Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Rovásírásos fénykép 1903-ból

Friedrich Klára: Rovásírásos fénykép 1903-ból


1. kép

A fényképen - mely művelődéstörténeti ritkaság - Petrovay János, Tar Mihály barátja látható. A jobb alsó sarokban lévő összerótt szöveg olvasata: TAR MIHÁLYNAK EMLÉKÜL.


2. kép

A szöveg Tar Mihály betűsorával készült.


3. kép

A rovásírásos fénykép könyvben nem szerepel, Forrai Sándor az 1985-ös gödöllői rovásírás kiállításon mutatta be. Petrovay János rovásírásos levelét 1903-ból Forrai Sándor két könyvében is olvashatjuk.

Tar Mihály személyéről már több helyen ejtettem szót, például a Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című, Szakács Gáborral közösen írt könyvben. Itt röviden csak annyit, hogy a hivatalos tudomány képviselői hamisítónak bélyegezték rovásírást népszerűsítő tevékenységéért. Forrai Sándor szerint inkább dicséretet érdemelt volna, mint elmarasztalást. Ezért 2010-ben a Szakács Gáborral közösen alapított Szkíta-Hun-Pártus-Avar-Magyar Örökség Díjat Tar Mihálynak ítéltük.
Mandics György utánajárt Petrovay személyének, szerinte görögkatolikus gimnáziumi tanár volt volt.

Irodalom:
Forrai Sándor: Az írás bölcsője és a magyar rovásírás (Gödöllő, 1988)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Antológia Kiadó, 1994)
Friedrich Klára: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig (2007/ 93, 94. old.)
Mandics György: Róvott múltunk (Irodalmi Jelen Kiadó, 2011, III. kötet)
Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (1909, Tinta Kiadó, 2002)
Szakács Gábor: Tájékoztató füzet a 2010-es Kárpát-medencei Rovásírás Versenyről.

Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Rovásírásos fénykép 1903-ból
Oldal tetejére