2007-ben Borszéken jártunk, ahol Farkas Aladár tanár és helytörténész vezetésével több tanulságos sétát tettünk e szép városban és környékén. A korábban "Borszék mezeje"-ként ismert település nevéből adódott a következtetés, hogy itt valaha Bor ősatyának és nemzetségének székhelye volt. A nemzetség, törzs és vezérnevekkel egyező településnevek gyakoriak a Kárpát-medencében. A hét törzs neve térképeinken ma is megtalálható. A nem kevésbé ősi Bor nemzetség nevét őrzi többek között Borbánd, Borbánya, Borberek, Bordány, Borgáta, Borhalom, Borló, Borzont. Hogy Borszék és környéke már az átmeneti és az újkőkorban (Krisztus előtt 8000 és 3000 között) lakott volt, azt megalitikus emlékei bizonyítják. A forrásokban, patakokban gazdag természeti környezet a korai időkben is biztosította a kedvező létfeltételeket. Nézzük tehát ki is volt Bor, e nemzetség ősatyja.

A Bibliában Noénak, akitől a vízözön utáni emberiséget származtatják, három fia volt: Jáfet, Khám és Sém. Jáfet egyik fia Mágóg volt. Khámnak egyik fia Khús volt, az ő fiainak egyike pedig Nimród. A Bibliában nem olvashatunk Mágóg és Nimród fiairól, így őutánuk a magyar krónikákban folytatjuk a nyomozást.

Anonymus írja a XII. században, hogy Szcítiának első királya Mágóg volt, Jáfet fia, tőle ered a "magyar" népnév. Ebből a nemzetségből származik Attila király, Álmos és Árpád fejedelem. Bort nem említi.

Kézai Simon a XIII. században azt írja, hogy Ménrótnak, aki Thana fia Jáfet véréből, két fia született Hunor és Magor. Borról Kézainál sem esik szó, azonban megjegyzi, hogy az óriás Ménrótnak Hunoron és Magoron kívül még több fia és leánya volt.

A XIV. századi Pozsonyi Krónikában a leszármazási sor: Noé, Jáfet, Tana, Membrót, Hunor, Bor...(a sort csak Borig közlöm) E krónika tehát a Bibliával ellentétben Jáfettől származtatja Nimródot, Magort nem említi. Erre a szintén XIV. századi Képes Krónika ad magyarázatot, midőn azt írja, hogy Hunor és Magor nem Nimród fiai voltak, hanem Jáfet fiáé, Magyoré, aki a vízözön után 58 évvel nemzette Magyort és Hunort. A krónikaíró bizonyára Magógra gondol nemzőatyaként.

A XV. századi Thuróczy Krónikában a következő leszármazási sort olvashatjuk: Noé, Khám, Kús, Nimród, Hunor, Bor... .

Bonfini Antal szintén a XV. század végén írta A magyar történelem tizedei című művét, amelyben a leszármazás: Noé, Jáfet, Kám, Kús, Nimród, Hunor Bor... Bonfini szerint Kám nem Jáfet testvére, hanem fia.

Benczédi Székely István a XVI. században a Thuróczy krónikához hasonlóan vezeti a leszármazást: Noe, Ham, Chus, Nimroth, Hunor, Bor...

Mielőtt tovább haladnánk a történeti forrásokban, röviden szeretnék utalni arra, hogy a vízözön története sumer ékiratokból került a Bibliába s ezek az ékiratok több ezer évvel korábban keletkeztek a Bibliánál. Így a Noétól való származás megkérdőjelezhető, egyébként sem maradt fenn személyéhez köthető tárgyi emlék, míg Nimród műveltségeket alkotó királyságát hatalmas várak, városok romjainak sokasága bizonyítja.

Horvát István történész 1820-ban írt művében "Magyar Ország gyökeres régi nemzetségei" között tünteti fel a Bor nemzetséget. Hivatkozik a Bécsi Krónikára, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött 1259., 1281., 1283. évi oklevelekre.

Arany János nagy költőnk is úgy tudja, hogy Bor nem fia, hanem unokája Nimród-nak (Buda Halála, 2. ének):

Ipolyi Arnold tudós püspök, a Magyar Mythológia írója, 1854-ben megjelent művének "Nemzeti ősatyák" című részében olvashatunk a Bor nemzetségről. Többek között a Budai Krónikára hivatkozik, s a székely nemzeti leszármazottak között "Borozlót" említi.

Jerney János őstörténész, nyelvész A magyar nyelvkincsek Árpádék korszakaiból című, 1854-ben írt könyvében olvashatjuk, hogy a Bor mint személynév és nemzetségnév feltűnik 1259., 1275., 1281., 1283. évi oklevelekben, továbbá Thuróczynál és a Pozsonyi Krónikában.

Badiny Jós Ferenc Káldeától Ister-Gamig című könyvében Marcel Brion művére (1945) hivatkozva közli Attila leszármazási táblázatát. Ebben a műben Bor Nimrud fia. (Zárójelben jegyzem meg, csodálkozom, hogy Badiny egy Brion szintű művészeti írótól veszi forrásait, aki Ammianius Marcellinusnál is jobban gyűlölte a hunokat és sok alaptalan ostobaságot, hazugságot írt róluk. Az, hogy Briont a francia akadémia tagjává választotta, nem cáfolja, hanem éppen alátámasztja véleményemet.)

Csepregi Ferenc kaposvári honfitársunk családja nemzedékeken keresztül őrzött rovásírásos köveket, amelyeknek korát nem tudjuk, valamint egy XVI. századból származó rovásírásos palatáblát. Az úgynevezett "Mag" kő egyik oldalán az "ÉGIEK", másik oldalán a "BOR", vagy "BORFI" olvasható. A kő rovója tehát Bor ősatyának égi származást tulajdonított. A palatáblán többek között a következőt olvashatjuk: "MÉNRÓTFI-BOR-HUNOR-MAGOR", azaz Bort mint Ménrót legidősebb fiát tünteti fel.

Marton Veronika írja Berenik Anna szóbeli közlése alapján, hogy a Piast nevű lengyel uralkodóház alapítója a IX. században a Bor nemzetségből származott.

A források tehát Bort mint Nimród fiát vagy unokáját tüntetik fel. Kövessük tovább e nemes nemzetség történetének alakulását Bánk bán sorsán keresztül, akit Bonfini Antal így jellemez: "...mielőtt (II.) András külföldre indult volna ... egész Magyarország élére állította a nemes Bor nemzetségből született, próbált hűségű és bölcsességű férfiút, Bánk bánt." A továbbiakat a Pozsonyi Krónika, a Képes Krónika és Thuróczy János hasonlóképpen adja elő: II. Endre felesége Gertrud, Németországból való asszony volt, aki a "nagyságos férfiú, Bánk Bán feleségét erőszakkal átadta valamely jövevény öccsének, hogy megbecstelenítse. Ez okból a Bor nemzetségből eredett Bánk bán kardjával kiontotta a királyné vérét ...és az úr 1212. évében megölte", idéztük a Képes Krónikából. Abban mindhárom krónika megegyezik, hogy Bánk bán a Bor nemzetségből eredt, a megtorlás pedig szörnyűséges volt és az egész rokonságra kiterjedt.

Pozsonyi Krónika: "Bánk bán egész nemzetségére könyörtelen és félelmetes vérontás következett."

Képes Krónika: "Bánk bán minden nemzetségében irtóztató, szörnyű vérontás következett."

Thuróczy krónika: "Bánk bán egész nemzetségében kárhozatos és rettenetes vérontás következett."

Amint a Bor nemzetség sorsa is mutatja, a betolakodó, erkölcstelen idegenek sok fájdalmat, halált, veszteséget okoztak nemzetünknek. Bor ősapánk emlékét őrizzük hűséggel és azzal a gondolattal, hogy Borszék város helyén volt hajdanán székhelye, szállásterülete...

2007 október

Szakirodalom

Anonymus: Gesta Hungarorum (XII. sz., Magyar Helikon, 1977)
Bonfini Antal: A magyar történelem tizedei (XV. sz., Balassi Kiadó, 1995)
Képes Krónika (XIV. sz., Szépirodalmi Kiadó, 1978)
Kézai Simon: Magyarok krónikája (XIII. sz., Magyar Ház, 1999)
Pozsonyi Krónika-Krónikáink magyarul, III/1. (XIV. sz., Balassi Kiadó, 2006)
Székely István: Ez világnak jeles dolgairól (XVI. sz. Akadémiai Kiadó, 1960)
Szent Biblia (Károli Gáspár fordítása, 1982)
Thuróczy János: A magyarok krónikája (XV. sz., Magyar Helikon, 1978)
Horvát István: Magyar Ország gyökeres régi nemzetségeiről (1820)
Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia (1854, Európa Kiadó, 1987)
Jerney János: Magyar nyelvkincsek az Árpádék korszakaiból (1854)
Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gamig (Orient Press kft.1995)
Farkas Aladár: Borszéki útikalauz (Borszékért Alapítvány, 2007)
Friedrich Klára-Szakács Gábor: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig (2007)
Magyar Élettér Autóatlasz (Magyar Élettér Alapítvány, 2005)
Marton Veronika: A somogyi rovástábla és a táltos kövek (Matrona, 2001)
Zakar András: A sumer hitvilág és a Biblia (Szatmári Kiadó, 1973)