Nyitólap

KITEKINTŐ

Kabay Lizett, a táltosasszony

Az óév nem volt kegyes hozzánk, amikor elragadta szeretteink és példaképeink közül Badiny Jós Ferencet, Forrai Sándort és december 9-én életének 86. évében Kabay Lizettet, a nemzetközi hírű, kolozsvári néprajzkutatót, meseelemzőt, a jelképek megfejtésének mesterét.

Minden részletre kiterjedő, megkérdőjelezhetetlen tudása birtokában szót emelt a magyarság hitregéit meghamisító nézetek ellen. Ezek közé tartozik a sárkányt ellenszenves állattá alacsonyító gyakorlat.

"A népmesékben nem csak rossz sárkány létezik, hanem egy olyan hatalmas őrállat is, amelyik kincset, forrást, szép leányt véd. Ezek mind jelképek, az aranyhajú szép leány például a bölcsesség, a beavatottság kútfeje."- mondotta nem ok nélkül, hiszen a jó sárkány nem véletlenül díszítette pártus elődeink lobogóit.

Lizett tudta, hogy a Nyugatról hozott kereszténység terjedésével a táltos lett a megsemmisítendő ellenség, és ettől kezdve nem beszéltek jó táltosról és jó sárkányról, többnyire a gonoszság, a feketeség, a pogányság, tehát mindaz, ami régi és elvetendő, maradt meg belőle, amit harangszóval igyekeztek elűzni. Csakhogy a keresztény papok nem tudták, hogy a Krisztus előtti évszázadokból, Kínából származó harangot és csengettyűt ott már kegyhelyeiken, templomaikban használtak, következésképp alkalmatlanok a hagyományok elleni küzdelemre. Hasonló ellentmondást fedezett fel a kereszténység jelképének tartott álló kereszttel kapcsolatban, ami eredetileg ősi napkereszt volt, ráadásul mellette találjuk a varázserejű szerkeresztet is. Ennek igazolására A szelet vető táltos című könyvében Minicus Félix-et, a Krisztus után 200 körül élt rómait idézi: "Mi keresztények nem óhajtjuk és nem imádjuk a keresztet, ezt csak a pogányok teszik."

Kabay Lizett tisztán látta a táltost a sámánnal összemosó igyekezetet is. "Már hogy lenne a táltos sámán, amikor megvan a magyar neve? A kettő között óriási a különbség." - vallotta. "A sámánizmusról köztudott, hogy nem tételes vallás, nincs bölcseleti, elméleti háttere, míg a magyar táltos hitnél az ábrákból mindenütt kihámozható a nagyon erős alap. A műtáltosokat is legjobb kikerülni és nem idegen forrásból szerezni az értesüléseket, hiszen a magyar tündérmesékben, nyelvben és népi ábrázoló művészetben minden együtt van, csak össze kell fogni őket. Hiába van átjárás a druidák és más egyetemesen emberi megnyilatkozások, pl. a tibeti misztika felé, a magyar nyelv és népművészet olyannyira sajátosan a miénk, hogy azt magából kell magyarázni és megfejteni." - tette hozzá.

Élesen elkülönítette egymástól a Grimm testvérek által felnőttek számára gyűjtött, vérfagyasztó meséket, a magyarság meséiben rendszeresen visszatérő, a mitikus mesék, a tündér mesék és táltos mesék gerincét képező híres égig érő fáktól.

Tagadta a finn-ugor elméletet is. Többek között azzal érvelt, hogy a finneknél hiányzik a turulos eredetmonda, ráadásul náluk a medve jelenti a totemállatot.

"A magyar mondakincsben a kultikus lények többnyire összetettek, ahogyan az ember fejű, madár testű madárasszony. De ha nem is ilyen keveréklények, akkor is összetettek, a nyakukon örvet, a farukon, derekukon tolljelzést, napot, holdat, tűzháromszögeket viselnek. Amikor egy állat a pontos természeti másolatával jelenik meg, az csupán medveábrázolás, nem mitológiai üzenet" - indokolta álláspontját.

A fiatalokhoz szóló üzenetében kifejtette, hogy ne az eddig hivatalosan hangoztatott és erőltetett elveket, tanokat vegyék irányadónak, s ne azon keresztül akarják megérteni a magyar hagyományt, hanem belülről, az ősnyelv, népművészetünk és mesekincsünk alapján. Jelképeink szellemi tartalmát keressék és ne gondolják, hogy a talizmánok és amulettek csak olyan fityegők voltak, mint amelyeket most a bazárokban lehet kapni. Ezek egykoron az elmélyülést segítették, ami elvezetett a lényeghez, a belső tartalomhoz.

Ehhez kapcsolódva javasolta, hogy a magyar nyelvet ősi gyökerű hagyatékként kell felfogniuk, nem innen-onnan összeszedett zagyvaságként. László Gyulára hivatkozott, aki nyíltan hangoztatta, hogy pusztán a magyar szókincs alapján úgy lehetne lefordítani az egész Bibliát, hogy egyetlen szlávoktól vett kölcsönszót sem használnánk. Ezek az elemek ott vannak a nyelvben, mesében, hímzésekben, temetők kőfaragványain, az ajtófélfákon.

Kabay Lizett pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Mi, akik személyesen ismerhettük, tudásán kívül nem feledjük közvetlen, mindenkivel barátságos és segítőkész magatartását, emberségét, magyarságát.

A mi Istenünk azzal hálálta meg hozzá való ragaszkodását, hogy engedte befejeznie nyolcadik könyvét és csak a rákövetkező második napon szólította magához. Azóta együtt vannak.

Szakács Gábor

Arany Tarsoly 2008 január

Nyitólap

KITEKINTŐ

Kabay Lizett, a táltosasszony

Oldal tetejére