Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
A magyar rovásírás legfontosabb szabályai

A magyar rovásírás legfontosabb szabályai
Összefoglalta: Friedrich Klára

1. A rovásírást jobbról balra írjuk, mert legtöbb írásemlékünkben így szerepel. Lehet balról jobbra is írni, ám ez nem hagyománykövető. Ebben az esetben meg kell fordítani a betűket. Jobbról-balra haladnak többek között a legrégibb pelazg, etruszk, görög, latin, feliratok és az egyiptomi hieratikus írás is.

Oktatási gyakorlatom során a betűtanulás 4. képen látható sorrendje vált be legjobban.

2. A szavakat napjainkban szóközökkel választjuk el egymástól. A mondatok és tulajdonnevek első betűit nagyobb mérettel kiemelhetjük. Az írásjelek ugyanazok, mint a latin betűs írásnál, a kérdőjelet, vesszőt, idézőjelet megfordítjuk.

3. A rovásírásban két fajta K betű használatos, egy kapocs és egy négyszög alakú. Az ezek használatára vonatkozó XX. századi szabályokat kutatásaim alapján rovásemlékeink nem igazolják, így kezdőknek azt ajánlom, hogy csak a négyszög alakú K-t használják. Ezt a módozatot több hiteles, régi rovásemlékünk is alátámasztja. Továbbá régen nem csak az (e)F, (e)L, (e)M, (e)N, (e)NY, (e)R, (e)S, (e)SZ hangoknál ejtették elől az e-t, hanem mindegyik mássalhangzónknál. Tehát (e)B, (e)C, (e)CS... ...(e)K, ennek a jele pedig a négyszög K.

4. Fontos szabály, hogy rovásírásunkban csak azokat a betűváltozatokat használhatjuk, amelyek valamely régi, XVIII. sz. előtti rovásemlékben megtalálhatók, mert így tudjuk eredetiségét megőrizni.

5. Ősi írásunkban nincs Q, X, Y, W, mivel ezek nem a magyar hangkészlethez tartoznak. Használatuk a mellékelt táblázat szerint történik.


Magyar Adorján ábécéje


Forrai Sándor ábécéje


Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
A magyar rovásírás legfontosabb szabályai
Oldal tetejére