Nyitólap KIADVÁNYOK F.K.-Sz.G. Pogány imák
   

Szakács Gábor- Friedrich Klára: Pogány imák (szerzői kiadás)


Az Attila ifjúsága után újabb történelmi zeneművet alkotott a Szakács-Friedrich szerzőpáros. Ezúttal is a magyar történelem nem hivatalosan elfogadott oldalát mutatják be. Megtudhatjuk, hogy pogánynak nevezett őseink pusztán nem akartak behódolni a római anyaszentegyháznak, ők a bizánci kereszténység hívei voltak - így lettek ellenséggé István szemében. És váltak üldözöttekké saját hazájukban. A besenyők sem voltak ellenségeink, de mert István nem tudta megkeresztelni fejedelmüket, ezért feleségével temettette el élve, lovukkal együtt. Amikor hallom, megismerem ezeket a történeteket, és olyan bantu négernek érzem magam, akit kolonialista elnyomói megfosztottak történelmüktől. Voltak ilyen elnyomóink a Habsburgoktól a moszkovita mamelukokig épp elegen, de ennek taglalása messzire vezetne... Szakácsék történelemszemlélete észrevételem szerint csupán két ponton egyezik a hivatalossal: az Árpád-ház utolsó aranyágának és a Habsburgok által fölrobbantott váraknál. A verstörténetek jól megkomponált és meghangszerelt zenékkel sorjáznak a korábbi zeneművön megismert muzsikusok előadásában. A Kecskés együttes, valamint a Horváth testvérek (cselló, fuvola) akusztikus hangszerei jól megférnek a rock irányból érkezett Papp Gyula (orgona), Bóta Zsolt és Szász Ferenc (gitár) Berkes Károly (basszusgitár), Csanaki György (dob) alkotta alapzenekarral. A szerző mellett énekel még Sárdy Barbara és Szombati Klára. Horváth János hangmérnök remek munkát végzett, a lemez hangzása, megszólalása minden igényt kielégítő, magas színvonalú.

56'30" NNP

Rockinform 2006 április


Nyitólap KIADVÁNYOK F.K.-Sz.G. Pogány imák Oldal tetejére