi otthonában igen szép gobelint láttam bekeretezve a falon, amelyen a rovás ábécé volt kihímezve.

Nagyon fontos a szerepe a magyarok ősműveltségének átmentésében azoknak a tanítóknak, tanároknak, akik az esetleg nem kis helyi ellenállást legyőzve, a rovásírás oktatásának lehetőségét kiharcolják, tekintélyét megteremtik és a versenyekre a tanulókat kitűnően felkészítik.

Z. Urbán Aladár felvidéki tanár, a Palóc Társaság elnöke által évek óta szervezett Népfőiskolán mindig van rovásírás előadás. Lakóhelyén elérte azt, hogy rovásírással is kiírják az iskola és az óvoda nevét. A felvidéki tanároknak évente rovásírás továbbképzést, a tanulóknak Kárpát-medencei Rovásírásverseny elődöntőt rendez.

Dr. Jeszenszkiné Gallai Gabriella, a Budapest XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatónője eddig nyolc Kárpát-medencei rovásírásversenynek adott helyet, ezek szervezésében az iskola több tanárával együtt hatékonyan részt vállal.

Jelen írásomban nem foglalkozom a templomfeliratokkal. Az elpusztított, megtűrt, vagy védett templomfelirat az ott működő egyházi személyek hazánkhoz, történelmünkhöz, őseinkhez való hozzáállására utal.

Munkámat Ipolyi Arnold püspök szavaival zárom:

"Majd csak akkor fogjuk ezen emlékeinket is megkívánni, ha majd nem lesznek. A végső percz azonban, melyben valamit tenni kellene értök, ha nem akarjuk, hogy végleg elpusztuljanak, már itt volna... Mert azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti."

2007 szeptember

Friedrich Klára kiegészítése:
A Csíksomlyó melletti Csobotfalván Gergely István plébános, a népszerű "Tiszti" 1997- ben a templom tornyának 2. emeletén rovásírásos követ fedezett fel. Hogy ehelyt megbecsülik őseink írását, mutatja, hogy a templom előterében kiállított fényképen egy 13 centiméteres, építési törmelékből előkerült kő látható, rajta a rovás négyszög K néhány más, kevésbé felismerhető jel társaságában.

Irodalom

Thelegdi János: Rudimenta... (1598, Ars Libri, 1994)
Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (1963)
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig (1975)
Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek (1997)
Fischer Károly Antal: A hun-magyar írás... (1889)
Fodor Ferenc: A magyar rovásírás emlékei (1982)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Pápai Szabó György: Reménységünk és jövőnk nemzeti imádságaink fényében (1999)
Ráduly János: Titkok a rovásírásban (2004)
Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915)
Zakar András: Az írás bölcsőjénél (1970)
Friedrich Klára: Rovásírás tankönyv és szakköri ötlettár (2003)
Szakács Gábor: Tájékoztató füzetek a rovásírás versenyekről (2000-2006)
Lexikonok

A képeket Barta József válogatta a világhálóról.

Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

Papok és tanítók a rovásírás fennmaradásáért

Oldal tetejére