Nyitólap
KITEKINTŐ
Beszédes kövek

Beszédes kövek

A Pilis a magyar örökség része lehet

A Kárpát-medence mindmáig titkokat rejtő területeinek egyike a Pilis hegység. Miközben a rejtélyek megoldását célzó elméleteknek már könyvtárnyi irodalma van, addig csupán kevesen vették maguknak a fáradságot, hogy puszta szavak helyett a lehetséges magyarázatnak a gyakorlatban járjanak a végére. Közéjük tartozik Dr. Lánszki Imre agrármérnök, ökológus.

A Magyar Demokrata már eddig is kiemelt figyelemmel kísérte a kutató tevékenységét és számolt be többször az elért eredményekről, legutóbb 2005.november 17-i számában. Akkor az általa a Budakalász feletti Majdán-fennsíkra feltételezett Sicambria, annak Ős-Budavárral történő azonosításával, valamint az onnan induló erdei úton jó negyedórás kapaszkodó után elérhető sziklafal mögött ugyancsak általa sejtett Attila hun király, Béla, Rőv, Kadocsa, Keve hun kapitányok és Árpád fejedelem sírjáról számoltunk be. Néhány nappal ezelőtt Lánszki Imre azzal kereste meg lapunkat, hogy az Attila várának nevezett rommező feltárásának újabb részleteit bemutassa, továbbá a Nagy-Kevély-hegységhez tartozó Ezüst-hegyen emelt tumuluszokhoz, boltíves bejáratokhoz és a hegygerincen lévő várfalnak tűnő sziklákhoz elvezessen. A tumulusz földhalommal borított, kövekből kamraszerűen összerakott dolmen, amelyet általában temetkezési helyként tart számon a tudomány. Csakhogy nem Magyarországon! Az ezekkel foglalkozó szakirodalom szemérmes hallgatással siklik át a rejtélyes kövek Kárpát-medencei fellelhetőségén, jóllehet, a néphit még Németországban is hun sírhelyeknek tekinti őket.

Utunkat, amelyet a Demokrata Televízió is megörökített, a már említett Ős-Budavárnál kezdjük, amit Lánszki Imre a korábbi Attila várral azonosít. Erre már öt évvel ezelőtt is megpróbálta felhívni a hivatásos régészek figyelmét, nem sok sikerrel, mivel azok a sajátos alakú köveket egy elhagyott kőbánya részének tekintették. A fáradhatatlan kutató azonban idén meglepő dologra bukkant társaival. Az általuk várfalnak nevezett hatalmas kőfalak aljában kövekkel eltorlaszolt U alakú bemetszést találtak. Az emberi beavatkozás esélyét erősítette, hogy a fal aljában a környezet üledékes Pannon kőzetétől alapvetően különböző, mintegy 7 x 3.5 méter felületű mészkő fedlap részét tárták fel.

A részben kibontott kőfal egy másik részén hatvan centiméterrel a felszín alatt jól kivehetően, kőfalba vésett W és b betű is előtűnt, amit Lánszki Imre a török hódoltság után idetelepült svábok kézjegyének és a település német Weissenburg (Fehérvár) kezdőbetűinek tekint. Az eltorlaszolt U alakú bejárat mélységét az amerikai kutatók által használt geo-radar segítségével négy méterben határozták meg, a kőfal aljában rendszertelenül egymásra dobált kőtömbök összevisszaságból pedig arra következtettek, hogy ezt a várfalszakaszt valakik berobbantották.

Ez a feltevés nem látszik képtelenségnek, hiszen előző tudósításunkban már jeleztük, hogy a Habsburgok még jutalmat is adtak az Attila-vár bontásában részt vevőknek és szerte az országban felrobbantották az ellenállás fészkeinek tekintett magyar várakat.

Az ökológus azt a tényt, hogy a magyar őstörténet-kutatók Ős-Budavár hollétét egymásétól eltérően sejtik, azzal magyarázza, hogy nem tisztázott a Pilis hegység középkori kiterjedése. Mivel a tatárjárás idején még nem létezett a Budai-hegység elnevezés, így szerinte nem kizárt, hogy a Pilis akkoriban Esztergomtól Százhalomig (ma Százhalombatta) terjedt, ennek következtében középpontja nagyjából erre a körzetre eshetett.

Az eltérő értelmezést az is segíthette, hogy a várat az utolsó ismert ábrázoláson vízzel vették körül, ezért annak helyét mindenki a Duna partján kereste. Azóta bebizonyosodott, hogy a vizesárok létezése a folyamtól távolabb, a hegyoldalban sem jelentett lehetetlent. Ha olyan erőteljes volt a karsztvíz tevékenység, ahogyan a vizes szakemberek megállapították és a kút a hegy legmagasabb pontján volt, akkor a víz a közlekedőedények elve alapján a várba is feljuthatott, amivel feltölthették a várárkot. A tisztánlátást segítheti az 1566-ban készült, a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő metszet és a Vatikánban ugyanazon évből származó térkép összevetése. A metszet esetében a H betűvel jelzett város a jelmagyarázatban Vócent, azaz Vácot jelenti. A térkép ugyancsak jelzi Vócent, mégpedig Szentendrével átellenben, attól északra található helyen és feltűnteti a környező településeket is.

Szabályosan megfaragott malomkő

A harmadik, ugyancsak nem elhanyagolható adat Anonymustól származik, aki leírta, hogy Béla király lóháton egyetlen nap alatt járta be a Fehérvár-Esztergom-Visegrád útvonalat és még aznap visszatért kiindulópontjára. Ezt az innen 50-60 kilométere lévő mai Székesfehérvárról nem tehette volna meg, viszont az Nagy-Kevélyen át Csobánkára, Szántóra, Kesztölcre vezető, kőszegéllyel ellátott erdei úton igen. Bejárásunk során ezen magunk is gyalogoltunk egy keveset.
Utunk következő állomása az Ezüst-kevély feljebb lévő keleti oldala, ahol Lánszki Imre az utóbbi két hét során a térképen kőbányaként jelzett területet kutatta át. A helyszínen tapasztaltak a kőbánya elmélet felülbírálatára késztették, mivel a nagyméretű földdel borított "sáncok" ellentmondanak a meddőhányó szerepnek már csak a kövek faragottsága, mérete, mennyisége miatt is. Vajon mi késztette volna egy hétköznapi bánya tulajdonosát arra, hogy már a helyszínen kidolgoztassa a kövek ilyen tömegét, és aztán a meddőre hányja, amikor azok a különböző építkezésekhez kerülve az építtető kívánságának megfelelően a helyszíneken nyerték el végső alakjukat?

Az Ezüst-hegyen lévő tumuluszok alatti boltíves bejárat

Ezek után azon már meg sem lepődünk, hogy az egész hegyoldalt kövekből rakott kisebb-nagyobb, a bevezetőben említett tumuluszok borítják. A halmoknál tisztán kivehető a mesterséges beavatkozás, már csak az van hátra, hogy egyik másikat megbontsák és megvizsgálják a belsejét. Itt jegyezzük meg, hogy vezetőnk a Szabó József-barlangtól néhány méterre boltíves bejáratú, pinceszerű, beomlott építményekre bukkant. A boltívek alatt kőbélletes (megalit?) kapuzat és ablak látható, amelyhez hasonlót a középkori várépítések után már nem tapasztalunk. A sajnálatos az, hogy a történelmi és útleíró könyvek nem is utalnak ezekre a kötőanyag nélkül egymáshoz illesztett kövekre, számukra nem is léteznek. Pedig feltételezés szintjén hasonlóságuk megdöbbentő az ókori görögországiakéval. Ha pedig arra gondolunk, hogy egyes elméletek szerint a Trójából menekült szikamberek Francion irányításával a Majdán fennsíkon, a későbbi Ős-Budavár (Alba Ecclesia) elődjeként alapították Szikambriát, akkor nem elképzelhetetlen, hogy magukkal hozott és az Égei-tenger vidéken elterjedt építészeti stílusuk nyomai árulkodnak az egykori építtetőkről.

Az építmények ősiségét csak fokozza, hogy az egyik épített falban megmaradt kövön jobbról balra összerótt R és A véset betűzhető ki, amely a kő két oldaláról lepattintott és elvitt részen akár értelmes szót is alkothatott. A kővéset (rovás) eredetiségét éppen a mellette lévő, korunk "rovói" által hátrahagyott nyomoktól eltérő volta igazolja. Az építmény mellett további boltív, valamint rakott kőből épült és a hegyoldal belsejét elzáró fal jelzi, hogy nem egyedi szerkezetről beszélhetünk, amelyek az őket takaró föld és kőréteg leomlása után kerültek napvilágra.

Felfelé haladva egyre sokasodnak a kőhalmok, a leghatalmasabbnak a tetejét elegyengették. Onnan szemlélve a környéket mondotta Lánszki Imre, geo-radarral végzett méréseik a hegyoldalban több járatot is jeleztek, ami indokolttá teszi, hogy ezt az egész területet alaposabban átvizsgálják és térképen is rögzítsék a valószínűsíthető földalatti járatok helyét. Tevékenységüket többek között Szulejmán 1543-as feljegyzésére alapozzák, amelyben a szultán arról ír, hogy Ős-Budavár alatt egynapi járóföld hosszúságú katakombarendszer van. Attól pedig nem járunk messze, hiszen erről a magaslatról jól látjuk az alattunk lévő dombon fekete fenyőkkel takart romterületet.

Már a hegygerincen barangolunk, ahol a Pilisborosjenőről induló piros turistajelzés mentén is elérhető az újabb, majd tíz méter magasságú sziklafal. A mesterségességet itt is a kőfal élesre vágott pereme, a kőlapok tökéletes illesztése és az egymástól eltérő típusú sziklák látszanak igazolni.

Útközben belebotlunk egy teljesen szabályos, faragott, majd odébb egy félbetört malomkőre. Hogy ezt a két súlyos darabot - és még mennyit rejthet az avar - ilyen magasságba az erdő közepébe elfuvarozza valaki, annak indoka kellett legyen. Például az, a már említett karsztvíz tevékenység, amelynek segítségével akár őrölni is lehetett.

Mivel az Ezüst-heggyel (Ezüst-Kevély) kapcsolatos még tisztázatlan kérdésekre adható magyarázatok száma végtelen, egyelőre azzal kell beérnünk, amit látunk. És ez nem kevés. Beszámolónkban ezt mutattuk be, remélve, hogy felkelthetjük vele a hivatásos és nem hivatásos kutatók, érdeklődők figyelmét. Legfőbb ideje, hogy az illetékesek az észérvek és látottak alapján komolyan vegyék és tisztázzák a Pilis körül keringő legendákat és az olyan feltárt bizonyítékokat, amelyekkel mi is találkoztunk. Az nem magyarázat, hogy simán kőbányának minősítenek faragott, rovásjelekkel ellátott építőköveket, várfal jellegű, óriási egymáshoz illesztett sziklákat, tumuluszok tömegét. Ezek a kövek ugyanis beszédes üzenetek.

Az sem halogatható tovább, hogy a tárgyi bizonyítékoktól függetlenül, pusztán a hegység nép körében ősidők óta élő tisztelete alapján a magyar kulturális örökség részévé nyilvánítsák, ahogyan vallási okokból a maorik tették Új Zélandon a Tongariroi hegyvidékkel, amely ma már a világörökség részét is képezi. Tekintettel a Pilisben tapasztalható folyamatos táj- és természetrombolásra, oda nem illő tevékenységre és filmforgatásra, sürget az idő.

Magyar Demokrata - 2006/48.
Szakács Gábor
Fényképek: Víg Sándor

Nyitólap
KITEKINTŐ
Beszédes kövek
Oldal tetejére