A Magyar Hagyományőr Világszövetség idén áprilisban is feleleveníti a szabadságharc 1849-es, dicsőséges tavaszi hadjáratát.

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, a magyar huszár eszmény terjedéséhez felbecsülhetetlen mértékben járult hozzá Petőfi Sándor János vitéz című költeménye. A szegény sorból e fegyvernemhez csatlakozott fiatal legény irigylésre méltó katonai sikerei, hősiessége, tisztessége, végül a francia király által felajánlott gazdagság helyett szülőföldjének és mátkájának választása olyan példaképpé emelte, akihez a korábbi évtizedekben méltán akart hasonlítani a tanulóifjúság. Hogy miért változott akkorát a világ Magyarországon is, hogy a János vitézhez hasonló regényhősök ma már nem képesek felvenni a versenyt a sztárcsinálások alacsony értelmi képességű jelöltjeivel, egy másik tanulmány témája lehet. Valami azonban mégis elindult és a tapasztalatok alapján felcsillantja a fényt az alagút végén, amikor 1989-ben a Történelmi Lovas Egyesület évenkénti gyakorisággal útjára indította az 1849-es tavaszi hadjárat felelevenítését. Ezen napjainkban a Magyar Hagyományőr Világszövetség csapatai mellett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséghez tartozó helybeli katonai hagyományőrző alakulatok is részt vesznek a művelődési intézmények támogatásával.

Azóta huszonkét év telt el, és ma már Közép-Európa legjelentősebb katonai hagyományőrző rendezvényéről beszélhetünk. Mert lehet több résztvevője a borogyinoi, waterlooi, austerlitzi csaták újrajátszásának, azok csupán mindig egyetlen helyszínen és hétvégen zajlanak, ezzel szemben a tavaszi hadjárat résztvevői mintegy két hétig településről településre vonulnak, és a harcászati cselekmények mellett mulatságokat, koszorúzásokat, megemlékezéseket tartanak. És ami talán mindennél lényegesebb, az érkező katonákat, huszárokat már-már olyan rokonszenvvel, kedves kínálással fogadják mindenütt, mint amikor annak idején vonultak be egy-egy faluba, kiverve onnan a valódi megszálló ellenséget. A puszta látványon túl az emberek érzelmileg és szemléletükben is azonosulni tudnak az adott korszak hőseivel, magukkal ragadják őket az események. Elfelejtik a tankönyvekben sulykolt tananyagot - mely szerint Magyarország Hunyadi Mátyás uralkodása óta nem nyert háborút -, amikor a történelmi hitelességnek megfelelően a szemük előtt diadalmaskodnak a honvédek és huszárok. Nem menne csodaszámba, ha a megelevenedett János vitézek láttán megnőne napjaink hon védelme, mint hivatás iránt a vonzalom.

Korhatárok nincsenek. A legidősebb huszárt, Nagy Kálmánt, 101 éves korában szólította el a Teremtő, de ott van nyomában Bolvári Józsi bácsi a maga több, mint 90 esztendejével. A gyermekek sem hiányoznak, aminek roppant egyszerű a magyarázata. A katonai hagyományőrzés időigényes tevékenység és főleg hétvégeken szólítja el a férjet a családi tűzhely mellől. A gyakori távollétből adódó feszültség csak úgy csillapítható, ha a családtagok is vele tartanak, persze szintén korhű öltözékben, ha pedig gyermeküket is magukkal viszik, biztosak lehetnek benne, hogy emlékében örökre megmarad a látvány.

Ahol felcsillan a fény, ott megjelenik az árnyék is. A községről községre vonuló honvédek elődeikhez hasonlóan áznak, fáznak, sátrakban éjszakáznak, ami a csípős áprilisi éjjeleken nem a legkellemesebb élmény. A határon túli területekre is kiterjedő rendezvény magyarországi fő szervezője, Fülöp Tibor szerint annak idején is hasonló módon oldották meg az ellátást, csak sokkal nagyobb seregnek, mint most és persze más technikai eszközökkel. A lovakat bekötötték a települések istállóiba, az élelmet szekerekkel szállították, vágóállatokat hajtottak. Nem tudjuk, hogy kaptak-e naponta főtt ételt, de a pár évtizeddel ezelőtti paraszti mindennapokhoz hasonlóan, nyilván volt tarisznyájuk, amiben a kenyeret, szalonnát, hagymát mindig magukkal vihették.

Ahhoz képest, hogy saját alakulatánál mindenki részesül bizonyos alapkiképzésben, a csatajelenetek résztvevőinek nincs lehetősége begyakorolni a részleteket - ahogyan az ütközetek előtt sem volt -, néhány kisebb sérüléstől, töréstől eltekintve mégsem esett senkinek komolyabb baja az elmúlt két évtizedben. A gondok egészen másutt jelentkeznek, például annál a kérdésnél, hogy ki öltözzön be ellenségnek. Márpedig, ha nem hívják be a magyarsággal hadban állott népek fiait, akkor magyaroknak kell vállalni ezt a nem túl hálás szerepet is. Annak eldöntése sem ment simán, hogy ki csináltasson magának osztrák egyenruhát, hiszen a huszárok addig csupán egy köpenyt terítettek magukra, ám az alóla kivillanó valódi egyenruha a hitelesség rovására ment. Aztán a csapatok elkezdték varratni ezeket a ruhákat, az isaszegiek vérteket gyártattak, a kecskemétiek Kun Attila vezetésével régi tűzoltóruhákat és tarajos sisakokat szereztek be, amelyek megszólalásig hasonlítanak az egykori császári felszereléshez. Azóta már valóban korhű csatajeleneteket lehet eljátszani és ezzel megnyílt a lehetőség a nemzetközi közvélemény előtti megjelenítésére. E célból lett volna szerencsés egy lovas csapatot felvonultatni Magyarország EU elnöksége idején a központi tárgyalások helyszínéül kijelölt gödöllői kastély parkjában. A diplomaták házhoz jönnek, ám a nagy feltűnést keltő kulturális látványosságot biztonságpolitikai okokból mégsem engedélyezték. Nem kevésbé sajnálatos tény, hogy az idei rendezvényt első ízben kizárólag a hagyományőrzők és az önkormányzatok biztosította pénzből szervezik, a költségekhez éppen a Honvédelmi Minisztérium egyetlen fillérrel sem járult hozzá. Ennek ellenére az akarat és elszántság ezúttal is a megszokott magas színvonalon emlékezik és emlékeztet a 153 évvel ezelőtti eseményekre. Sőt, az eddig mérsékelt érdeklődést mutató Hatvan és az elutasító Vác új városvezetése is bejelentette aktív szerepvállalási szándékát és ezzel kezd teljessé válni a tavaszi hadjárat. Ugyancsak örvendetes fejlemény, hogy az I. Izsai Lovas Hagyományőrző Egyesület magára vállalja a felvidéki hadjárat megszervezését, megfelelő létszámú csapat felállítása esetén pedig csatajeleneteket is rendezhet. Erdélyben ilyen létszám gondok már nincsenek, lassan több lesz náluk a huszár, mint Magyarországon.

Amíg azonban a szervezőket örömmel töltheti el, hogy jó néhány kihagyott év után Vác újra teljes értékű hadjáratos állomássá lett, elszomorító, hogy a két évtizeden keresztül kifogástalan együttműködést mutató Jászjákóhalma olyan méltatlan helyzetet teremtett az idén, hogy a 23. Tavaszi Emlékhadjárat csapatai nem vonulnak be a településre. Jászjákóhalma ugyanis most iktatta be azt a korábbi váci vezetésnél "sikerrel" alkalmazott gyakorlatot, amelynek lényege, hogy a Tavaszi Emlékhadjárat részvevőit szembe kell állítani a helyi hagyományőrzőkkel. Bár egyes hagyományőrző csoportok, elsősorban a helyi és szomszéd településeken működő gyerekcsapatok a sajátos kötődések miatt egyszerűen nem tehetik meg, hogy ezzel a helyzettel szembeszegüljenek, szégyen és gyalázat, vannak olyan hagyományőrzők, akik a bajt meglovagolva, hitelesíteni igyekeznek a rombolást. Egy biztos, az emlékhadjárat alakulatai ehhez nem kívánnak társak lenni. Minden rosszban előbb vagy utóbb azonban jelentkezik a jó! A hadjárat által ez idáig érintetlen Jásztelek ugyanis a hadjáratosok kérésére átveszi Jászjákóhalma szerepét, így újabb állomással bővül a rendezvénysorozat, miközben Jászjákóhalmán is zajlanak megemlékezések és ünnepségek az 1849-es események kapcsán, igaz 2011-ben nem az emlékhadjárat keretében.

A megemlékezés kétség kívül két leglátványosabb műsorának helyszíne Isaszeg és Tápióbicske, ahol nagyszerű pirotechnikával előkészített tüzérségi bemutatókra kerül sor. Utóbbinál az óriási szabad terület, valamint a település többszöri el- és visszafoglalása széles körben népszerű csatajelenet újrajátszására ad lehetőséget. Nem véletlen, hogy akár hétvégére, akár hétköznapra esik, mindig ide özönlik a legtöbb hagyományőrző. Történelmi jelentőségét tekintve is meghatározó a tápióbicskei ütközet sikere, hiszen ez az önbizalom erősítő diadal alapozta meg a szabadságharc további hadi eseményeit. Az akkor mindössze huszonegy esztendős Than Mór, Görgey Artúr hadifestője két képpel is - A Tápió hídjának elfoglalása és A Tápióbicskei ütközet - megörökítette a történteket. A csata másik jelenetének Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényében állított emléket, amikor Sebő Lajos magyar és az általa párbajban megölt osztrák ezredes alakját mintázta meg a Baradlay - Palwicz Ottó viadalában.

A történelmi helyszín vonzotta oda 2007 áprilisában díszvendégként Orbán Viktort. A jelenlévőkhöz a Tápió hídjáról intézett beszédében méltatta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, azon belül pedig a tápióbicskei ütközet jelentőségét, hivatkozott történelmi nagyjaink példamutatásra, hangsúlyozta a magának kiváltságokat követelő, nemzetellenes új arisztokrácia elleni fellépést, a magyarok szabadságvágyát, amelyet az országot 2007-ben vezető hatalom még korlátozni is igyekezett. A nemzeti elkötelezettség és büszkeség példájaként említette azokat az egykori honvédeket, akiknek Ferenc József az önkényuralom évei után kiemelt nyugdíjat ígért, ha megkoszorúzzák a Pestet lövető Hentzi emlékművét, ám erre semmi pénzért nem voltak hajlandók.

Buda bevétele időben és térben is kissé távol esik a hadjárat többi helyszínétől, így azt külön rendezvényként, csatabemutató nélkül tervezik. Mivel Pest-Buda polgárai 1849-ben is eszem-iszommal ünnepelték a diadalt, ott és most a főszerepet a budai várban felállítandó Huszárkonyha jelenti. Ez semmiképp sem lesz hagyományos értelemben vett főzőverseny, ezt korhű külsőségei (edények, ruházatok, stb.) nem is tennék lehetővé, de látványos forgatagnak készül, megkoszorúzzák a Dísz téri 1848/49-es emlékművet és Görgey Artúr szobrát. Teszik ezt annak ellenére, hogy a történészek között heves vita dúl a szabadságharc legkitűnőbb tábornokának megítélése körül. Fülöp Tibor szerint a világosi fegyverletételnél negyvenezer magyar, személyenként egyetlen tölténnyel állt szemben kétszázezer jól felfegyverzett orosz katonával.

Fülöp Tibor

- Vajon az lett volna a jobb megoldás, ha mind egy szálig elpusztulnak? Ismereteim birtokában én is Görgeyhez hasonlóan cselekedtem volna - jelenti ki a főszervező.

A történethez tartozik, hogy Görgey éppen a győzedelmes tavaszi hadjárat főparancsnokaként szerzett magának komoly tekintélyt és mint minden esetben a tényekkel számoló tiszt, óvakodott a fölösleges véráldozattól. Tápióbicskén a sors is a kezére játszott. A település házai közül rajtaütésszerűen előbukkanó, Jelasics vezette horvát katonák először megfutamították a honvédeket, aminek hírét nyertes ütközetként továbbították az osztrák hadvezetésnek.

A főparancsnok Windisch-Gratz tehát azt hitte, hogy a csata eldőlt, és mivel fogalma sem volt, hogy ezek után Görgey merre vezeti csapatait, saját egységeit igen jelentős arcvonalon szórta szét, megkönnyítve ezzel ellenfele összevont seregének győzelmét. A magabiztosságukban megerősödött magyar katonák májusban Budát is felszabadítva felcsillantották az ország népe előtt a szabadságharc sikeres befejezésének reményét.

Az említett időszak évről évre történő felelevenítése meghatározóvá vált napjaink magyarsága számára. Egyre többen szeretnének méltó utódként megjelenni, és már az sem ritka, ha az esküvőkön a huszárok pompás öltözetében állnak díszőrséget, de a Magyar Hagyományőr Világszövetség elnöke, Kertész Zsolt eleve huszár egyenruhában járult párjával az anyakönyvvezető elé.

A hagyományőrzők nem zárkóznak el más büszkeségre okot adó jelképektől sem. Az idei megemlékezésen már felmutatják azt a zászlót, amelynek rézborítására Forrai Sándor rovás ábécéjének betűit karcolják.

- A rovásírás olyan fontos része a magyar múltnak, egy olyan hosszú történelmi korszaknak, ami tovább tartott, mint a Szent István óta eltelt ezer évünk, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül - indokolja a MHVSZ döntését Fülöp Tibor.
A rendezvény sorozat, amelyben a Historica és az Ismerős Arcok együttes koncertje is helyet kap, a Huszárkonyha mellett megjelenik a Tűzérkonyha, továbbá vidám folklórműsorok feledtetik a mindennapok búját-baját. Jó lesz ismét magyarnak leni!

Szakács Gábor

Május 21. Budavár
Magyar Demokrata 2011/13.