Július 18-21. között 14. alkalommal rendezték meg Székelyudvarhelyen a MES (Míves Emberek Sokadalma) napokat, amelyek keretében első ízben magyarországi tanulók is részt vehettek a műsorban évek óta szereplő rovásírásversenyen.

Erdélyországban járni mindig izgalommal tölti el az embert korhatártól függetlenül. A magyar múlt és történelem ezernyi emléke, a gyönyörű tájak, a levegőből áradó misztikum adja ezt a varázslatos érzést. Ezért is okozott örömet Bothné Kósa Erikának, a Budapest, XVII. kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola rovásírás szakkörét vezető tanárának, amikor értesült az említett lehetőségről.

A javaslatot székelyudvarhelyi származású munkatársa, Kebeley Dezső tette. Indoklásként említette, hogy a majd másfél évtizedes hagyománnyal rendelkező MES nem csak székelyföldi magyar kortársaik megismerését biztosítja, hanem a székelyföldi rovásemlékek helyszíni felkeresésére is lehetőséget ad a Budapestről érkezőknek.

A felvetés természetesen nem volt előzmények nélkül. Az iskolát kilenc esztendeig képviselték eredményesen a tanárnő felkészítette tanulók a Forrai Sándor Rovásíró Kör szervezte Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozókon, ezek átmeneti szünetelése óta pedig az elmúlt két évben az országos versenyeknek is az iskola adnak otthont. Ezek zökkenőmentes szervezéséhez, lebonyolításához járult hozzá először lelkes fővédnökként, majd anyagi támogatásával is Virágh Mihály, a kerületi önkormányzat Fideszes képviselője.

A tanárnő fel is vette a kapcsolatot a MES ötletgazdájával, Lőrincz Zsuzsannával, a székely Artera Alapítvány elnökével. Ennek eredményeként az iskolai válogató alsós, felsős és középiskolás korcsoportjának 3-3 tanulója számára nyílott alkalom, hogy összemérje tudását a székelyekével. Közülük legjobban az első helyen végzett Biró Áron alsó és Zászkaliczky Judit felső tagozatos tanulók szerepeltek, míg a középiskolás Szőke Júlianna, a győztesével azonos hibaponttal, de egyetlen perc különbséggel a második helyre szorult. Hogy erre a diadalra sor kerülhetett, mindenképp köszönet illeti Virágh Mihály és Kebeley Dezső előkészítő, valamint szervező munkáját, melynek során a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a résztvevők kedvezményes áron szállást kaptak, míg a versenynapi ebédet az Artera Alapítvány biztosította. Nem kis bíztatást jelentett, hogy a rendezvényen megjelent a Zrínyi Miklós Általános Iskola székelyföldi úton tartózkodó igazgatója, Petrőczy Tibor is.

A tanulmányi seregszemle szakmai tapasztalatait Bothné Kósa Erika foglalta össze.
- Amíg rendszeresek voltak a Kárpát-medencei versenyek, az iskola szinte teljes negyedik osztálya megtanulta a rovásírást. Közülük még felső tagozatosként is elég sokan folytatták, az iskolaelhagyók számára viszont a középiskola vízválasztó volt. Csupán a most is jelen lévő három leány gondolja úgy, hogy felnőttként, immáron tanítóként fogja terjeszteni ősi írásunkat. A fő gondot az elszakított területeket is felölelő Kárpát-medencei versenyek leállása jelenti, mert megszűnt az a hajtóerő, amit a pusztán magyarországi tanulók részvétele nem pótol. Hiányzik az indíttatás, illetve a kötődés is a történelem iránt, pedig volt idő, amikor az egyik tanuló Biró Áron, még az anyukáját is megtanította rovásírni - beszél sokéves tapasztalatairól már hazatérve a tanárnő.

Hozzáteszi, hogy az említett kedvezőtlen jelenségek ellenére a tanulók nagy lelkesedéssel és várakozással készültek a székelyudvarhelyi versenyre. Rájuk is érvényes volt a rovásírók sajátos tulajdonsága a fegyelem, hogy a feszített útiterv ellenére viselkedésük mindvégig példás, a korcsoportok összetartottak, a nagyok pedig szinte felügyelték a kisebbeket, amikor pedig hazaérkeztünk, a rájuk várakozó szülőknek máris élménybeszámolót tartottak. Közülük többen jelezték, hogy még ezt a fárasztó utat is élvezték és szívesen jönnének jövőre is, ami Bothné Kósa Erika szerint önmagáért beszél.

Az öröm hangjai mellett azonban nem hallgathatjuk el a magyarság számára riasztó jelenségeket sem. A tanulók és kísérőik számára, a verseny vendége, Friedrich Klára rovásírás kutató összeállította útiterv nem kevés szomorú meglepetést tartogatott. Az első döbbenet és csalódás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban fogadott. A korábban pompás erdélyi népviseletet, rovásjeles "varázsládát", a legrégibb székely kaput, gyönyörűen díszített porszarukat és más kincseket bemutató intézményt teljesen átalakították, a néprajzi gyűjtemény szétszedve raktárban porosodik, pedig a tanulókat éppen ezek megtekintése céljából vittük oda. Úgy hírlik, hogy ezek az értékek a közeljövőben a helybéli várba kerülnek át.

Hiába kerestük a település határában a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírhelyét jelző táblát is. Az oda vezető székelykapu sort sem tüntették fel a főúton, márpedig ennek fényképe bejárta a világot. Nem kevésbé megdöbbentett, hogy a főútról letérő és Énlaka felé vezető mellékút mentén fekvő kis falvak korábban rovásbetűkkel is jelölt, most fehérre meszelt településtábláin csupán pemzlivel hanyagul odamázolt román és latin betűs magyar felirat olvasható. Legszebb, bár sajnos a szúrágás miatt már pusztuló rovásemlékünket, az Énlakai Feliratot viszont személyesen is megismerhették a gyerekek, ezt a rovásírás néhány szigorúan "tudományos" kutatója sem mondhatja el magáról.

Csalódást okozott a Székelyudvarhely déli határán álló Jézus kápolna is. No, nem maga a varázslatos hely, hanem a róla átalakult régészeti felfogás. Az nagyon jó, hogy állandó nyitvatartási időt kapott, így kiszámítható, tervezhető a látogatása, a belépő díj pedig csekély. A fő gond, hogy a helybeli tájékoztatás nem foglalkozik a műemlék külső és belső falain található rovásjelekkel, márpedig ezek miatt kereste fel sok látogató.

További csalódás, hogy a helyszínen kapható és a már említett Haáz Rezső Múzeum 2012-ben kiadott tájékoztató füzete a XVI. századba helyezi építésének idejét, mivel alapjai feltárásánál I. Ferdinánd császár 1561-ben vert pénze került elő, holott az ásást végző és az érmét megtaláló középiskolások (!) nem is tudták pontosan meghatározni, melyik rétegből. Vajon, ha a XX. századból származó pénzt találnak, akkor az egyéb építési és díszítő elemeket figyelmen kívül hagyva ehhez a korhoz kötik építési idejét?

Néhány éve még Pomjánek Bélának, a Hargita megye című útikönyv egyik szerzőjének ismertetőjét olvashattuk a kápolna falán, mely szerint: "A kápolna építési ideje ismeretlen, de karéjos alaprajza szerint építési idejét a XII. századra teszik, a biztosan datált hasonló alaprajzú kápolnák alapján, mint például a háromszéki Perkő kápolnája." A mostani kormeghatározásnál nem veszik figyelembe sem a négykaréjos kápolna építészeti stílusát, sem a bejárat feletti, román kori ablakot, de az épület történetével először foglalkozó, építését a XIII. századra keltező, nagy tudású és tekintélyű Orbán Balázs véleményét sem. Ennek ellensúlyozására későbbi korokból származó körtemplomokról történik említés, ezzel is jelezvén, hogy nem lehet olyan régi, mint azt Orbán Balázs megállapította. Itt jegyezzük meg, hogy a Jézus kápolna egyik rokonát, az őskűi kerektemplomot a feltárók Árpád-korinak tartják, ráadásul annak bejárata fölött is ugyanolyan román kori résablak fogadja a látogatót, mint itt. A falkutatás során előkerült rovásjelekről, mint "falfirkákról" történik említés.

Bár ezek a kedvezőtlen jelenségek akár el is vehetnék az ősiségeket kereső látogatók kedvét a visszatérésről, Erdély és benne a Székelyföld történelmi emlékei, az ott élő emberek szeretete, kitartása ősi szokásaik mellett bizalomra adnak okot. Akárcsak Waum Péter, a Székely Pajzs elnökének a MES keretében évek óta megrendezésre kerülő rovásírás versenye.

A versenyzőknek és a szervezőknek Radics Géza, Jakab Barnabás, Friedrich Klára és jómagam könyveit adományoztuk.

A fényképeket Fodorné Mészáros Ágnes készítette