Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Megfejtés és olvasat különbsége

Megfejtés és olvasat különbsége

Írta: Friedrich Klára

Olvastam olyan javaslatot, mely szerint a rovásírók ne a megfejtés, hanem helyette az olvasat szót használják. A javaslatot tevő azonban nincs tisztában a megfejtés szó fogalmával. Ez a szó ugyanis a folyamatot is jelenti, a munkát a megfejtendő anyaggal, amelynek során az olvasat kialakul. Ugyanakkor jelenti a végeredményt is. A megfejtés szóban tehát a folyamat és a végeredmény is benne van, az olvasat szóban csak a végeredmény.

Tehát, ha írok egy cikket, pl. Csallány Dezső megfejtése a Székelyderzsi Rovásemlékről címmel, akkor ebben azt is leírom, hogyan jutott el tiszteletre méltó régészünk a "Miklós kántor papatya" megfejtésig, olvasatig.

Megfejtések, olvasatok "közelítése"

A másik téveszme a rovásemlékek megfejtésével kapcsolatban, hogy a különböző olvasatokat "közelíteni" kell egymáshoz a közmegegyezés érdekében. Az egyezségre jutás nagyon fontos az élet más területein, de szövegek megfejtésénél nem engedhető meg, mert hamisságot eredményez. Igazán érdekes katyvasz lenne, ha a Nagyszentmiklós Kincs nagyjából ötven féle, ráadásul különböző nyelvű olvasatát beledobnánk egy fazékba, összekevernénk, aztán egy kiskanálnyit kiemelnénk belőle és azt mondanánk: ez a megfejtés! Ezen felfogás szerint nem arra kell törekedni, hogy megtaláljuk a rovásbetűk legvalószínűbb hangértékeit, hanem egyezzünk meg gyorsan valamiben, aztán dobjuk sutba az egészet.

Vegyük például, hogy Kati így fejt meg egy összerovást: PÉTER BECSÍPETT. András pedig így: PETRA MEGCSÍPETT.

Közelítsük egymáshoz a két megfejtést a mai polkorrekt követelményeknek megfelelően, amikor nem illik jelezni, hogy valaki férfi vagy nő. Végeredmény: AZ ALKOHOLISTA LÉNY BECSÍP, A NEM ALKOHOLISTA LÉNY MEGCSÍP. Ami ugye nem igaz, hanem hamis olvasat. De ez senkit nem érdekel, hanem csak az, hogy ezzel megbélyegeztük az alkoholistákat és azokat, akik megcsípik az embereket. Emiatt újból át kellene alakítani a megfejtést, megelőzendő az utcai tömeges tiltakozásokat, kukák felborogatását, stb.

2017. július

Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Megfejtés és olvasat különbsége
Oldal tetejére