Olvasni muszáj! Beszélgetés dr. Mexner Ildikóval
|
|
|
Olvasni muszáj! Beszélgetés dr. Mexner Ildikóval
|
|
Olvasni muszáj! Beszélgetés dr. Meixner Ildikóval
Írta: Szakács Gábor
23 éve készült ez a beszélgetés, de a számítógépes eszközök és az idegen szavak térhódítása miatt időszerűbb, mint akkor.
Nem tévedés, a közhellyé módosult Hajózni muszáj! helyébe ezúttal az Olvasni... szót tettük. És nem véletlenül. Az olvasási képességben mutatkozó hiányosságok (dyslexia=diszlexia) ugyanis a gyermekek legalább 10 százalékát érintik, ezek okairól a szakma nagyasszonyának nevezett Meixner Ildikó adott szakszerű magyarázatot.
-Gyakran hallani azt a véleményt, mely szerint a képolvasásos tanítási módszer elterjedése felelős az iskolások olvasási hiányosságaiért.
-A képolvasás, a globális módszer használata nem olyan gyakori nálunk, mint azt sokan gondolják. Ahol alkalmazzák, ott is csak az olvasás-tanítás első néhány hetében, hónapjában teszik. Az igazi okok másutt keresendők.
-Éspedig?
-A dyslexiásnak tűnő gyermekek jelentős részének olvasáskészségét megfelelő oktatással sikerült helyrehoznom, de nem gyógyítanom, mert ne feledjük, ez nem betegség. A dyslexiás gyermekek - a népesség 7-10 százaléka - ezzel az adottsággal születik, bár emlegetik, hogy a kamaszok jóval nagyobb aránya nem, vagy alig tud olvasni. Igaz, ez azonban nem dyslexia, hanem a beszédkészség, a szókincs gyengébb fejlődésén alapul, de ez már a környezeti hatások hiánya. Ha így marad, alacsonyabb végzettséget szerez, mint ami intelligenciájának megfelel, ezért elégedetlen felnőtt lesz belőle, neurotikussá válhat, elégedetlensége miatt olyasmit csinálhat, amiért börtönbe kerülhet, stb.
-Milyen előjelekből és főleg milyen korban lehet észrevenni a dyslexiát?
Az előjeleket már óvodás korban meglátja az ember, mert a gyermeknek kisebb a szókincse, nehezen tanul verset, nem szeret mesét hallgatni, kevésbé van jó barátságban az anyanyelvével, mint a társai. Erre az alapra nem lehet ráépíteni az olvasást, ezért minél hamarabb észre kell venni ezeket a figyelmeztető előjeleket. Vannak logopédiai osztályok, amelyekben kis tanulólétszám mellett, normál tananyagot tanítanak aprólékosan kidolgozott, sajátos módszerrel. Ennek fontosságát kell elfogadtatni a szülőkkel - megértetni velük, hogy ez nem értelmi fogyatékosság -, és az önkormányzatokkal. Na meg azt, hogy minden kerületben legyen szűrés és legalább 2-3 párhuzamos osztály, ami esetleg felmehet a negyedikig.
-Talán naiv a kérdés, de hogyan lehet a kisgyermek szókincsét növelni?
A beszéd és az olvasás egymásra épül, a gyerek tehát csak azokat a szavakat érti meg, amelyek benne vannak a szókincsében, ezért a beszéd -, azaz a kommunikációfejlesztést már a bölcsőben el kell kezdeni. De nemcsak az a fontos, hogy rendszeresen mesét olvassunk neki, hanem, hogy meg is hallgassuk azt, amit ő akar nekünk mondani. Az már késő, ha az iskola első osztályában a tanárnőnek kell 25 gyereket erre megtanítani, ami szinte lehetetlen feladat. 15-20 évvel ezelőtt a 10 esztendős tanítványaim szókincse messze magasabb volt a mostaniakénál.
-Ebben minden bizonnyal a televízió is ludas...
Egyértelműen, hiszen ma már nemcsak a gyerekek, de szüleik is sokkal kevesebbet beszélnek egymással. Mindenki állandóan filmet néz, és sajnos még a rajzfilmeket is - gyakori agresszivitásuk mellett - egyre kevesebb szöveggel készítik. Van ott minden: a puffanástól a csobbanásig, kattogásig, csak éppen a beszéd hiányzik belőlük.
-Kedves Ildikó, elmesélné, hogy mivel érdemelte ki a szakma nagyasszonya megtisztelő címet?
Öt évig dolgoztam értelmi fogyatékosokkal, majd egy gyermekideggyógyász mellett iskolapszichológusként. Mivel akkoriban a logopédusok munkaköri leírásában még nem szerepelt a dyslexia kezelése, én jegyeztem fel magamnak minden ezzel kapcsolatos észrevételemet. Egyszer aztán egy dán küldöttség szerette volna megtudni, hogy miként foglalkozunk a dyslexiásokkal, de legnagyobb meglepetésükre azt a választ kapták, hogy nálunk nincs ilyen. Szerencséjükre a Gyógypedagógiai Főiskola tanárnője, V. Kovács Emőke már tudta, hogy magánszorgalomból mit csinálok, és hozzám irányította őket. Ettől kezdve legalizálták az addigi jegyezgetéseimet, a képkivagdosásokat. A rengeteg egyéni tapasztalatból álltak össze az Én is tudok olvasni, majd a Játékház című könyveim, amelyek azóta is a dyslexia kezelésének alapját képezik.
-Ha már az előbb a dánokat említette, lehet-e összehasonlítást tenni a hazai és a külföldi oktatás színvonala között?
Szervezésben, anyagi téren
biztosan előttünk járnak, ott nem képvagdosással tölti idejét a pedagógus, hanem
megveszi a kész munkafüzeteket. Tudás tekintetében viszont egészen más a helyzet,
mert beképzeltség nélkül állíthatom, hogy a magyar gyógypedagógia nemzetközi
viszonylatban is kimagasló szintű.
Magyar Fórum 1998. december 10.
Fénykép: Gilicze Bálint
 |
|
Olvasni muszáj! Beszélgetés dr. Mexner Ildikóval
|
|
|