Csak
az kell, ami a miénk volt
|
|
|
Csak
az kell, ami a miénk volt
|
|
|
Csak az kell, ami a miénk volt |
Hazatértek a sárospataki
könyvek
A Magyar Demokrata 2005/21. száma részletesen beszámolt a Sárospataki Református
Kollégium könyvtárából 1945-ben a szovjet hadsereg által elhurcolt kiadványok
addigi sorsáról. A könyvek visszaadására végül az elmúlt napokban került sor.
 |
Mint napjainkban minden, sajnálatos módon a könyvek visszaszerzése is a választási hadjárat céljait szolgálja. Az MSZP egyedül Gyurcsány Ferenc érdemének tulajdonítja, hogy Putyin elnök február végi látogatása idejére a Nemzeti Múzeumban kiállíthatták a visszakapott könyveket. Márpedig, ha volt az elmúlt 15 évnek olyan eseménye, amelynek alakításában az említett időszak valamennyi kormánya részt vett, akkor ez az. Csak röviden áttekintve a történéseket:a kezdő lökést orosz művészettörténészek és restaurátorok adták 1991-ben, amikor azt állították, hogy Gorkij, újra visszakapott nevén Nyizsnyij Novgorod múzeumában magyar eredetű műkincseket őriznek. Egy évre rá megalakult a kölcsönös restitúciós igények (gyakorlatilag visszaszolgáltatás) szabályozására hivatott magyar-orosz munkacsoport, amely 1993 és 1999 között az 'elszármaztatott' - ez a hivatalos megnevezés - kulturális értékek felkutatásával és azonosításával foglalkozott. Ezt követően a moszkvai magyar nagykövetség diplomáciai jegyzékben átadta a sárospataki könyvek hiánylistáját az orosz külügyminisztériumnak, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001 őszén dokumentumokkal bizonyította azok eredetét. 2000-ben az orosz fél felhívta a magyar fél figyelmét, hogy a visszaadás megkönnyítése érdekében országgyűlésének jogi dokumentumot kell hoznia. Ebben Magyarországnak garanciát kell vállalnia a II. világháború idején az ország területére került orosz kulturális értékek visszaszolgáltatására. Az erről szóló határozatot 2005. április 15-én fogadta el az országgyűlés, és mivel ezzel az utolsó feltételét teljesítették az orosz restitúciós törvénynek, azt az Állami Duma három olvasatban elfogadta, majd Föderációs Tanács is jóváhagyta. A törvényt Putyin elnök február 2-án írta alá, 8-án megjelent a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban, 10 nap múlva hatályba lépett. Február 19-én magyar küldöttség utazott a helyszínre, hogy még egyszer összevesse a könyveket a hiánylistával, 22-én pedig hazaszállították őket. Itt jegyezzük meg, hogy az orosz restitúciós törvény törvények két esetben teszi lehetővé műtárgyak visszaadását a 8. cikk 2. pontrja alapján: azok a kulturális értékek, amelyek vallási szervezetek vagy magán jótékonysági intézmények tulajdonát képezték, és azok, amelyek olyan személyeké voltak, akiket megfosztottak ezektől faji, vallási, nemzeti hovatartozásuk miatt vagy a fasizmussal szembeni ellenállásuk miatt.
Amint a fentiekből kitűnik,a
visszaadás semmiképp nem köthető egy kormány egyetlen emberéhez, annál is kevésbé,
mert a magyar-orosz könyvtári szakértői bizottság 1994-ben, 1995-ben, végül
1998-ban is ülésezett, és orosz szakértőkkel együtt több mint 300 könyvet vizsgált
át. Ezek közül 146-ot azonosítottak, ám a nyizsnyij novgorodi könyvtár csak
134-et fogadott el, míg végül egy magyar szakértő hatásos érvelésére még kettő
származását elismerte. A fennmaradó tíz kiadvány esetében erre mindmáig nem
hajlandó.
A magyar országgyűlés határozata és az Oroszországi Föderáció törvénye alapján
magától adódik a kérdés, hogy tudunk-e olyan kulturális értékekről, amelyek
kölcsönös visszaadásáról meg lehet kezdeni a tárgyalásokat? A magyar fél részéről
erre már 1946. május 25-én sor került, amikor egy a Budapestről Moszkvába induló
vonat 333518 számú vonat az Oroszországból a II. világháború alatt elszármazott,
Magyarországra került kulturális értékeket, pl. szőnyegeket, festményeket, zongorákat,
cári címeres ezüst cukortartót szállított vissza. Erre egyébként a Magyarország
és a szövetséges hatalmak között 1945. január 20-án megkötött fegyverszüneti
egyezmény 6. pontja alapján született 527/1945 M.E. miniszterelnöki rendelet
kötelezte is az országot.
Ennél tovább már csak az
Orbán kormány kultuszminisztere, Hámori József ment, aki körlevélben kérte a
múzeumokat, hogy jelentsék, ha visszaadás köteles műtárgyra bukkannak gyűjteményükben.
 |
- Nem közgyűjteménybe bukkant fel az a XVI. századi evangéliumos könyv, amelyben egy ukrajnai kulturális intézmény pecsétje volt. Az NKÖM azonnal megvásárolta, az Országos Szécheényi Könyvtárral restauráltatta és amikor Anatolij Kinah ukrán miniszterelnök 2001-ben Magyarországon járt, Orbán Viktor miniszterelnök átadta neki. Azóta is a kijevi nagykolostorban őrzik. Sajnálatos, hogy annak idején ez a gesztus nem kapott megfelelő sajtóvisszhangot, ami tudatta volna az oroszokkal, hogy Magyarország kényszer nélkül adta vissza ezt a könyvet tulajdonosának -tájékoztatatta lapunkat dr. Mayer Rita, az NKÖM vezető főtanácsosa.
A sárospataki könyvek visszaadása
óta állandó találgatások tárgya, hogy miért kellett 400 ezer dollárt, azaz 88
millió forintot fizetni az úgymond 'elszármazott' kiadványokért. Sok, ez vagy
kevés?
Martonyi János külügyminiszterként annak idején részt vállalt a magyarországi
műkincsek, főleg a sárospataki könyvek visszaadásának folyamatában. A Magyar
Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy eleinte nem volt szó arról, hogy
ezekért a könyvekért fizetnie kell majd a magyar államnak, bár az orosz fél
jó néven vett volna bizonyos ellentételezést. Az 1990-es évek második felében
a kulturális minisztérium próbált gesztusokat tenni a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtárnak,
felajánlottak számítógépeket, segítséget restaurátor-műhely berendezéséhez stb,
de javaslatukra sohasem érkezett válasz.
Azóta, mint tudjuk, változott a helyzet.
Mayer Ritának az a véleménye, hogy a sárospataki könyvek a nemzeti kulturális
örökség részét képezik, tehát semmiképp sem adhatók el az összegről pedig úgy
nyilatkozott lapunknak, hogy minden annyit ér, amennyiért megveszik, hiszen
más az értéke, ha antikváriumnak adjuk el és más egy nemzetközi árverésen. Az
oroszországi restitúciós törvényben benne van, hogy az adott országnak csak
abban az esetben lehet visszaszolgáltatni az elszármazott kulturális javakat,
ha megtéríti az őrzésére, tárolására fordított költségeket az őrző intézménynek,
esetünkben a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtárnak. Hogy ott mi került ennyibe? A
könyvek tárolására szolgáló saválló kartondobozok, az épület 1996-os felújítása,
őrzése, biztonsági rendszerének kiépítése.
Amikor 2001-ben a sárospataki könyvek közül 105 darabot kulturális miniszteri
engedéllyel a Moszkvai Állami Idegen Nyelvű Könyvtárba szállítottak néhány napos
kiállításra, a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtár igazgatója 465 ezer dollárra becsülte
az értéküket. De más az értéke ennek a tárgykör szerint válogatott a gyűjteménynek
a Széchényi Könyvtárban és más Sárospatakon az egységes könyvtár részeként.
További kérdés, hogy az Oroszországi Föderációban életbe lépett restitúciós
törvényhez hasonló születhet-e a világháborúban a Szovjetunióba elhurcolt, ám
azóta önállósult utódállamokban is?
- A kérdés megválaszolását megkönnyíti az az1950-es évek közepén kiadott miniszteri
rendelet, amelynek értelmében a kisebb jelentőségű
múzeumokban őrzött értékeket át kellett szállítani több központiba, elsősorban
a leningrádi Ermitázsba és a moszkvai Állami Puskin Szépművészeti Múzeumba,
a Kreml Múzeumába, stb. Az elszármazott kulturális értékek többsége a mai Oroszország
területén van - adja meg a választ Mayer Rita.
Ami Magyarországot illeti, Ukrajnával nagyon jók a szakmai kapcsolataink, de
ott nemigen lehetnek magyar értékek a fent említett okok miatt. A háborúban
ugyanis ezen a vidéken szinte minden elpusztult, sőt a MOL részéről történt
900 ezer dolláros adományt is két olyan Voronyezs környéki múzeum kapta, amelyek
egyikénél egyértelműen bizonyítható a magyar károkozás.
De hogyan lehetséges az, hogy ha minden, a II. világháború során a volt Szovjetunióba
került kulturális értéket el kellett szállítani a központi múzeumokba, a magyarországiak
a Nyizsnyij Novgorod-iban maradtak?
Nos, a Nyizsnij Novgorod-i Képzőművészeti Múzeumban okosan jártak el. Amikor
megkapták az utasítást, hogy értékeiket be kell szolgáltatniuk a központi múzeumoknak,
azokat átvitték a Grabar Restauráló Intézetbe. Az Intézet szabályai szerint
ezeket az értékeket annak az intézménynek kell visszaadni, amelyikek beadták.
Az intézet névadójáról, Igor Grabar festőművész, művészettörténészről tudni
kell, hogy 1871-ben született Budapesten, ám apjának a szláv kisebbség jogaiért
folytatott politikai harca miatt orosz források szerint menekülnie kellett és
a család 1876-ban Oroszországba települt. 1943-ban ő javasolta a háborús károk
felmérésével megbízott rendkívüli állami bizottságnak, hogy a Németország és
szövetségesei által elpusztított kulturális javak értékét az ellenséges országok
gyűjteményeinek kifosztásával ellensúlyozzák. A Németországra, Ausztriára, Magyarországra,
Romániára és Olaszországra vonatkozó rekvirálási tervezetet kidolgozó Grabar
listája - melyről végül lekerült a Németországnak hátat fordító Olaszország
- eredetileg 1745 műtárgyat foglalt magában, ezek összértéke (1945-ös árfolyamon)
meghaladta a 70 millió dollárt.
A könyvek tehát tíz híján hazaérkeztek, és június 15-ig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermében láthatók belépődíj nélkül. A legrégibb darab az 1404-ben Bécsben írt Skolasztikus Teológia, míg a legértékesebb talán a Krakkóban 1572-ben megjelent, Balassi Bálint fordította vallásos elmélkedés, a Beteg lelkeknek való füves kertecske. De itt látható többek között az óriási méretű, 1493-as nürnbergi kiadású Hartman Schedel kötet is - kinyitva a jól ismert Buda ábrázolásnál -, egy kódex és 22 ősnyomtatvány (az 1500 előtt nyomtatott művek gyűjtőneve), a külhonban tanult protestáns diákok fejtegetéseit tartalmazó gyűjtőkötetek (colligátumok) és kalendáriumok.
Láttukon az ember nehezen
tudja szavakba önteni ámulatát, és kezdi megérteni azok erőfeszítéseit, akik
1991 óta folyamatosan dolgoztak
ezen könyvek, nemzeti kulturális örökségünk részének visszaszerzésén. És ez
utóbbit nagyon fontos hangsúlyozni, mert ahogyan az Igazságot Magyarországnak
című dal mondja: Csak az kell, ami a miénk volt. De az nagyon!
Szakács Gábor
Magyar Demokrata 2006/10.
 |
|
Csak
az kell, ami a miénk volt
|
|
|