Nyitólap

ÉLŐ ROVÁS

Egy mindenkiért, mindenki egyért!

Éppen húsz évvel ezelőtt, 1988-ban látott napvilágot a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ kiadásában Forrai Sándor "Az írás bölcsője és a magyar rovásírás" című, korszakos kötete. Ezt megelőzően, 1985. augusztus 10-én ugyancsak a gödöllői Művelődési Központ, ezúttal helyszínként mutatta be tanár úr második rovásírás kiállítását. Ennek húsz táblaképe, Hódos László önzetlen segítségének köszönhetően, felújított külsővel ma itt megtekinthető. Joggal mondhatjuk tehát, történelmi falak között gyűltünk össze, hogy Forrai Sándor nyomdokain haladva megvitassuk a rovásírás mindmáig nyitott kérdéseit és kijelöljük jövőbe vezető útját. Köszönet a lehetőséget biztosító Gödöllő Város Önkormányzatának és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, valamint a tanácskozást előkészítő Dr. Hosszú Gábornak, Rumi Tamásnak és Sípos Lászlónak.

Sípos László	Rumi Tamás	Hosszú Gábor

Kissé visszalépve az időben, elevenítsük fel a kezdeteket! A II. világháborút követő évtizedek nem kedveztek a vérzivatar előtti időszak cserkészmozgalmában mindennapos feladatként jelenlévő rovásírásnak. Az iskolákban oktatott, meghamisított történelemben nem volt helye a vesztesek oldalára kényszerített Magyarország régmúlt dicsőségének, az egész világ számára példa értékű hagyományainak. A Magyar Tudományos Akadémia álláspontja is írástudatlan, barbár, Európára támadó népként jellemezte őseinket.

A rágalom eme posványába hajított követ Forrai Sándor, amikor 1975 végén megnyitotta első magyar rovásírás történeti kiállítását Budapest XIII. kerületében, a Frangepán utcai Református Egyházközség gyülekezeti termében. Meghatározó jelentőségű lépése napjainkra is kiható hullámokat vetett, mivel háború utáni három évtizedes tetszhalott állapotából újból életre keltette ősi írásműveltségünket. A jó Isten áldja meg ezért a lépéséért ott fenn a Mennyekben. Ettől kezdve folyamatosan jelentek meg írásai, majd 1985-ben a "Küskarácsontól Sülvester estig" című rovásírásról szóló szakkönyve. Ezt követte a már említett "Az írás bölcsője és a magyar rovásírás". A kötet előszavában Molnár V. József néprajzkutató a következőket írja:

"Amikor valamely nép létében elbizonytalanodik, őrlődik, morzsolódni kezd - fokozottan érdekli minden, ami eleivel, az alig ismert, vagy rosszul tanított régmúltban történt. Nemcsak a hősöket és a diadalmas korszakokat áhítja: a tulajdonságot keresi, saját gyökérzetét, azt mi csupán rá jellemző, amelynek birtokában hasznos tagja lehet a népek nagy családjának. Forrai Sándor ugyanis népünk valóságos bölcsőjét keresi, sajátos műveltségünket - eleink tehetségét, az előképek, előítéletek, rossz berögződések mellőzésével."

Tökéletes megfogalmazás, hibátlan jellemrajz.

Vajon miben reménykedett Forrai tanár úr? Kitől várt, várhatott segítséget szemléletének terjesztéséhez, amelyben az írás egyik bölcsőjének a Kárpát-medencét, a másiknak a Közel-Keletet tekintette Mezopotámia központtal? Úttörő lépéséért kiállt mellette valaki azokban az időkben? Kedves feleségén, Marikán és néhány közeli barátján kívül lényegében senki. De nem is ezért tette, hanem abból a belülről fakadó önzetlenségből, ami csupán azt sugallta neki, hogy a történelmi tisztánlátás érdekében meg kell tennie, akkor is ha nem kap érte köszönetet.

És nem is kapott. Úgy hallottam, hogy a Széchenyi Társaság köszöntötte saját rendezvényén, de sajnálatos módon ennek visszhangja el sem jutott a köztudatig. Szakértelmét azonban, ha mégoly szűk körben is, kezdték elismerni. Tagja lett az Ómagyar Kultúra Baráti Társaságnak és a Turán folyóirat szerkesztőbizottságának. Jómagam és feleségem, Friedrich Klára akkor kerültünk vele személyes kapcsolatba, amikor tíz évvel ezelőtt, az 1998 márciusában Budapest XVI. kerületében rendezett kerületi rovásírásverseny után felhívta a társszervező Móra Ferenc Általános Iskola igazgatóját, Dr. Jeszenszkyné Gallai Gabriellát, hogy elismerését fejezze ki. Ezt követően, 2000-ben már fővédnöknek kértük fel a Magyar Cserkészszövetséggel és az Ómagyar Kultúra Baráti Társasággal közösen szervezett Kárpát-medencei Rovásírásversenyre, amelyen 95 fiatal rovásíró vett részt.

Ezzel elérkezett a pillanat, amelyre Tanár úr évtizedek óta várt: a rovásíró fiatalok tömeges összefogása a Kárpát-Hazában. Javaslatára alakult meg a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetsége, amely 2004-ben a mester és tanító tiszteletére a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevet vette fel. Bár szeme világa elvesztése óta a névadó nem láthatta áldozatos, előkészítő munkája gyümölcsét, a versenyeken hallhatta a Kárpát-medence minden szegletéből összegyűlt általános és középiskolás rovásírók boldog zsivaját. Bár hivatalos elismerést ezután sem kapott a különféle díjakat odaítélő alapítványoktól, bizottságoktól, a jó Isten igazságot szolgáltatott neki, mielőtt 2007-ben magához szólította. Úgy távozhatott közülünk, hogy tudhatta, úttörő munkája nem volt hiábavaló.

A Forrai Sándorhoz kötődő barátság azonban felelősséget is rótt ránk. Felesége jelenlétében bízott meg életműve folytatásával, amire Friedrich Klárával akkor és ott fogadalmat tettünk. Hogy beváltottuk-e ígéretünket, nem a mi feladatunk megítélni, a következőket azonban látni kell:

a Kárpát-medencei Rovásírásversenyekre a 2000-ben részt vett 95 tanulóval szemben napjainkra majd ezer tanuló jelentkezik, akik számára már elődöntőket is kell szervezni

a döntőhöz kapcsolódva saját versenyeket szerveznek a Délvidéken, a Felvidéken, Erdélyben, azon belül a Székelyföldön is

a Felvidéken és Magyarországon 2008-ban két főiskolás már a rovásírás történetéből írt sikeres diplomamunkát

a Székelyföldről elindult és a Forrai Sándor Rovásíró Kör által a Kárpát-Haza többi területén felvállalt rovásfeliratos helységtábla állító mozgalomhoz egyre újabb települések csatlakoznak

naponta kapjuk a híreket rovásíró körök és szakkörök szervezéséről

újságok és folyóiratok tüntetik fel nevüket rovásírással a címoldalon, az Írástudó világhálós folyóirat pedig csak ezekkel a betűkkel készül Tisza András szerkesztésében

az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Könyvtárában már több klasszikus szerző regényét, meséjét és verses kötetét írták át rovásbetűkkel

Hiányérzetem akkor támad, amikor a szépen gyarapodó rovásfeliratos pólók, emlék- és ajándéktárgyak mellett nem látom azok nevét, így Forrai Sándorét, akik sokat tettek azért, hogy őseink írása ismét hétköznapi gyakorlattá váljék. Márpedig az elődök, tanítók tisztelete nélkül nem beszélhetünk őstörténetünk tiszteletéről sem. A Forrai Sándor Rovásíró Kör ezért is hozta létre a Szkíta-Hun-Pártus-Avar-Magyar Nemzeti Örökség Díjat - alkotója Dittler Ferenc összerovó - és ítélte oda elsőként elhunyt névadójának, hogy felhívja a figyelmet azon tudósainkra, kiválóságainkra, akik életükben nem kapták meg az őket megillető elismerést igaz történelmünk terjesztéséért.

A jelen tanácskozás résztvevői nincsenek könnyű helyzetben. Forrai tanár úr ugyan kiegészítette az ősi rovásírás betűit, hogy az ifjú tanulókat megkímélje a latin ábécénél mutatkozó eltérésektől, ám ezzel együtt is számtalan megoldatlan kérdés vár feleletet. Egy biztos, tanár úr betűsora bevált, elsajátítása már a legifjabbaknak sem okoz nehézséget, akárcsak a rovásírás eddigi szabályzata. A jelenlévők felelőssége abban áll, hogy ezt a napjainkra ezrek és ezrek által használt rendszert úgy finomítsák, pontosítsák, szabványosítsák,
hogy az ne okozzon zavart az említett tömeg számára.

A rovásírást már nem lehet elvenni azoktól, akik elsajátították, hiszen általa nem csak műveltségük gyarapodott, hanem szemléletük, viselkedésük, hazaszeretetük is megváltozott. Javukra. Eszembe jut a kiváló keletkutató, Baktay Ervin mondása, mely szerint "Ezen az úton egyetlen lépés sem vész kárba", mármint a keleti filozófiák megismeréséhez vezető úton. Én ezt a mondást a rovásírásra alkalmazva is tökéletesen helyénvalónak tartom. Nem véletlen, hogy ennek jelentőségét felismerve, a magyarság ellenségei napjainkban is megpróbálják nevetségessé tenni a rovásírókat, nem riadva vissza a hamis rágalmazástól sem. Ez ellen csak akkor lehet hatékonyan védekezni, ha az "Egy mindenkiért, mindenki egyért" szemléletet alkalmazva, nyilvánosan is kiállunk egymásért és közösen leplezzük le a vádaskodókat.

Felelősségünk ezt is jelenti, ahogyan egyetértést a nagyszerű szobrász, Fadrusz János rovásírásra vonatkozó szavaival: "Miénk volt, mi fönntartottuk és fönntartjuk, immár mindörökre a magunkénak, magyarnak…".

Ebben segítsen bennünket a mi Istenünk!

2008. október 4.

Szakács Gábor

Nyitólap

ÉLŐ ROVÁS

Egy mindenkiért, mindenki egyért!

Oldal tetejére